Eltévedtél, ugye?

Kategória: Irodalom Megjelent: 2016. március 25. péntek

Nem csodálom, ez a lakótelep egy labirintus! A nagyon okos tervező két egymásba forgatott négyszöget képzelt el alaprajznak, ami papíron biztos jól mutatott a házakkal, utakkal, de amint látod, a valóságban azoknak, akik még nem jártak itt, egy rémálom!
A Rézangyal Fesztiválra jöttél ugye? Sejtettem! Mondjuk, nem kell hozzá nagy ész, ilyenkor mindenki erre jön és szeren-csétlenségetekre Budapest felől ez a legrövidebb út – már persze csak a térképen és csak idáig!

A Napozó Hóemberhez akarsz eljutni, gondolom, legalábbis az a legnagyobb buli-helyszín, közvetlenül az ilyenkor kialakított diákszálló mellett. Helyes. Akkor itt végig mész az úton, egészen a sarokig, ott balra fordulsz és mész egészen a Szerelmes Orrszarvú kocsmáig – előtte jobb, ha átmész a másik oldalra, az a helyiek törzshelye, rendes fiúk, de néha kicsit hangosak, főleg – de ezt hagyjuk. Szóval, amikor meglátod az Orrszarvú hatalmas tülkét, a kereszteződésnél elfordulsz jobbra és mész egyenesen végig a Nemzeti Park mellett. Ott már gyülekeznek az emberek, hogy hallják a Rézangyal esti dallamát, de ha ez téged nem érdekel ne állj meg, mert ott ragadsz, főleg, ha még sohasem hallottad! Fuss inkább, tovább egyenesen, amíg meg nem látod a buszokat. Ilyenkor a Bolond Tóni még ott áll és kiabál, de ártalmatlan szegény, mi már megszoktuk, ne ijedj meg tőle, menj nyugodtan tovább. (Ha megsajnálod és a kedvére akarsz tenni, vegyél neki egy szódavizet, azt szereti a legjobban, meglátod, rögtön mosolyogni fog.)
Onnan már hallani fogod merre kell menni, el se tévedhetsz. A Napozó Hóember pedig messziről látszik, idén legalább hatméteresre felfújták és csorgatják róla a vizet, amit megvilágítanak mindenféle színekkel. Rettentő ronda látvány, de akik a Fesztiválra jönnek, zabálják az ilyet!
Na menjél, én is indulok, csak az ellenkező irányba. Nekem nincs boltom, sört se árulok - mi ilyenkor megyünk nyaralni a családdal vissza se jövünk csak egy hét múlva, amikor megint csendes, nyugodt hely lesz a mi kis városunk.

(Mwegjelent Sípos (S) Gyula: Kisvárosi történetek című kötetében. Rajz: Vihart Anna A könyv kapható a Ferenciek terén néhány katolikus könyesboltban, vagy megrendelhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen. Ára 900 Ft) Az összes történet olvasható a facebookon itt: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/ 

You have no rights to post comments