Emberek fiai között a legnagyobb (Mk 1, 3)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2010. július 20. kedd

Isten elküldi követét a Messiás színe – megjelenése, de egyben szeme – el?tt, hogy el?készítse annak útját.

 

Az Atya elküldi követét a Fiú el?tt, elküldi azt a férfit, akit egyedülálló módon, már „anyja méhét?l fogva” eltöltött a Szentlélek. Nem véletlenül mondja róla Jézus: „Mondom nektek, az asszonyok fiai között nincs, aki nagyobb volna Jánosnál.” (Lk 7.28)
Keresztel? (Bemerít?) János ma az egyik leginkább félreértett alakja a Szentírásnak. Torzonborz és zord fickónak láttatják, Zefirelli pedig a filmjében egyenesen mint a börtönben láncait tép?, ordító alakot mutatja be. Ezzel szemben ? annyira megnyer? volt, telve bölcsességgel, hogy még Heródes fejedelem is – aki pedig elfogatta és börtönben tartotta -, rendszeresen beszélgetett vele és „sok mindenben hallgatott rá”. Éppen ezért vált veszélyessé Heródiás – Heródes élettársa – számára, és ezért akarta elérni minden áron a gyenge fejedelemnél a próféta kivégzését.
Jézus egyenesen így beszél Jánosról: „Vagy mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen, mondom nektek, többet mint prófétát. ?róla van megírva: „Íme, elküldöm angyalomat színed elõtt, hogy el?készítse utadat.” (Lk 7, 26-27) Itt nem csak a saját messiási voltát jelenti ki világosan az ószövetségi iratokat jól ismer? nép el?tt, hanem egyben tanúságot is tesz Jánosról.
Megjelenik János, a nazír, az Istennek elválasztott. Nem vágja a haját, bort és részegít? italokat nem iszik, egyszer? ruhát visel és hirdeti a b?nbánat és megtérés szükségességét. Emlékeztet Sámsonra – akinek születését ugyanúgy angyal adta hírül -, de különb annál. Képes erejét megfékezni és nem vész el vágyaiban, mint el?dje. Erejét már nem a hajában – megjelenésében, testi természetében -, hanem a szívében hordja. Egysége Istennel szilárd és el nem árulható. Emlékeztet Illésre prófétára is. Illés azonban csak a 450 hamis próféta legyilkolása után – amit egyáltalán nem kért t?le az Úr – megy ki a pusztába, egy asszony haragja el?l menekülve. Csak itt érti meg mélyebben isten természetét, amit?l megváltozk élete. János azonban már a pusztából jött, már legy?zte saját természete minden hevességét. Nem átkoz meg senkit, mint Elizeus, vagy mint ahogy a tanítványok akarták lehívni a „tüzes istennyilát” az ?ket be nem fogadó falura. Azoknak azt mondta Jézus: „Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek:” Keresztel? János már túl van minden bels? megkülönböztetésen és küzdelmen. Ezért ? hirdeti legtisztábban az Úr akaratát. Ismeri a saját helyét és küldetését: „Ezt hirdette: Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Én vízzel keresztellek, ? majd Szentlélekkel keresztel benneteket.” (Mk 1, 7-8)
Márk evangéliumának harmadik verse tökéletesen leírja János helyét: „A pusztában kiáltónak szava”. (Mk 1, 3) Az ? jellemz?je azonban nem az, hogy „pusztában kiáltó” – bár ott jelent meg. Isten az, aki kiált Izrael pusztaságában, ahol évszázadok óta nem hallatszott prófétai szó! Isten az, aki betölti az id?t, és miel?tt a Szó, az Ige testté lett, Isten kimondott egy másik szót, hogy el?készítse az Ige útját. János ez a szó, éppen azért, mert megtisztulva mindent?l, tökéletesen tudja közvetíteni Isten szavát az emberekhez. ? az anyja méhét?l kezdve erre a küldetésre elválasztott, megtisztított, tökéletes férfi, az „angyal”, aki megjelenik egész Izraelnek, hogy egész lényével – szavaival és tetteivel – meghirdesse a Messiás eljöttét. ? azt mondja magáról: „A pusztában kiáltó szó vagyok.” (Jn 1, 23) Ez az ? „neve”, létének és személyiségének lényege: Isten tisztán kimondott szava, az Ige meghirdet?je.
Éppen ezért János nem fecseg. Minden szava egyszer? és a lélekig hatoló. Amikor a atonák vagy a vámosok megkérdezik mit tegyenek, egyszer?en és röviden válaszol: ne er?szakoskodjatok, elégedjetek meg azzal, ami a törvény szerint jár…
Nincs a szavaiban semmi, az emberek által vágyott „bölcsességb?l”. Nincs egyrészt-másrészt, nincs „talán” és „mintha”. Szavainak egyszer? igazsága a Lélek erejével hatol az emberi szívekbe, hogy ott jó termést hozzanak. Nem véletlen, hogy kimegy hozzá az egész nép, hogy b?nbánatot tartson…


Sípos (S) Gyula