Szent-Gály Kata: Kicsi Jézus vándorútja
1
Hull a hó, és szép palásttal
Ráborul az útra,
Sapkát rak a háztetőkre,
S a fákat behúzza.
Fehér már az egész világ:
Ünneplőben várja,
Hogy leszálljon a szívekre
Karácsony varázsa.
Nagy tányérú sarki lámpa
Álmosan világol,
Nincs egy árva, kósza lélek
Sem közel, sem távol.
Megnövekszik hangja csendnek,
Tiszta szívek hallják,
Kicsi Jézus kezdi benne
Karácsonyi útját.
Régi templom szentélyében
Rengeteg az angyal,
Bejáratig sorban állnak,
Földre borult arccal.
Kis Jézusra várakoznak,
Hogy nyitná a zárat,
Ráfael hoz zsámolyocskát,
Így könnyen leszállhat.
Égszínű-kék, meleg köntöst
Adnak reá lágyan,
Csizmácskát is, hogy ne fázzék
Sűrű havazásban.
Szűz Mária gondos keze
Fönn, a magas égben,
Megfoltozta, talpaltatta,
Mint a földön, régen.
Oly sokat jár a Kis Jézus
Így karácsonytájban,
Hogy igazán megtehetné,
Másikat kívánjon,
Hanem akkor egy csizmával
Kevesebb jut másnak!
Kicsi Jézus megtartja hát
A régit magának.
Gábriel mond búcsúszókat,
Szent Mihály olt mécsest,
Oltárszekrényt nyitva hagyják:
Kis Jézus kilépett.
Fején barna, prémes sapka,
Bő tarisznya vállán,
Az angyalok csodálkoznak
Ég és föld Királyán.
2
Templom utcán Öreg Koldus
Hazafelé ballag,
Tészta, kalács a kezében,
Mit jó szívek adtak.
Sok is talán az ajándék,
Lehull egyik-másik,
Nyögve hajol le utánuk,
S oly messze hazáig!
Kicsi Jézus fürge kézzel
Összeszedi szépen,
Elkíséri Koldus Bácsit,
S kunyhó belsejében
Kisepreget, és vidáman,
Kedves szóval mondja:
Anyámnak is segítettem,
Ha sok volt a dolga.
Öreg Bácsi a legszebbik
Kalácsból vág néki,
S mert ízlik a fiúcskának,
Cukorral tetézi.
Kályhába is begyújtanak,
Vígan száll a füstje,
Csak az a kár, hogy alig van
Mit tenni a tűzre!
Nem sokáig tépelődik
Kicsi Jézus rajta:
Hosszú, ékes vándorbotját
Térdén megroppantja.
Jaj, nem szabad! -- szól az Öreg,
De Ő fejet ráz csak:
József, az Ács nevelt engem,
Majd faragok másat.
Ez olyan fa, hogy nem ég el,
E vidéken nincsen,
Meg sem lehet venni soha,
Semmiféle kincsen.
Ó, ha tudnád, milyen távol,
Messze földön termett!
Ott Iehet csak megtalálni
A Keresztfa mellett.
Ugye, nevét kitalálod?
Szeretetnek hívják.
Neked hoztam, neked adom
Boldog élet titkát.
Most mennem kell, de amíg csak
Kályhád tüzét látod,
Gondolj arra, ki szerette
Az egész világot!
3
Ott, amerre három utca
Összefut, a téren,
Három gyermek játszott még a
Sűrjedő sötétben.
Hógolyóztak. Kacagásuk
Csak úgy szállt az égre!
Kicsi Jézus oly örömmel,
Szeretettel nézte!
Beállt Ő is a játékba,
Az volt ám a játék!
Hej, de az a nagy békesség
Nem tartott sokáig.
Egy dobáson összevesztek,
Ki ütött, ki karmolt --
Kicsi Jézus közbelépett:
Hagyjátok a harcot!
De hiába magyarázott
Okos, szelíd szóval,
A vad fiúk nekiestek,
S kemény hógolyóval
Kergették ki maguk közül
Az ártatlan bárányt.
Kedves arca belesápadt,
Könny ült szempilláján.
Aztán elment szomorúan,
S visszanézve látta,
Hogy a három gyermek körül
Gonosz táncát járja
Három sötét, csúnya ördög,
Kacagásuk rémes!
Jaj, ki simul őhelyettük
Szerető Szívéhez?
Jó madárkák jöttek hozzá:
Veréb, cinke, sármány,
Gyöngyös tollú kis bagolyka
Ott pihent a vállán.
Jött sok angyal, s egy kicsike
Ily szavakra tévedt:
Megmondom a Szűzanyának,
Hogy bántottak Téged!
Kicsi Jézus megtörölte
Szemét, s úgy mosolygott:
Hagyjatok rám, angyalkáim,
Minden földi dolgot.
Az emberszív furcsa jószág:
Ha magára ébred,
Kétszeresen teszi jóvá,
Amit egyszer vétett!
4
Ha ez így van -- csicseregték
Ahányan csak voltak --
Hallgasd meg a kérésünket!
S a rigónak szóltak,
Mondja el ő, hogy élt itt egy
Vénséges vén bácsi,
Az szór nekik mindig enni,
De misén nem látni.
Ők ezt tudják, mert vasárnap
A toronyra szállnak,
Imádkoznak, s megbeszélik
Sorát a világnak.
Két kutya ül ajtajában,
S a kaput lánc védi,
És hogy nem ád segítséget,
Akárki is kéri.
Minket szeret. Jó Királyunk,
Térj be hozzá mára!
Hadd ragyogjon őnála is
A szeretet fája!
Jó, megteszem -- szólt a Gyermek,
S hogy a kutyák látták,
Állukat a földre tették,
Farkukat csóválták.
S mindehhez még nyüszítettek
Oly különös módon,
Hogy a házból kirohant a
Bácsi torzonborzon:
Hé, te fiú! Állj, ha mondom!
Mit keresel itten?
Kicsi Jézus válaszolta:
Szívet kérni jöttem.
Te jó vagy a madárkákhoz,
De sok ember éhes.
Segíts rajtuk énérettem,
S a szíved, a vétkes,
Megfehérül, szép lesz újra!
Nézd: a karom tárva!
Szeress nagyon! Szeress Engem!
Ne légy ilyen árva!
Öreg Bácsi könnye hullott,
S a kapuhoz lépett,
Levette a nehéz láncot,
Mint a rabbilincset,
És úgy kérte: Jöjj be hozzám,
Légy Te itt a gazda,
Aki az én két kezemmel
A jót másnak adja!
5
Minden házban gyertya égett,
Karácsonyfa Iángja,
Kicsi Jézus úgy vágyódott
Jó meleg szobára.
Élesült az esti szél, és
Odafent az égen
A vadludak vé betűje
Szállt a messziségben.
Nézett jobbra, nézett balra,
Végül is megállott:
Függönyön át, új lakásban,
Egy kisleányt látott,
Aki éppen játszogatott
Hatalmas mackóval,
És csillogó karácsonyfát,
Sok, színes cukorral.
Becsengetett a zárt ajtón,
Szép szerényen kérve:
Szeretném, ha bemehetnék
Karácsonyestére.
No de ilyet! -- csapta össze
Két kezét a Néni --
Nem is tudnád tán kevesebb
Dologgal beérni?
Itt ülni az asztalunknál?
Enni minden jóból?
Játszani az új mackóval?
Ugyan, mire gondol
Egy ilyen kis elcsavargott
Senki-semmiházi!
Nem adom az új mackómat!
Visongott a Bábi.
Nem adom a játékomat!
Kiabálta egyre.
Kicsi Jézus a nagyajtót
Csöndesen betette.
Szöszke fejét lehajtotta,
Mint akit megvertek,
Mint igazi, otthontalan,
Szegény koldusgyermek.
Aztán intett: A hóesés
Azonnal megálljon!
Lábnyomomra a legkisebb
Hópehely se szálljon!
Maradjon úgy, ahogyan van:
Emlékeztetőnek!
Maradjon úgy, ahogyan van:
Figyelmeztetőnek!
6
A csillagok felragyogtak,
S a Kis Jézust nézték,
Aki egyre bizony rászólt,
Mivel minden fényét
Csak rá szórta, sugározta,
Úgy, mint egykor régen,
Betlehemi istállóban,
Szent karácsony éjen.
Kicsi Jézus nem akarta,
Hogy most felismerjék,
Hadd kutassa magányosan
Emberszívek mélyét.
Ment, csak ment a sötét utcán,
S mint előbb is tette,
Házak előtt, ajtók előtt
Meg-megállt egy percre.
Egy kapunál sirást hallott,
Csikordult a zár is:
Árva Panka nagykendőben.
Odalépett máris.
Mondd, mi baj van? -- Nagymamuskám,
Beteg ő, a drága.
Senkim sincsen rajta kívül,
Megyek patikába.
Kicsi Jézus vigasztalta,
S megígérte néki,
Hogy majd addig, őhelyette,
Figyelemmel nézi.
Ahogy Panka tovaszaladt,
Munkához is látott:
Tarsolyából elővett egy
Zöld fenyőfa-ágat.
Díszítette sok cukorral,
Csillagot tett rája,
Alája meg teli perselyt,
Hogy legyen ruhára.
Aztán könyvet, pöttyös labdát,
Kalácsot egy tálon,
Beteg Néni azt sem tudta,
Valóság, vagy álom?
Kicsi Jézus rámosolygott:
Én vagyok, valóban,
Ki születtem Betlehemben,
És keresztet hordtam.
E szent napon visszajárok
Hozzátok a földre,
Gyermekformán, Én, ki voltam
S vagyok mindörökre!
7
Ment, mendegélt a Kis Jézus
A Fő utcán végig,
Ki egész a Határosba,
Hol már nem szegélyzik
Az utakat széles járdák,
A villany is távol,
S a házak is elhúzódnak
Jó messze egymástól.
Talált ott egy tiszta, rendes,
Nádtetőjű házat:
Öt mosolygó édestestvér
Éppen vacsorázott.
Csak egy áldást akart adni
Kintről a családra,
De Anyuka észrevette,
S kiküldött utána.
Vegyétek le kabátkáját --
Szólt az Édesapjuk --
Ezt a szegény kis fiúcskát
Az utcán nem hagyjuk!
Itt a finom mákoskalács,
Egyél, fiam, bátran!
Sokan vagyunk, de csak bízzunk
Isten jóságábanl
A gyermekek megmutatták,
Mi volt az ajándék,
És hogy milyen jó a közös
Várépítő-játék,
S mikor aztán elbúcsúzott,
Emléket is adtak:
Piros almát, aranydiót
A zsebébe raktak.
A jó Néni kalácsának
A sarkát levágta,
A Bácsinak volt egy pici
Gyöngyházas bicskája,
Átnyújtotta szíves szóval,
S kérte: Jöjj el máskor!
A legkisebb cukrot szedett
A karácsony fáról.
Ó, mint örült a Kis Jézus,
Ha láttátok volna!
Titokzatos, édes arccal
Benyúlt a tarsolyba,
S onnan szelíd, szép galambot
Tett a tenyerére.
Nektek adom -- szólt -- a neve:
Karácsonyi Béke.
8
Késő van már, nagyon késő,
Holdas, hideg éjjel,
Kicsi Jézus a mezőkön
Magányosan lépdel.
De csitt! Egyszer hallja ám, hogy
Valaki még jár itt,
Hátrafordul, s megpillant egy
Tisztelendő Bácsit.
Betegnél volt a Papbácsi
Vigasztalást vinni,
Most jön vissza, s alig akar
A szemének hinni,
Hogy ma este, kicsi gyermek,
Kint legyen az utcán?
Utoléri, szólítgatja
Ily szavakat szólván:
Kisfiacskám, édesanyád
Nem vár szentestére?
Bácsi kérem, Édesanyám
Fent van már az égben.
S édesatyád? -- Jó Nevelőm
Sincs már itt a földön,
Így karácsony szentestéjét
Csak egymagam töltöm.
Én is -- mondta a Papbácsi,
S nagyon messze nézett --
Én elhagytam Istenünkért
Az otthont, az édest.
Senkim sincsen. Jöjj el hozzám,
Ünnepeljünk ketten!
Teát főzzünk s énekeljünk:
Dicsőség a mennyben!
S ha majd megyünk szentmisére,
Te lész segítségem,
Ügyes, okos ministránsom,
Addig: mesélj nékem!
Úgy is lett. A kék kabátot
Szárítani tették,
S kályha mellé került a nagy,
Kényelmes karosszék.
Anyám neve -- szólt a Gyermek --
Mária volt, s Atyám
Reá bízott József Ácsra.
Nem ismersz még reám?
Nem lehetek ministránsod!
Nézz meg jobban Engem!
Hiszen hányszor felmutattál
Remegő kezedben!
9
Nagyon sokat beszélgettek,
Így telt a karácsony,
Míg a kedves Égi Vándort
Elnyomta az álom.
Papbácsi az órát nézte:
Tizenegy Iesz máris.
Indulni kell szentmisére,
Neki legalábbis.
Mit csináljon? A kis Alvót
Kendőbe csavarta,
A megszáradt kék kabátot
Tetejébe rakta,
S karján vitte az oltárig,
Hol a függőláncos
Örökmécsest meggyújtotta,
S letérdelt imához.
Az angyalok kicsi Jézust
Ébresztgetni kezdték,
Lehúzták a csizmácskáját,
Kabátját levették,
Barna, prémes sapkáját is
Felvitték az égbe,
S a tarisznyát jól kirázták,
Cinkék örömére.
Szent Ráfael odahozta
A zsámolyka-lépcsőt,
Kicsi Jézus Papbácsira
Áldást adott, végsőt,
S egész addig nyitva maradt
Háza ajtócskája,
Míg a kövön fel nem hangzott
Csizmák dobogása.
Harangozó bácsi jött be
Nagy, havas csizmásan,
Ő topogott a lépcsőkön,
S ünneplő ruhában
Sietett a sekrestyébe,
Minden legyen kéznél,
Amire csak szükség lesz az
Éjféli misénél.
Aztán óra mély ütése
Bongott, s gyúltak fények,
Hívek jöttek hosszú sorban,
És harangszó, ének
Ünnepelte a Kis Jézust,
Ki a földre szállott,
Megtanítni szeretetre
Az egész világot!