A cápa és a harcsa

• 

Édesvízi cápának lenni nem nagy karrier. Az óceánok hősei, a csodálatos fehér cápák, pöröly cápák, de még a kisebb szirti cápák is lenézik az édesvízi rokonságot. Egyáltalán, mi az, hogy édesvíz? Mi ez a kellemkedés, édeskedés? Komoly cápa csakis a sós tengerben érzi jól magát, a tágas terek ura ő, rettegett hős, gladiátor és bodybilder – mit keresne ő egy folyó levegőtlen csatornájában, vagy egy gyűszűnyi tóban?

Ne csodálkozzunk hát, ha kamaszkorban lévő, identitását kereső édesvízi cápánk, akinek egyetlen és legfőbb vágya volt, hogy bebizonyítsa, van ő is olyan cápa, mint az arisztokrata rokonság, szélesen hányta-vetette magát a tóban és még neki állt feljebb, amikor egyenesen belerohant a délutáni iszapalvásából ébredező öreg harcsába.
- Mi van öreg, nem látsz a szemedtől!
- Attól éppen nem – morogta az öreg -, de a bajszommal érzem, hogy valami nyikhaj szemtelenkedik velem.
- Szemtelenkedni egy vak harcsával? – kuncogott a cápa. Ha szemeskednék veled, tán panaszkodhatnál, de így?
- No igen, ami a szemem illeti… - dörmögte az öreg harcsa -, de hát ami a szemnek, az szájnak is ingere, te meg aztán szájalsz rendesen, jó nagyra nyitod a pofád, pedig még a bajszod se serken.
- Bajusz? Egy cápának? Öreg, hát hol élsz te? – hetvenkedett a kamasz édesvízi hős. – A bajusz az múlt századi, múlt évezredi divat! Szakáll, pajesz – hagyjuk már! Csak akadály! És ezt reppelve is el tudom mondani!
A kamasz édesvízi cápa egészen nekibátorodott. Újra közelebb úszott az öreghez és megrángatta a bajszát.
Gyerekek, bizony, iskolába kell járni! Ha édesvízi cápánk rendesen eljárt volna a társadalomismeret órákra, akkor tudta volna, hogy a harcsa fő érzékszerve a bajsza, aki ahhoz közel kerül, az életével játszik! Vagy legalább a magához való esze lett volna meg, hogy egy nála kétszer nagyobbal ne kezdjen ki! De mit várhatunk egy cápától, akinek az agya olyan sima, mint a tengervíz szélcsend idején?
Vagány cápánk óra helyett a strandra járt magát feszítgetni, így aztán bátran megrángatta a harcsabajszot - az öreg meg odakapott, hatalmas száját kitátva ráharapott a komisz kölökre jól megrázta a grabancát majd néhány gyors mozdulattal gyomrába fegyelmezte.
Mit el kell viselnem, hogy egy rendes ebédhez jussak – morogta közben. - Szemtelenkednek, letegeznek… és már az ízük se a régi…

(Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna)

Még sok-sok történet és kép itt: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/