Adventi verscsokor

Kategória: Irodalom Megjelent: 2013. december 14. szombat

Szeretettel nyújtjuk át ezt az adventi verscsokrot, amit Tóth József, sok kötetes költő barátunk küldött:

 

 

Karácsonyi ima

 

 

 

A csend kemény falával

 

Elbarikádozottakért,

 

A megszeppent szívű

 

Magukban örvendezőkért,

 

Az egyedüllét fájdalmas rácsai mögött

 

Rejtőzőkért,

 

Az elveszettekét,

 

Az elhagyottakért,

 

Gyújts gyertyát szíved fénylő ágain,

 

Görbítsd meleg jászollá tenyered,

 

S ne engedd, hogy megfeszítse őket

 

A magány.

 

*

 

 

 

Advent

 

Mű havon mű fenyő,

 

Szívünkben égő csipkebokor,

 

Az újszülött csecsemő.

 

+

 

Szemünkben gerenda,

 

Szívünkben szálka.

 

Próbálj megváltani:

 

Hátha!

 

+

 

Színes nyakkendők,

 

Flanel szívmelegítők közt,

 

Parány levegővétel csupán,

 

Míg fenyőágakra tűzzük

 

Csillogó rettegéseink.

 

+

 

Legyen a szívünk a Te betlehemed,

 

Meleg jászlában szüless meg újra,

 

Hogy ne veszhessünk el didergő,

 

Gyámoltalan vágyainkban.

 

+

 

Bölcsőd ring üresen,

 

Szívünk ráng betegen,

 

Nélküled nem megy.

 

Nagy a megváltásunk ára!

 

Hogy ne ragadjunk december sarába,

 

Nem elég meghalnod egyszer,

 

Születned is újra meg újra,

 

Meg kell.

 

*

Advent 2012

Hóhullás szakad ránk langyos télben,

Istállónk romos,

Nem tapodja már barom a hídlást.

Rongyosok kéredzkednek

A kihűlt jászol elé, a Te néped Uram!

Üres markukat fagy rántja ökölbe,

Szemükben szégyen a létük,

S szívesen letennék lábad elé már.

Feszítsd meg őket Uram! Mert

Kárhozatba esnek, ha mindet a fagy viszi el!

 

*

 

Karácsony 1967

 

Varázspálcát,

Halvány gyertyát

Szorongat

Az est.

 

Angyal kacajt,

Csengő kacajt

Szánra köt

A csend.

 

Fenyő ágán,

Havas párnán

Didereg

A Hold,

 

Szeretetről

Énekelnek,

Messze valahol.

 

Meleg jászol,

Koldus jászol,

Hol pihenjek most?

 

*

 

 

Vigyázz a karácsonyodra

 

Ha hó hull majd,

Vagy forró csókok hűlnek

Jégvirág szúrta szíveden,

S hiszed, hogy örökös vendég

Üres szobádban a magány,

Ne rohanj fenyőillatú emlékek után,

Karácsonyodra vigyázz, nyújtsd kezed

Egy kéz után, s vágyaid jászolára,

Suhogó remény hírnöke száll.

 

*

 

 

A megváltás hege

 

A mi tenyerünkben is

 

Megváltás hege ég,

 

De túl közel a föld,

 

S messze az ég.

 

Urunk, irgalom!

 

Térdre esünk,

 

Csak küld azt a csillagot!

 

*

 

Rettegve keresem

 

Rettegve keresem

A jóakaratú Istent,

Hogy vállára hajtsam árva fejem.

S Lázárral üzenem

A kilencvenkilencnek:

Kapaszkodjanak össze, tíz körömmel.

 

*

Utazásaim

(Búcsúzás)

A búcsúzásban rejlő soha- viszontlátás lehetősége miatt, engem a pályaudvarok mindig elszomorítnak. A peronon állva nem egy újabb sziget felé indulás, a felfedezés öröme borzongat, hanem a belőlem valamit, valakit otthagyó, szívet szorító fájdalmas félelem.

Emlékeim jótékony hályogából kibukkan a semmivel össze nem téveszthető restik hangulata, melynek levegőjében összekeveredett a gőzmozdonyok széngázának orrfacsaró csípős szaga,

a motorvonatok hasából kifakadt fáradt olaj kesernyés bűze, a frissen sült fasírtok, rántott szeletek, s a sörös pult bádogán felejtett állott sör szaga.

S most mindezt egy csendes eső próbálná elmosni…

Hajnali eső győzködi,

Mosná a pályaudvar szennyét,

Túl csendes a győzelemhez.

Fel-felpattanó buborékok inkubátorából

Utánam kiált a maradék éjszaka.

Tetszene is ez a verebek taposta

Tétova reggel,

Ha nem túrná fel a félelem szobalánya

Még meleg álmaim,

S nem zaklatna valami bent

A bordáim rácsa mögé szorult

Néma kérdés,

A lesz, a volt,

A ködből ködbe tűnő,

Emlékeink talpfáin lépkedő

Zarándok Idő.

Tétován vergődnek gondolataim,

Mint előttem ez az ezüstös nyár levele,

Szárához verődve, eltűnődve,

Kibírja-e október jeges csókjáig

Vagy már júliusban ágra ragad

Leszáradt ízületeivel?

Minden utazásomban egy régi álmot keresek, gyermek lelkem menekülő fényes világában egy állomást, egy peront, egy karácsonyos, nagy- nagy mozdonyhoz tartozó, ide-oda zötyögő meleg kabint, ahová beférek én is, mindenféle bélyeg nélkül csak azért, mert vagyok.

 

*

Valaki üzen

 

Valaki üzen minden reggel,

S én minden reggel

Az ablakomon táncoló,

Újszülött napsugarakkal,

Boldogan visszaüzenek.

Az enyém rövid üzenet,

Parányi mosoly, hálás pillantás,

Mert ma is, én is,

Mindent újra kezdhetek.

 

You have no rights to post comments