Családi közbenjáró szolgálat (Mk 1, 28-34)
Márk evangelista Jézus nyilvános m?ködésének kezdetén úgy mutatja be a Messiást, mint aki a saját jogán – a saját nevében - tesz csodát, gyógyít és szabadít – „hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén” (Mk 1, 28).
A kafarnaumi zsinagógában még a gonosz lélek is megvallja azt, hogy ? az „Isten Szentje”. Ugyanez történik napnyugta után, „amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélekt?l megszállottakat. Az egész város az ajtó elé gyülekezett. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekb?l, és sok ördögöt ki?zött, de nem engedte ?ket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda.” (Mk 1, 32-34) Bár fizikailag egyre sötétebb lesz, Isten világossága egyre jobban világít. Pál apostol ezzel kapcsolatban a Teremtés könyvére utal (Ter 1, 3), amikor Jézus munkájáról így beszél: „Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségb?l támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dics?ségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.” (2Kor 4, 6)
János apostol az Istenben lév? életet nevezi világosságnak (Jn 1, 4) és azt mondja: „Az üzenet, amelyet t?le hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.” (1Jn 1, 5) Ez a világosság Isten ereje és bölcsessége, amely Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá válik, ahogy azt el?re megírták: „Mert a bölcsesség mozgékonyabb, mint bármi, ami mozog, tisztaságánál fogva mindenen áthatol. Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dics?ségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. Az örök világosság kisugárzása, és az Isten m?ködésének tiszta tükre és jóságának képmása.” (Bölcs 7.24-26) Jézus Krisztus „az Isten m?ködésének tiszta tükre és jóságának képmása”, világosságához nem férhet semmi sötétség. Többek között ezért nem engedi meg Jézus, hogy a sötétség akarja kijelenteni ?t.
A két esemény – a kafarnaumi zsinagógában történtek és az esti gyógyítás – között azonban történik még egy esemény, amely szinte jelentéktelennek t?nik a többihez viszonyítva. Egy id?s asszonyt „elhagy a láz” – ez még akkor sem t?nik nagy csodának, ha tudjuk, hogy akkor még nem volt lázcsillapító pirula, hiszen a vizes borogatás és más, a gyógyulást el?segít? módszerek nyilván akkor is ismertek voltak. Az evangelista – aki kés?bb nem kényeztet el minket a nagy és csodás gyógyulások részletezésével – most mégis szükségesnek tartja, hogy pontosan leírja: „A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megsz?nt a láza, és szolgált nekik.” (Mk 1, 29-31)
Ez a bens?séges jelenet egy család életét mutatja nekünk, ahol közbenjárnak egymásért és szolgálnak egymásnak az emberek. Jézus részese ennek a családnak, ahogy ? maga mondja: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, n?vérem és anyám.” (Mk 3, 33-35) Isten családja vagyunk, az ? házanépe! És ebben a családban az a természetes és normális, hogy az emberek testvérként szeretik egymást, közbenjárnak egymásért és szolgálnak egymás felé. Simon szól Jézusnak az anyósa miatt – és ezzel „megszüntet” minden anyósviccet -, mert hiszi, hogy az Úr meggyógyíthatja. Jézus szolgál, ahogyan Isten országában mindig a nagyobb szolgál a kisebb felé. (Végs? soron a legnagyobb, az Isten felénk, életet adva és fenntartva azt bennünk…) De ez a szolgálat nem egyirányú, hanem kölcsönös. Az asszony – miután fölsegítették – maga is szolgált feléjük. Milyen csodálatos együttm?ködés és harmónia. Milyen békés pillanat két kimerít? nyilvános szolgálat között: a barátok békés vacsorája és beszélgetése a terített asztalnál. Beteljesedik Izajás jövendölése: „Nem a nap szolgál majd neked nappali fénnyel, és nem a holdfény ragyog neked, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, Istened lesz a fényességed. A napod nem nyugszik le soha, sem a holdad meg nem fogyatkozik, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, és véget érnek a gyász napjai.” (Iz 60, 19 20)
Sípos (S) Gyula