Nyolc boldogság

Kategória: Könyveink Megjelent: 2013. szeptember 16. hétfő

nyolcboritSípos (S) Gyula: Nyolc boldogság

Az emberi természet ugyanaz minden időben és korban. Vágyunk a boldogságra és azt hisszük, hogy az út ehhez a sikeren, gazdagodáson, elfogadottságon és népszerűségen - de legalábbis a megélhetés biztonságán, a nyugodt körülmé-nyeken és az általunk választott kalandokon keresztül vezet.
A világtörténelem legnagyobb tanítója, Jézus Krisztus ismeri az emberi szíveket, ismeri boldogság-keresésünket. Válaszai azonban messze túlmutatnak a hétköznapi elképzeléseken, mert szavai Isten bölcsességén nyugszanak.
A hegyi beszéd elején Jézus nyolc boldogmondást mond az összegyűlt tömegnek. Ez a kis füzet ezek mélyebb értelmét világítja meg előttünk.

Méret: 11x18 cm

Oldalszám: 48 oldal 

A könyv ára: 360 Ft

A postaköltséget mi álljuk, azért nem kell fizetni - a füzet alacsony ára és a magas postaköltség miatt a legkisebb megrendelhető mennyiség 3 db!

Megrendelhető: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.