Tűzzel sóznak meg (Mk 9, 49-50)
„Mindenkit tűzzel sóznak majd meg. A só jó. De ha a só elveszti ízét, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással.” (Mk 9, 49-50)
Amikor olvassuk Jézus Kristus mondatait, eszünkbe jut korábbi tanítása is: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.” (Mt 5, 13) (Akkoriban a magas sótartalmú földet kis zacskókban tárolták, s így tették az ételbe is. Amikor a főzés során a zacskóból kioldódott a só, a maradék, immár értéktelen földet elszórták.)
Tűzzel sóznak meg minket, így válhatunk a föld sójává, a világ világosságává. Mi ez a tűz – helyesebben: Ki ez a tűz? A Szentlélek, amely mint tűz jön el a tanítványokra Pünkösdkor. A Szentlélek, a Szeretet tüze járja át és „sózza meg” a tanítványokat. Így válnak képessé arra, hogy – miként a só, vagy épp a kovász – átjárják a sötétségbe merült világot, és világosságává legyenek.
A Szentlélek mint só jár át minket, hogy „ízessé”, értékessé tegye a bennünk lévő tehetségeket, képességeket. Ő adja az ajándékokat, adományokat, kegyelmeket és karizmákat. Ő teremt lehetőséget a szolgálatra, Ő munkálja bennünk az akarást a szépre és a jóra. (Hogy folytassam a hasonlatot: a sok nyersanyagból, ami bennünk van, a amik vagyunk, Ő főz ehető, értékelhető ételt…)
A Szentlélek elhozza azt a békességet, amit csak Krisztus tud adni: „S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14, 26-27) Ez a béke az, ami megőrzi szívünket az örök életre – tulajdonképpen a Szentlélek békéje nélkül nem is vagyunk képesek „békében élni egymással”, mert megromlott emberi természetünk, az önzés világa szembefordít minket még a társaikkal is.
Ez a tűz a tisztulás tüze is. Jó nekünk itt a földön tisztulni, mert itt a Szentlélek tisztító tüze egyben a Vigasztaló tüze is. (Arról nem is beszélve, hogy itt a földön még emberi módon is vigaszt és enyhülést találhatunk például a természet szépségében, a jó barátokban, de akár egy finom ételben is. Ha azonban a földi élet után bűneink miatt a Tisztítótűzbe kerülünk, ott már nem lesz semmilyen emberi vigasz - a pokolról pedig jobb, ha nem is beszélünk…)
Jézus Krisztus meg akar tisztítani minket Szentlelke erejével, hogy bevonulhassunk az „atyai ház” boldogságába. Nekünk pedig kincsként kell őrizni ennek a nagy ajándéknak, az isteni tűznek a kegyelmét. Sőt, kérnünk kell, hogy újra és újra sózzanak meg minket ezzel a tűzzel, hiszen időről időre mi is „megízetlenülünk”. Minden békétlenség, harag és bűn csökkenti a bennünk lévő „sót”. Amikor azonban leszáll ránk a Szentlélek mint a bűnbánat lelke, újra megtelünk ezzel a tűzzel, s már jelenlétünkkel is „ízesebbé” tesszük a világot…
Sípos (S) Gyula