Mint a kutya (Mk 5, 6-8)
„Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte, és hangosan kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” (Mk 5, 6-8)
A gonosz lélek viselkedése olyan mint a kutyáé, aki nagy hanggal ugatva rohan a kerítés felé, mutatva rettenetes erejét – amíg észre nem veszi, hogy nyitva a kertkapu. Akkor hirtelen rádöbben, hogy ő is veszélybe kerülhet. Visszafut a kerítés mögé, a biztonságba, és onnan ugat tovább. De még véletlenül se jön ki a kapun kívülre, ahol bajba kerülhetne!
A gadarai megszállottban lévő démonok ugyanilyen harciassággal rontottak előre, amikor messziről meglátták, hogy emberek jönnek az ő területükre. Csakhogy „nyitva a kertkapu”, azaz olyan hatalommal kerültek szembe, ami messze felülmúlta az ő erejüket és hatalmukat. Ha ugyanis idősorrendbe állítjuk a történteket, azt látjuk, hogy a párbeszédben először Jézus parancsol rájuk: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” (Mk 5, 8)
Az addig hatalmát fitogtató gonosz ekkor döbben rá arra, hogy itt „erősebb van nála”, és ha a parancsoló (Jézus) valóban „komolyan gondolja” parancsát, akkor neki távoznia kell.
Ezért a démon taktikát vált - ahogy a sátán mindig is teszi, ha erődemonstrációja kudarcot vall. Megpróbálja hízelkedéssel, féligazságokkal eltántorítani Jézust az akaratától. Nem habozik akár Istent is tanúul hívni – azt az Istent, akit megtagadott, akitől teremtményeit elfordította, s akit teljes erejéből gyűlöl – csak hogy meggyőző legyen. Ezzel nem is annyira Jézust, mint inkább a vele lévő embereket próbálja manipulálni – hogy azok leállítsák a Messiást. (Hiszen Istenre esküszik és rá hivatkozik!)
Kijelenti Jézusról, hogy Isten Fia – amit Jézus még nem akar nyilvánosságra hozni. Ezzel kényelmetlen helyzetbe akarja hozni, másrészt elfordítani az emberek figyelmét magáról Jézus felé. Hízeleg is, és minden titkok tudójának állítja be magát, aki még sok mindent elárulhat, ha nem hagyják békén.
Aztán lelkiismeretfurdalást is akar okozni. Ő, aki eddig gyötörte a megszállottat, most Jézusnak mondja: „Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” (Mk 5, 7) Pedig az ő gyötrődése csupán az embert prédának tekintő gonosz indulat gyötrődése, akit megfosztanak attól, amit birtokolt. És persze félelem: félelem az élet hordozójának elvesztétől, félelem a belső kíntól, amely minden gonoszt gyötör, s amit mások kínzásával enyhít.
Máté evangéliumában olvashatjuk azt a mondatot, amiből látszik stratégiájának újabb eleme is: „Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” (Mt 8, 29) A démoni légió tudja – bár be nem ismerné soha -, hogy egyszer elérkezik az ő legyőzetésének ideje. De azt soha nem ismerné be, hogy az az idő „most” van. Majd egyszer, majd máskor. A nagy hitető időt akar nyerni, haladékot. (Így van ez mind a mai napig. Az imaszolgálatban ugyanez a taktika figyelhető meg…)
Istennél azonban örök „most” van, ami Jézus Krisztus megjelenésekor realizálódik. Jézust nem lehet átverni, nem lehet becsapni, nem lehet megfenyegetni. Nem lehet megzsarolni, nem lehet lelkiismeret-furdalást kelteni. Ő tiszta és átlát mindent. Pontosan tudja, hogy ez a gonosz csak egy „kutya” a kerítés mögött, aki birtokát védelmezve ugat – de nincs valódi ereje. Ráadásul Jézust nem a kutya érdekli, hanem az, akitől távol akarja tartani – az ember!
Az az ember, aki futott felé. Aki futott, miközben a gonosz kiabált belőle, és abban reménykedett, hogy elérkezett a megszabadulása órája. Nem tudjuk, hogy ez az ember tudott-e magáról. De Jézus Krisztus tudott róla. És olyan értékesnek tartotta őt, hogy semmi sem tántoríthatta el megszabadításától.
A gonosz kiabált, fenyegetőzött, hízelkedett – az ember néma volt. Ha Isten nem a szeretet Istene lenne, akkor a hízelkedés, a kiabálás és fenyegetőzés talán be is jött volna. De Jézus Krisztus Atyja a Szeretet Isten! Aki szereti a saját képére és hasonlatoságára formált teremtményét, az embert, és ez a meggyötört, megszállott, néma ember fontosabb neki, mint ezer hízelkedő szó.
A világ ma is kiabál, hízelkedik és fenyeget, és minden erővel megpróbál az uralma alatt tartani. Olykor nem is tudunk mit mondani – de nem is kell. Elég, ha némán futunk a mi megmentőnk és megszabadítónk, Jézus Krisztus felé…
Sípos (S) Gyula