Az óember vallásossága (Mk 12, 38-40)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2010. december 28. kedd

Jézus „tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk.” (Mk 12, 38-40)

Nem mondhatjuk, hogy ezek az írástudók (és farizeusok) mind rossz emberek lettek volna. Hosszú éveken keresztül tanulmányozták az Írásokat, és tudjuk, hogy szőrszálhasogatásig menően igyekeztek betartani a legkisebb parancsolatokat is. Buzgó vallásos emberek voltak – mi volt velük hát a baj?

A megtérés hiánya. Vallásosak voltak – a maguk módján. Az óember bűn által megromlott természete szerint. Vallásosságuk központjában nem Isten és az Isten természetéhez való hasonulás állt, hanem önmaguk, így vallásos cselekedeteik az önigazultságukat növelték. Azt hitték, hogy ha betartják az öltözködési előírásokat, az étkezési szokásokat és az egyéb vallásos rítusokat, akkor már igazán mindent megtettek, amit Isten kért tőlük. De ennek épp az ellenkezője volt az igaz!

A sok egyéni teljesítmény önelégültté, nagyképűvé, és bizony – még ha nem is vették észre -, képmutatóvá tette őket. Olyan képet mutattak maguknak a világról, ami nem volt igaz: szenteknek és igazaknak tudták magukat, miközben belső természetük romlottsága megmaradt. Ezért mondja róluk Jézus egy másik helyen: „Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” (Mt 23, 25-28)

Amikor olvassuk ezeket a részeket az Evangéliumban, meg kell kérdeznünk magunktól: és velünk vajon mi a helyzet? Nekünk mit mondana Jézus? Vajon mi mindig együttérző szeretettől indíttatva imádkozunk másokért? Vajon mi nem szeretjük magunkat különb és jobb embernek tartani másoknál csak azért, mert mi már keresztények vagyunk? Mi vajon már átadtuk az életünket Krisztusnak, vagy Jézus még mindig az anyósülésen ül – már ha egyáltalán beengedtük őt az „autónkba”?

És Egyházunk? Vajon mi mentesek vagyunk a címek osztogatásától, a főhelyek, a tisztelet és megbecsülés elvárásától, a megkülönböztető ruháktól és rítusoktól? (Ezzel természetesen nem a liturgikus ruhákat, a színek és testtartások szimbolikáját akarom kritizálni, sőt!)

Amikor Jézus Krisztus megfedd valakiket, azt a jobbítás szándékával teszi. Mi pedig igen rászorulunk még arra, hogy jobbá legyünk – ezért Megváltónk figyelmeztetését nem szabad úgy olvasnunk, mintha az csak másoknak (a régi farizeusoknak és írástudóknak) szólna! Hiszen akkor pont abba a hibába esnénk, mint elődeink. Ők elutasították a krisztusi figyelmeztetést, mert szívük kemény volt és ellenállt a Szentlélek munkájának. Nekünk viszont önvizsgálatot kell tartanunk, hagynunk kell, hogy Isten tisztító és megújító munkája szembesítsen bennünket szívünk legsötétebb, legkeményebb részeivel is. Csak így lehetünk azzá, akivé Isten eredetileg elgondolt minket…

Sípos (S) Gyula

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés