Napközis mesék 9. – Emberke

Kategória: Irodalom Megjelent: 2017. március 15. szerda

K. Lili által mondott szereplők: emberke, űrhajó, Vénusz bolygó

Sípos (S) Gyula: Emberke

Megszületése után nem sokkal egy doktornő azt mondta róla: milyen aranyos kis emberke! Ezzel szülei is tökéletesen egyetértettek. A nagymamáknak és nagypapáknak már így dicsekedtek vele: megszületett a mi kis emberkénk! Így aztán rajta ragadt ez a név: Emberke. Így szólították szülei, nagyszülei, így becézték az ismerősök az utcából. Amikor első nap az óvodában megkérdezték, hogy hívják, ő magától értetődő természetességgel mondta, hogy Emberkének.

Vékony, vidám és kedves volt Emberke, s talán mert olyan kicsi volt, mindig a magasba vágyott. Megmászott minden fát, falat, dombot. Amikor kistestvére született és emeletes ágyat kaptak, ő rögtön lefoglalta magának a felső részt. Onnan kukucskált ki éjszakánként az ablakon keresztül a csillagokra, arról álmodozva, hogy elrepül hozzájuk.
Első űrhajóját még nagycsoportos óvodásként készítette. Egy héliumos lufi alá kis kosarat kötött, abba űrhajósnak beletette a hupikék törpikék gyűjteményéből Törp-papát és Törp-picurt és a kosárhoz erősített egy, a szilveszteri családi tűzijátékból elcsent kis rakétát is, aminek a végére hosszú gyújtózsinórt kötött anyu pamutfonalából. Elképzelése szerint a lufi felviszi az égbe a kosár-űrhajót, benne a két asztronautával, a rakéta pedig majd tovább löki őket egészen a csillagokig! Sajnos vagy a lufi emelkedett lassan, vagy a gyújtózsinór égett túl gyorsan, de még épp csak a ház fölé ért a kosár-űrhajó, amikor a rakéta beindult, egyenesen belevágódott a lufiba, ami felrobbant. Ijedten szaladt ki a család a házból – Emberkét pedig szigorúan eltiltották a tűzzel való játéktól.
Emberke nőtt, növekedett. Általános iskolába járt, amikor megnyerte az iskolai versenyt házi készítésű távcsövével, amivel a csillagokat lehetett kutatni az égen. A távcsövet pedig úgy készítette, hogy a nagyi véletlenül elveszített szemüvegét ő egészen véletlenül pont megtalálta, és annak két üvegje egészen véletlenül pont jó volt a tervezett távcsőhöz. Vécépapír-gurigákból egymásba csúsztatható rudat készített, és azokba illesztette a két üveget, így a távcső élessége és nagyítása is állítható volt. Sajnos olyan jól nem nagyított, hogy közelről megfigyelhette volna az égitesteket, de a csillagászati atlaszban amúgy is mindennek utána nézhetett. Tudta már, hogy a Föld Naptól távolabbi oldalán van a Mars bolygó. Az egy hideg pusztaság - márpedig Emberke nem szerette a hideget. Akkor már inkább a Vénusz bolygó, a Föld Naphoz közelebbi oldalán! Oda aztán már érdemes lenne elmenni! Ráadásul a Vénusz a Földről is látszik, mi Esthajnalcsillagnak nevezzük, ami olyan szép név!
Ez lett Emberke nagy álma. Űrhajóssá válni és eljutni a Vénuszra. Komoly feladat, szinte lehetetlen, de Emberke ezt a szót, hogy lehetetlen, már rég kitörölte a szótárából. Olvasta, hogy űrhajós csak az lehet, aki repülőgépet tud vezetni, annak pedig komoly egészségügyi feltételei vannak – így hát ő is sportolt. Falat mászott, futott, edzette magát, ahogy lehet. Szorgalmasan tanult, mert űrhajós buta ember nem lehet! Műszaki egyetemre ment továbbtanulni, hogy minél képzettebb legyen, és mindent meg tudjon maga is tervezni és szerelni, ha szükséges.
Első találmánya egy új, tűzálló és hőbiztos anyag volt. Azért kísérletezett ezzel, mert akkor már tudta, hogy a Vénuszon nagyon nagy forróság, 450 celsius fok van, ott nem lehet csak úgy, fürdőruhában sétálgatni! Ezért addig kutatott, addig kísérletezett, amíg egy vékony, de nagyon szilárd és hőtűrő, rugalmas anyagot sikerült előállítania. Ezt szabadalmaztatta, a tűzoltók pedig lecsaptak rá és komoly összeget fizettek neki a gyártási jogért.
A kapott pénzből Emberke befizetett egy repülőgép-vezetői tanfolyamra, valamint nekiállt megtervezni az első saját kisrepülőjét. Olyat akart kifejleszteni, ami kis helyen is elfér, biztonságosan repül és sokáig a levegőben tud maradni. Terveire felfigyelt egy nagy repülőgépgyártó vállalat is, amelyik támogatni kezdte a gép megépítését.
Már az első repülőút nagy siker volt! Emberke komoly elismeréseket gyűjthetett be és több gépet is rendeltek tőle! Ő azonban nem repülőgép-gyártó akart lenni, hanem űrhajós, ezért eladta a gyártási jogokat a nagy cégnek, a pénzt pedig befektette egy űrhajózási vállalatba, azzal a feltétellel, hogy részt vehet az űrhajós-képzésben.
Most már elmondhatjuk, hogy mindkét fél jól járt. Emberke ötletessége sok probléma megoldásában segített az űrhajó-fejlesztéseknél. Kedvessége és vidámsága pedig jó hangulatot teremtett a kiképzés ideje alatt az összezártságban. Ő is sokat tanult és végre: űrhajós lett belőle!
A nagy baj csak az volt, hogy a Vénusz bolygó felé senki se akart menni. Nincs ott semmi érdekes - mondták -, csak forróság és mérges gázok. Emberke azonban nem nyugodott. Új tervet készített: egy egyszemélyes, űrállomásról indítható űrsikló ötletét dolgozta ki, a legapróbb részletekig. Amikor pedig nem akarták a megvalósítást finanszírozni a cégnél, az interneten keresztül gyűjtést szervezett. Emberek millióit érte el szavaival, mosolyával. Azt kérte tőlük, egy kis gyerekjáték árával járuljanak hozzá az űrsikló megépítéséhez – azok pedig megtették ezt neki.
Így került fel végül Emberke a Nemzetközi Űrállomásra az űrsikló előre dobozolt elemeivel együtt. Ott aztán két másik űrhajós segítségével összeszerelte és az indítóállomásra fektette a járművet. Csak ekkor derült ki, mi is volt a célja erőfeszítéseinek. Utolsó beszédében, amit szinte minden földi állomás közvetített, elmesélte, hogyan álmodott gyermekkorától fogva arról, hogy eljut a Vénusz bolygóra. Hogyan tervezett hőálló ruhát, épített repülőt majd űrhajót, s közben mindig ez a végső cél lebegett a szeme előtt. Megköszönte mindenki támogatását, segítségét, ígérte, gondolni fog rájuk, miközben halad a Vénusz felé. Aztán bebújt a kis kabinba, és az űrsikló lassan levált a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről és elindult az ismeretlenbe, a Vénusz felé.
Az emberek még manapság is emlegetik: vajon mi történhetett Emberkével? Eljutott-e a bolygójához, és ha igen, ott vajon mi történt vele? Okos professzorok arról beszélgetnek tévéműsorokban, hogy túlélhette-e az utat, vagy sem…
Hadd beszéljenek! Mi biztosan tudjuk, hogy túlélte és most boldogan kutatja a Vénusz titkait. Amikor pedig már nem is várnánk, majd visszatér, hogy elmesélje, mi mindent történt vele. Látjuk majd huncut mosolyát, megvidámodunk és arra gondolunk, mi is valami nagy dolgot fogunk véghez vinni, meg ha most nem is tudjuk, mi is lesz az!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés