Tököcskék

Kategória: Irodalom Megjelent: 2017. november 15. szerda

Ezt a mesét iskolai felkérésre írtam: Tököcskék

Megjöttek az őszi szelek. A kertben a tököcskék egyre izgatottabban fészkelődtek a helyükön. Egymásnak dicsekedtek azt találgatva, melyiküknek mi lesz a sorsa. Legjobban a takarmánytökök iceregtek-ficeregtek, egymást túlkiabálva mutogatták magukat a többieknek.
- Én olyan szép és erős vagyok, hogy amelyik malacka engem megeszik, az az egész ól királyává válik!

- Az semmi, én olyan tápláló vagyok, hogy ha csak csipeget belőlem egy tyúkocska, megtanul repülni és verseny fog száguldani az égen a verebekkel!
- Én pedig, én pedig – kapkodta a levegőt a harmadik -, annyira a legjobb vagyok, hogy a tehénkék össze fognak veszni rajtam az istállóban, melyikük ehet meg engem!
A veteményeskert közepén trónoló nagy tök elnézően mosolyogva hallgatta dicsekvésüket.
-Takarmánytökök, kis buták, hiszen csak állatoknak adják őket. Engem viszont a család asztalára fognak feltálalni! Belőlem olyan finom tökfőzeléket főznek, hogy aki megkóstol, háromszor akar majd repetázni, és még az se lesz elég!
A kerítésre felfutó cukkini összeütögette hosszú, zöld termését, hogy így hívja fel a figyelmet magára.
- Na de mit tesznek majd arra a főzelékre? Mi mást, mint rántott cukkinit – engem! Engem bizony! Olyan ízt adok az ebédnek, hogy – és vett egy nagy levegőt -, hogy mióta tojást tojnak a tyúkocskák, abban reménykednek, hogy az ő tojásukból készülhet a bunda, amit magamra öltök!
- Ugyan már – legyintett a pattiszon, és fodros arcával félig elfordult tőlük -, még hogy tökfőzelék, meg rántott cukkini! Nézzetek csak meg engem! Ki a legszebb közülünk, kinek van még ilyen szép fodros termése? Aztán azt tudjátok-e, mi az, hogy pattiszon pörkölt? A gazdáék már nem is húsból akarják a pörköltöt, hanem belőlem, mert én finomabb vagyok, akár nokedlivel, akár tésztával, vagy bárhogy. Úgy bizony!
- És mivel díszítik a házat, még a legszebb szobát is? – kérdezte az egyik kis dísztök, mire társai egyetértőleg bólogattak. – Hát velünk! Mert mi kicsik vagyunk, kecsesek, színesek, mindenféle formájúak. Ti legfeljebb a konyháig juthattok, de mi? Esténként, ha majd a gazdáék leülnek a tévé elé, mit néznek? Minket, a tetején!
- Meg a vitrinben, meg a polcon! –kiáltotta a többi kis dísztök. Erre aztán elcsendesültek a tököcskék, mert ezt nem tudták túllicitálni. Egyikük félve intett a kert másik végébe, ahol egy sütőtök napozott. – Vele mi lesz?
- Belőle… tudjátok… – sóhajtotta a pattiszon – belőle szörnypofát faragnak. Sajnos, minden évben ez történik. Őt direkt ezért ültetik, aztán ahogy jön a hideg idő, leszedik, keresztül furkálják, ijesztő maszkot faragnak belőle, gyertyát tesznek bele – aztán néhány nap múlva kidobják a szemétbe. Szegény, ő senkit sem fog táplálni. Hagyjátok, ne is beszéljetek vele, neki már úgyis vége…
Hallotta a sütőtök mit suttognak róla, tudta ő, hogy milyen sorsot szánnak neki. Ő azonban nem akármilyen tököcske volt, hanem sütőtök, a legjobb fajtából! Elhatározta, hogy nem adja meg magát ilyen könnyen a sorsának, hanem harcolni fog. Ahogy a hajnali szellő megérkezett az első illatokkal, ő máris begyűjtötte, beszippantotta magába és beledolgozta héjába. Minden kis napsugárral melengettette, színesítette magát. Gyökereivel felszívott minden elérhető tápanyagot, hogy még finomabb, még ízesebb legyen. Így aztán, amikor a Gazda érte jött, hogy levágja száráról és elvigye szörnypofának, elcsodálkozott a tököcske szépségén.
-Ilyen szép nagy sütőtököt még nem is láttam! – mondta. És milyen jó illata van! Ennek olyan finom íze lehet, de olyan…  ebből hogyan is csinálhatnánk töklámpást?
Gazduram bevitte a házba a sütőtököt és körbemutogatta mindenkinek. Megnézte a gazdasszony, megnézték a fiúk, a lányok, és mindnek az volt a véleménye, hogy egy ilyen szép, illatos tököt kár lenne töklámpásnak elpazarolni. Így hát szépen megtisztították, előkészítették és a sütőbe tették. Hamarosan az egész kertben érezni lehetett a sülő tök édes, finom illatát.
-Érzitek ezt? – kérdezte a többiektől ámultan a cukkini, aki a legmagasabban volt és ezért legelőször érezte meg az illatot. A többiek szippantgattak, bólogattak és egymásra mosolyogtak. Nahát! Ki gondolta volna, hogy ez lehetséges? Lám, erre a szótlan, kis sütőtökre az egész töknemzetség büszke lehet!

Sípos (S) Gyula

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés