Röviden + utóirat

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2012. február 16. csütörtök

Ma a Szeretetláng kápolna sorsa is szóba kerül a mozgalom vezetőségének délután összejövetelén. Kérlek benneteket, imádkozzatok a helyes döntésért. Mi holnap (pénteken) délután megyünk Vácra gyógyító összejövetelt tartani, szombaton (febr. 18.) délelőtt 9.30-tól 13 óráig Törökbálinton az Isteni Szeretet Közösség házában: "Szent István országáért" (két előadás, közös és közbenjáró ima), délután két órára pedig Érdre megyünk át, ahol az Alfa kurzus keretében lesz a Szentlélek-nap és imádkozni fogunk a Szentlélek kiáradásáért. Kérlek benneteket, segítsetek imáitokkal, hogy ezek az összejövetelek ne pusztán emberi tevékenységek legyenek, hanem Isten megdicsőülése közöttünk! Köszönöm!

+ utóirat:

Ma, pénteken hajnal óta esett a hó. T. Marikának délelőtt még el kellett mennie Teréz anya nővéreivel bevásárolni a Corába, onnan alig tudtak hazajutni - telefonon szólt, hogy nem kockáztatja még egyszer, hogy átjöjjön Törökbálintra, mert fél, hogy itt ragad. (ezzel kiesett egy imaszolgálatos). Kora délutánra én is megijedtem, s akikkel beszéltem, azok is azt tanácsolták, hogy ebben a hóesésben ne induljunk útnak Vácra - főleg visszafelé a lefagyott úton bármi megtörténhet. Így aztán lemondtam a részvételünket. Mostanra elállt a hó, az utak nálunk elég tiszták és lelkiismeret-furdalásom van. Lehet, hogy mégis el kellett volna indulnunk? Talán csak túl gyávák voltunk, vagy erőtlenek és lusták?

A váci alkalmat azért Bocsa József atyáék megtartják, Jézus is ott van, tehát senki nem veszít semmilyen kegyelmet, de azért én mégis elnézést kérek mindenkitől, akinek esetleg csalódást okoztunk!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula

You have no rights to post comments