Napközis mesék 6. - Ha jön a manókirály

Kategória: Irodalom Megjelent: 2017. február 22. szerda

Éva néni által ajánlott szereplők: 4. a osztály, kobold, varázspálca

Sípos (S) Gyula: Ha jön a manókirály

Ma már kevesen tudják, hogy ez a szép dimbes-dombos terület, ahol most élünk, régen kobold királyság, magyarul manó királyság volt. (Hasonlóan, ahogy most hazánkat mi Magyarországnak mondjuk, más nyelveken azonban Ungarn, Hungary, vagy Vengrija.) Nagyszerű hely volt ez a koboldoknak. A kis kobold kölykök nyulakon lovagoltak, később őzeken és szarvasokon. A patakban versenyt úsztak a halakkal, fára másztak a mókusokkal, télen pedig vaddisznó-szánon suhantak a réteken.

Az emberek megérkeztével azonban minden megváltozott. A koboldok először visszahúzódtak az erdők mélyére, végül azonban elköltöztek. Háromszáz évenként azonban, amikor a hosszúéltű manókirály megöregedvén, átadja utódjának a jogart, az ifjú uralkodónak kötelessége visszalátogatni atyái földjére és megemlékezni a dicső időkről. Utoljára épp a török seregek kivonulása után nem sokkal látogatott ide manókirály. Régi országát szinte érintetlenül találta. A háborús időszak miatt az emberek elmenekültek, a természet visszafoglalta ősi jussát, az épületek romjai alig látszottak a bokrok között. Így az ifjú manókirály megnyugodva tért vissza új országába uralkodni.
Eltelt újabb háromszáz év. A megöregedett kobold már pihenni vágyott, átadta fiának koronáját, az uralkodás jogát és felelősségét. Az ifjú manókirály pedig, aki sok történetet hallott már eddig is ősi területeik szépségéről, nagy örömmel jött megvizitálni régi birtokukat. De jaj, mit talált? A szép dombokat, mezőket ellepték a házak! A fákat kivágták, a patakot föld alá kényszerítették, az állatok eltűntek!
Rettenetes harag fogta el a manókirályt. Előhúzta varázspálcáját, hogy rettenetes átokkal sújtsa a szörnyetegeket, akik így elbántak örökségével. Utolsó pillanatban azonban megálljt parancsolt magának. Nem illik egy királyhoz a haragból való cselekvés! Így aztán úgy döntött, először alaposabban megvizsgálja a dolgokat, kifaggatja az embereket. Meglátott egy gyerekcsoportot, akik épp felszállni készültek egy buszra, hogy uszodába menjenek. Suhintott a varázspálcájával, amivel megállította az időt és a környéken mozdulatlanságba dermesztett minden élőlényt. Akkor a gyerekeket kaviccsá változtatta és a zsebébe gyömöszölte. Elvitte őket az Anna-hegy alatti régi nagy tanácskozó barlangjukba, hogy ott kifaggathassa őket.
Nem volt abban a nagy barlangban semmi más, csak egy hosszú-hosszú asztal és korhadozó lócák. A manókirály visszavarázsolta a gyerekekre és rájuk rivallt, hogy üljenek le, majd csípőre tett kézzel eléjük állt:
-Na ti gazemberek, pusztítói legszebb földjeimnek, most aztán végetek! Ha számot nem adtok mindenről, jaj nektek és minden embernek a királyságom területén! – Végig nézett a reszkető csoporton, és hogy kissé megnyugtassa őket, így folytatta: - De hogy ne mondhassátok, hogy én is rossz vagyok mint ti, vendégeimnek tekintelek titeket. Egyetek-igyatok, s csak aztán beszéljetek. - Azzal előkapta varázspálcáját, kettőt suhintott, s az asztalon máris ott gőzölgött a manók egyik kedvenc ebédje, a fűleves. A gyerekek kimeredt szemmel ültek a lócákon, úgy bámulták a zöld katyvaszt. Csak Laura mert megszólalni:
-Fúj, de undi! Én ezt biztos nem eszem meg! – A többiek próbálták lepisszegni, nehogy megharagítsa a manókirályt, mert akkor jaj lesz nekik, de ő csak kötötte az ebet a karóhoz: -Én ezt akkor se eszem meg! Hát ebben csak fű van! Fogadjunk, hogy azokon meg előtte csigák mászkáltak és összenyálkázták az egészet. Fúj! Az anyukám ennél sokkal finomabbat főz, én csak azt eszem meg!
A kobold szúrós szemmel nézett rá.
-Az anyukád finomabbat főzne a legfinomabb fűlevesnél, amit elétek tálaltam? Na, akkor azonnal főzz nekem itt egy olyat, különben menten csigává változtatlak!
-De hogyan főzzek, amikor nincs itt semmi, amivel lehetne?
-Mondd, mi kell, és máris itt lesz – parancsolta a manókirály. Így hát Laura sorolni kezdte, a tűzhelytől kezdve a vízen át a cseresznyéig, a manókirály pedig suhintott jobbra, bólintott balra, s máris minden ott termett a barlangban. A lányok pedig közösen finom gyümölcslevest főztek és a manókirály elé tették. Az beleszagolt, belekóstolt, aztán csak ette, ette, míg az egész el nem fogyott. Akkor nagyot szusszant:
-Jól van, nem változtatlak csigává. Látom, főzni azt tudtok, a receptet majd viszem magammal. Aztán mivel foglalkoztok még? Szórakoztassatok el, akkor talán életben maradtok.
Máté jelentkezett:
-Malmozni tudsz?
A manókirály azt se tudta, mi fán terem az a malmozás, mire a fiú elmagyarázta neki.
-Hah, hát abban simán nyerek – mondta a kobold -, elő a táblával! - Egy újabb suhintás a varázspálcával, s máris itt feküdt a malom-tábla a figurákkal együtt az asztalon. Hanem az első játszmát elvesztette a király.
-Na jó, véletlenül nyertél, de majd most!
Aztán a második játszmát is elvesztette, és a harmadikat is. A negyediket végül megnyerte, mire diadalmasan felkiáltott:
-Ugye, hogy én vagyok a legjobb! A világ legjobb malomjátékosa! Most, hogy ez kiderült, jöhet egy másik játék!
-Esetleg egy parti sakk? – kérdezte Bence. A manókirály persze a sakkot sem ismerte, de amikor meghallotta, hogy abban király van és királyné, rögtön úgy gondolta, hogy mivel ő is király, ebben csak győztes lehet. Aztán az első partit hat lépésből elvesztette. A másodiknál ő volt fehérrel, de azt is elbukta, aztán a harmadikat is, végül a negyediket megnyerte.
-Én vagyok a király! – döngette a mellét – tehát a legnagyobb sakkjátékos is! Jól van, ezt a játékot is elviszem magammal. Jöhet a következő!
A gyerekek egymásra néztem, aztán Szofi megkérdezte:
-Szpídezni tudsz?
A manókirály nem tudott, de a kártyacsomagot idevarázsolta. Csenge és Szofi játszott egy bemutató partit, utána a kobold következett. Kikapott Csengétől, aztán kikapott Esztertől és Bellától, végül a negyedik játékot nagy nehezen megnyerte Lili ellen.
-Én vagyok a leggyorsabb, a szpíd-bajnok! – harsogta, majd türelmetlenül intett: - elő egy másik játékkal is!
-Akkor focizzunk! – kiáltotta Bálint. A manókirály helyeslően bólintott, bár fogalma sem volt, mire. Félretolták az asztalt és a székeket, aztán csapatot választottak. Norbi és Levente lett a kapus, Bulcsú a bíró, a manókirály és Andris pedig a csapatkapitányok. Sajnos azonban a labda túl nagy volt a kobold méretéhez. Benedek egyik lövésétől a labdával együtt repült a kapuba.
-Hah! – mondta a kobold -, ha a kezemet is használhatnám, ezt is megállítottam volna!
-Van olyan is, kidobósozzunk! – kiáltotta Júlia – ott mindent lehet használni!
Így aztán a lányok két csapatra oszlottak és kidobósoztak a manókirállyal. El kell ismerni, a kobold nagyon ügyes volt! Felugrott a felé repülő labda tetejére, bukfencezett vele, hóna alá vette, fejelte, rúgta, mindenhogyan elkapta és már dobta is vissza. Talán sohasem ejtik ki, ha egyszer Aliz és Lilla passza után Blanka hirtelen oldalba nem suhintja a labdával, kivédhetetlenül.
-Ügyes! – lihegett a manókirály egy lócára rogyva –, ügyes! Na, ha most pihenésképp kérem az udvari zenészeket!
Akkor Tomi trombitált, Luca furulyázott, Nóri és Julcsi pedig hegedűn húzta el a manókirály nótáját. Végül a kis kobold még táncra is perdült a hosszú asztal tetején.
-Ihaj, de jó kedvem kerekedett! – biccentett elismerően a zenészek felé. Ha most még valaki elmond nekem egy jó történetet, megmenekültök ti is, és megmentitek a többiek életét is. Tudom is már, hogy ki legyen! Ott, a sarokban az a csendes kislány, ő legyen!
-Hát jó - mondta Eszter -, pont itt van nálam ez a dobókockás mesejáték, ennek segítségével mesélek neked. – Azzal kigurította maga elé a kilenc dobókockát, oldalukon az ábrákkal és máris mesélni kezdett a királyról, akinek volt egy gyönyörű szép serlege…
A manókirály örömmel hallgatta végig a történetet, aztán a kockákat is begyűjtötte a malom, sakk, kártya és labdák mellé.
-Ezeket elviszem magammal, ti pedig szabadon távozhattok. De száz holdhónap múlva visszatérek! Addigra új fákat lássak elültetve, a patakot kitisztítva, a madárkákat megetetve találjam! Mert különben!
Azzal suhintott egyet, és a 4. a osztály újra ott találta magát a busz előtt. A tanító néni pislantott egyet, aztán csak csodálkozott, ezek a gyerekek milyen csendben és rendben szállnak fel a buszra!
Hát persze, hogy csendben és rendben! El is fáradtak, meg aztán épp azt számolgatták, mennyi is az a száz holdhónap. Egy hónap 28 nap, akkor száz hónap az 2800 nap. Egy évben van 365 nap, akkor a 2800 nap az nagyjából hét és fél év, meg talán egy kicsivel több. Hajaj, jobb lesz neki kezdeni a faültetésnek!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés