Menedék 5 – Bakancs

A keresztények nem léteznek, hacsak valami nagy b?nt el nem követnek – legalábbis a f?áramú tévém?sorokba, rádiókba, újságokba csak így kerülhetnek be. Egy pedofil pap hetekig szóbeszéd tárgya lehet, a többi száz, aki nem pedofil, az nem látszik, tehát nem létezik. Sikkaszd el a közösség pénzét és megkapod a jól megérdemelt tizenöt perc hírnevedet. Gazdálkodj tisztességesen, segítsd az elesetteket – a kutya se kíváncsi rád.

Érdekes, hogy a világ ki van éhezve a jósokra, asztrológusokra, ezoterikus beavatásra, energiaátadásra – de Isten gyógyító és szabadító munkája nem kell neki. Imádja a világvégéket, de a keresztény próféciák nem keltik fel a figyelmét. Csodákat akar látni, de ha az Jézus Krisztus által történik, akkor még a fejét is elfordítja, nehogy látnia kelljen.

Isten gyermekei pedig itt élnek közöttünk. Fiatalok és öregek, férfiak és asszonyok, gyengék és erősek. Oszlopok, amelyek fenntartják a világot az összeomlás korában, amíg eljön a megújulás ideje.

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról…” (János evangéliuma, 1. fejezet 5-7)

*

Bakancs néhány napja verte fel a sátrát itt Tisza-parton, a szabad strandnál. Sokan tettek így, voltak, akik több napra jöttek, és voltak, akik csak a déli órák miatt állítottak fel egy napellenzőt, hogy legyen hová behúzódni a maró sugarak elől. A víz reggel megtelt fürdőzőkkel. A szabad strand mellett volt egy nudista tábor is, de azok ilyenkor még mélyen aludtak. A férfi úgy gondolta, az első napokban, míg körülnéz a városban itt táborozik le. A tiszai ártéri szabad strandnak sok hibája volt: rengeteg a szúnyog. a szeméttároló egy nap alatt túlcsordult, de csak hetente egyszer ürítették, zuhanyzó, vécé sehol. Viszont ingyen volt, közel a városhoz de mégis a szabadban, különösebb kötöttségek nélkül.

Hajnalban, amikor még elég hűvös volt a munkához, elővette öreg netbookját és válaszolt a még tegnap, a vonaton letöltött levelekre. Délután majd a városban keres egy ingyenes hálózati csatlakozási pontot és elküldi azokat, valamint azt az összefoglalót is, amit a közösségek tagjainak írt. A gép olyan öreg volt, hogy virtuális billentyűzet helyett még valódi volt beleépítve, viszont azonosító kártya nélkül is működött, ami nagy előny volt Utána felfrissítette magát a hűvös Tiszában, kifeküdt a törülközőre és átgondolta az elmúlt napokat.

A lánnyal itt ismerkedett meg, a szabad strandon. Úszás után kiült az egyetlen ácsolt fa asztalhoz, és ott süttette magát a nappal, szárítkozott. Egy százlábú mászott felé az asztal lapján, elé tette az ujját. A rovarok általában kikerülik az ilyen váratlan akadályokat, de ez bátrabbnak – vagy butábban? – bizonyult a többinél, mert megpróbált átmászni Bakancs ujján. A férfi óvatosan felemelte a kezét, és teljesen belefeledkezett a látványba, ahogy a kis féreg sok apró lábát szaporázva kereste a továbbjutás lehetőségét.

- Nem félsz, hogy megcsíp? - A lány az ártatlan arcával koránál is fiatalabbnak tűnt. Nagy barna szemeivel egyenesen a Bakancsra nézett, arcán ijedtség és némi undor keveredett a kíváncsisággal.

- Miért félnék? Inkább ennek a szegénynek kellene félnie. Ez hét grammos, én meg hetven kilós vagyok. Egy ujjamon kétszer elfér, és még marad is.

- Na jó, de nem veszélyes? És ha mérges? Bele is lehet halni!

- Á, dehogy, ennek nincs semmi mérge. Nálunk amúgy se élnek igazán veszélyes mérgező rovarok. A méhecske megcsíphet, de ő pusztul bele, mert kiszakad a fullánkja. A darázsé ugyan nem, de azt meg az a kuka érdekli, ott sokkal vonzóbb dolgokat találhat, mint mi. És egyébként is, sok darázs kellene ahhoz, hogy komoly bajt okozzon!

- És ha allergiás valaki a csípésére?

- Az bizony baj lenne – de miért is csípne meg? Ha esetleg egy darázsfészket ügyetlenül vernék le egy padlásról, hát annak akár futás is lehetne a vége – de itt nincsenek házak és padlások. Ha pedig mégis megtámadna valami rovarszörny, a vízbe futnék, oda nem tudna követni. Állatok közül veszélyes lehetne mondjuk a parlagi vipera, de az se él errefelé, meg amúgy is, jobban fél az tőlem, mint én tőle. Azt hiszem, itt az egyetlen veszélyes állat az ember – de azokkal meg nem akaszkodunk össze, nem igaz? – Bakancs elmosolyodott, a lány tétován viszonozta, mintha maga se lenne biztos abban, hogy itt csak szelíd emberek táboroznak.

Hát így kezdődött. Kiderült, hogy a lány neve Gyöngyvér, de mindenki csak Gyöngynek hívja. Most végzett a gimnáziumban és csak kijött a haverokkal úszni egyet. Itt volt a barátja is, aki inkább tűnt idősebb vezérbikának, mint udvarlónak. A parton ült és sörözött néhány haverjával. Gyöngyvér megmutatta őt Bakancsnak, s a férfi úgy látta, hogy közben félelem suhant át a lány arcán.

- Egy buliban találkoztuk, kezdett ott eldurvulni a helyzet, ő meg megvédett. Igazából két kis hülye részegen beszólongatott, aztán amikor nagyon nyomultak ő odajött és kiverte őket onnan.

- És azóta is együtt vagytok. Jó ez neked?

A lány zavarba jött. - Ezt most miért kérdezed?

Bakancs vállat vont. – Az előbb úgy tűnt nekem, mintha félnél tőle.

- Vannak nehéz pillanatai, mondjuk így. De amúgy igen, jól megvagyunk. Megvéd, meg ilyesmi.

- Mitől véd meg?

- Hát tudod – a lány tétován körbeintett – hát ettől. Nem olyan barátságos világ ez.

- És te még barátságtalanabbá teszed egy férfival, aki legalább tíz évvel idősebb nálad és uralkodik rajtad.

- Ő erős, eléri amit akar. És amúgy is, miért érdekes ez? Nincs is közöd hozzá! Inkább beszéljünk másról.

Bakancs ránézett a parton söröző férfira és hirtelen maga előtt látta a jellemét. A Szentlélek ajándékának tudta ezt, egyfajta léleklátásnak, amit olykor akaratlagosan élesztett fel magában, máskor – mint most is -, hirtelen tört fel, egyfajta belső tapasztalatként. Az a férfi látszólag nem törődött a lánnyal - minek tette volna? Birtokának tudta, használta ha akarta, és ennyi. Ez azonban csak színjáték volt, egy erőszakos, buta és szorongó férfi álarca és macsó produkciója a világ felé.

- Szerintem ez a te barátod – mondta Bakancs - nem erős, csak erőszakos. Te pedig nem gyenge vagy, hanem erős, de félénk. Összekevered a kettőt. Félénk vagy, és nem szeretted a veszekedéseket – talán volt benne részed otthon bőven, inkább menekülsz előle -, s mivel nem akarsz veszekedni, inkább hagyod, hogy úgy történjen minden, ahogy ő akarja. Ez a tökéletes út a boldogtalansághoz, olyan leszel, mint édesanyád…

- Soha! – A lány hirtelen felállt, hogy elmenjen, aztán mégis inkább visszaült. – Honnan tudod te ezeket?

Hát így folytatódott. Bakancs érdeklődését – ő túlzott kíváncsiságnak vélte ezt sokszor magában, küzdött is ellene, nem sok sikerrel – az Úr arra használta fel, hogy megerősítsen egy fiatal lányt az önismeret és szeretet útján. Még egy órát beszélgettek, aztán Gyöngy visszament a fiúkhoz, Bakancs pedig bement a sátrába, hogy felöltözzön és szétnézzen a városban. Úgy érezte, előbb még imádkoznia kell a lányért és a kapcsolatáért. Erőt kért a lánynak, hogy az merje megfogalmazni a valódi érzéseit önmaga és a barátja előtt is. Ha együvé tartoznak, induljanak el a kölcsönös megértés és növekedés útján, de ha nem, hadd meneküljön meg a Gyöngy ebből a fojtogató kapcsolatból.

A válasz gyorsabban jött az imára, mint számította volna. Egy durva, karcos hang hívta ki a sátorból. A férfi állt ott, egy barátjával együtt.

- Mit mondtál a csajomnak, te rohadék? – Bakancs nyugodtan felállt és a férfi szemébe nézett. Az magasabb volt nála és erősebb, tetovált testéből csak úgy áradt az erőszak. Tíz emberből tízet megfélemlített volna, de Bakancs a tizenegyedik volt, belőle csak utólag jött ki a feszültség. Most is olyan békében állt ott, mintha csak piknikezne.

- Gyöngyre gondolsz? Beszélgettünk.

- Tudom, hogy beszélgettetek, húgyagyú! Bolondítod őt, de szétverlek, ha még egy szót szólsz hozzá!

- És tudod, miről beszélgettünk?

Nagyon érdekes, hogy az agresszivitás, ha nem tudja kiváltani a félelmet, megtörik. A gyenge emberek sokszor agresszívek, mert így hergelik magukat, hogy erősek lehessenek. A valódi gyilkosok, ha indulatba jönnek is, élvezetből teszik. Őket nem állítja meg a béke, sőt belülről kihívásnak élik meg, és rádupláznak, mert győzni akarnak. Ezek ketten azonban nem voltak gyilkosok, csak gyenge, agresszív emberek. Ha nem tudnak félelmet kelteni, nem tudnak uralkodni sem. És Bakancs nem félt tőlük. Így aztán a beszélgetésnek némi fenyegetőzés és sértegetés után vége is lett. A két férfi megfeszített izmokkal távozott, egymás között nagy hangerővel beszélve arról, hogyan kellene az ilyen köcsögöket megölni. Bakancs pedig visszahúzódott a sátrába és lefeküdt a vékony takaróra. Lehunyta szemét, úgy adott hálát Istennek, aki megőrizte őt a bajban, közben teste remegni kezdett, ahogy a feszültség hullámai távoztak belőle…

Másnap reggel, az elmélkedés belső csendében újra megjelent elméjében a lány, akivel előző nap beszélgetett. Megértette, hogy bátorságot és erőt kell kérnie számára Istentől, különben Gyöngynek nem lesz ereje kitörni, pláne megmaradni a szabadságban. Valami belső nyugtalanság még gyötörte őt ezzel kapcsolatban, de aztán a Lélek elragadta, és akkor kitörlődött minden aggódás, félelem, és csak a béke maradt.

Amikor eljött az idő, hogy bemenjen Szolnokra, térdig érő, homokszínű nadrágja fölé vékony, színes pólót húzott. Fejébe nyomta a szinte már kötelező szalmakalapot, és vékony keretes napszemüveget tett a zsebébe. Már egy hete nem borotválkozott, erős borostája kezdett szakállnak és bajusznak látszani. A Szabadság-térre indult mert tudta, hogy a szökőkutak mellett a múzeumnál és a sörözőnél is van ingyenes és vezeték nélkül hálózati pont, ahol feltűnés nélkül rá tud kapcsolódni a világhálóra. Igaz, van térfigyelő kamera is és automatikusan rögzítenek mindent, de ez most nem zavarta. Ha nincs semmi balhé, akkor 24 óra után törlik a képeket, ő pedig úgy tölti fel a felhőbe a beszámolót, hogy onnan majd csak egy nap múlva küldi szét egy kis program a címlistákra. Nem volt ebben a beszámolóban semmi izgalmas – de azért nem árt az óvatosság. Ha esetleg csak egy részét is figyelik azoknak, akiknek ő levelet küld, akkor ha megérkezik a küldemény, azonnal visszakeresik a helyet és az időt, ahonnan az adatcsomagot feltöltötték. „Paranoiás vagy, édes fiam, és mániás, üldözési mániás” – mosolygott magán, de azért betartotta az önmagának felállított szabályokat.

A gáton sétált vissza a szabadstrand felé, elmerülve gondolataiban. Kényelmesen ballagott, látszólag a tájat nézte, de nem sokat látott belőle. Elmerült önmagában, halkan dúdolgatott és a következő lépéseket latolgatta, mit is kellene tennie. Találkozás a szolnoki közösséggel, esetleg egy gyógyító összejövetel szervezése, kérdezősködés… igazából nem talált fogódzót, homályban tapogatózott. Úgy érezte, még egy lépéssel sem jutott közelebb a Látótól kapott megbízatása elvégzéséhez.

A két férfi nyugtalanul várakozott a gátoldalban, és egy bokor takarásából figyelte az úton közeledő Bakancsot. Kettejük között egy hatalmas hím dobberman kutya feküdt, szájkosárral a fején. Idegesen kapkodta a fejét, de fegyelmezetten feküdt. Tegnap óta nem kapott enni, ráadásul a gazdája reggel megrugdosta, csak úgy kedvelésből és azért, mert állítólag akkor jobban harap a dög.

Batu kán – ahogy magát hívatta - nagyon remélte, hogy Predátor, a kutyája, kivégzi azt a pofátlan fickót, aki beleszólt az életébe és elvadította tőle Gyöngyöt, az ő nőjét! Mert neki mondhat bárki bármit, sírhat Gyöngy, ahogy akar, ez a szemét a hibás az egészért! De most annyi lesz neki! Tőle senki nem veheti el a nőjét! Főleg nem egy ilyen bugris sátoros!

Társa, Galamb a balhé miatt jött. A nevét onnan kapta, hogy apja galambokat tenyésztett és gyerekkorában ő is sokat foglalkozott velük, mert amúgy nagydarab, lomha ember volt. A konditeremben ismerkedtek meg Batu kánnal, s hamar kiderült, hogy hasonló az érdeklődésük. Mindketten gyűjtötték a fegyvereket, bár ő inkább a lőfegyvereket szerette, míg haverja a szúró és ütőfegyvereket, és mindent, amivel roncsolni lehet. Batu kán a kutyát is azért szerezte. Erőt adott neki a gondolat, hogy egy ilyen gyilkos, mészáros kutyája van. Nem mintha pénzért vette volna, elvből nem vett semmit, amit el is lophatott. Egy kertes ház udvaráról emelte el. A pár hónapos dobberman kölyök az ott játszó gyerekek között ugrándozott. Napokig figyelte a családot, aztán egy délben, amikor azok bementek ebédelni, egy kis hússal odacsalta a kerítéshez a kutyát, átemelte a zsákba, és már vitte is! Megérte a több napos figyelés, mert tökéletes alapanyagot nyert!

Először harci kutyát akart belőle nevelni, de aztán inkább kivégzőnek idomította, ezért is nevezte el Predátornak. Nem harcol – vadászik és öl! Egyébként is túl sokat foglalkozott már vele ahhoz, hogy csak úgy elveszítse egy harcikutya-viadalon.

A kutya legyen olyan, mint a gazdája. Ő sem verekedett, csak vert. Ha kiegyenlítettnek tűntek az esélyek, inkább elhalasztotta az akciót amíg begyűjtött néhány havert a megtorláshoz. Tudott várni, nagyon is tudott, ha kellett napokig is, míg bosszúja beért. Inkább megverte otthon a kutyát kétszer, de biztosra ment.

Mint most. Tudták, hogy a valahonnét ideszakadt nagypofájú csavargónak erre kell eljönnie, ha a szabadstrandon lévő sátrához akar eljutni. A sátrat már széthasogatták, a holmijait szétszórták, de a strandon senki nem mert hozzájuk szólni. Be is verték volna a pofáját, aki megteszi! Ez a szemét már nem volt ott, mire kiértek a kocsmából, nyilván bement a városba valamiért – de ők kivárták, míg visszaér! Úgyis erre jön vissza a Tisza-partra. Itt kell ítéletet hirdetni felette, mert itt csábította el Gyöngyöt is, pedig az Batu kán nője már fél éve, és senki más nem nyúlhat hozzá, sőt szóba se állhat vele, ha ő nem engedi! Tudta ezt mindenki, így eddig nyugodtan elmehetett sörözni a haverokkal, senki se ment volna a közelébe se! Ez a szakadt genyó meg idetolta a pofáját és elkezdte fűzni a csajt. De jó, ő nem akart balhét a strandon, rendes gyerek ő, békében lehet vele lenni! Honnét is sejthette volna, hogy bármi baj lesz? Este aztán Gyöngy bejelentette, hogy elmegy. És hiába verte meg ahogy dukál, a lány elment. Látta a szemében a dacot, és meg volt döbbenve – ez meg hogy fordulhatott elő? Eddig mindig engedelmeskedett, de most nem sikerült kiverni belőle a lázadást. Nem baj – most foglalkozik a genyóval, aztán majd újra a nővel…

Galamb vette észre először a férfit, ahogy feltűnt a kanyarban. Oldalba bökte társát, és állával kiintett a gátra.

- Ott jön! – suttogta. Megbeszélték, hogy nem mutatják meg magukat, nehogy bárki is azonosítsa őket. Bár Batu kán először legszívesebben saját kezűleg verte volna pépesre kedvenc boxerével a betolakodó pofáját, később lehiggadt. Most nincs szüksége újabb balhéra. Inkább a kutyára bízzák a dolgot, aztán eltűnnek vele együtt. Kutyatámadás – van itt kóbor dög elég, rájuk senki se fog gyanakodni! Miután szétverték a sátrat, Batu kán elhozta a csavargó egyik pólóját. Azzal ingerelte és verte Predátort, a ruhával csapkodta a fejét. Hadd érezze a dög a szagot, hadd gyűlölje már előre a rohadékot!

- Te, mit csinál ez? Csak áll ott, és bámul maga elé?

- Észrevett volna minket?

- Nem lát el az idáig, amúgy is maga elé bámul…

- Most ereszd rá a kutyát! Mire észbe kap, már vége is!

- Igazad van! - Batu kán levette a kutya fejéről a szájkosarat, az meg rögtön hátralapította a füleit és behúzta a farkát. Még nem tudta, hogy most verés jön, vagy futtatás. Amikor gazdája az orrára szorította a gyűlölt szagú ruhát, megrázta a fejét. Batu két pofont is lekevert neki és úgy sziszegte a fülébe:

- Kapd el és öld meg!

Jól helyezkedtek a bokrok mögött, a szél feléjük fújt és erre hozta a férfi szagát. A kutya megérezte, hátrahúzta az ínyét, úgy morgott. Gazdája látta, hogy a dobberman készen áll a támadásra, ezért kilökte a gátra.

- Kapd el!

A hatalmas hím nekiiramodott. Dühös volt és ideges. Harapni akart, ölni, hiszen erre tanították. Úgy idomították, hogy rögtön torokra menjen. Már futás közben bemérte áldozatát, hogy tökéletesen időzíthessen a gyilkos harapáshoz.

Bakancs csak a szeme sarkából látta meg, hogy valami közelít feléje. Egy kutya szaladt felé. Ösztönösen, ahogy mindig szokta, köszönt neki: - Szia kutya, hát te hová szaladsz? - Így köszönt az utcájukban is minden kutyának, akikkel kölcsönösen szívélyes kapcsolatot ápolt. Soha nem hagyta egyiket se fülvakarás nélkül, jól meglapogatta és közben hangosan dicsérte őket. Gondolatai még mindig a teendők körül jártak, közben egy Szentlélek-éneket is dúdolgatott, félig se volt jelen, amikor simogatásra nyújtotta a kezét:

- Na mi van, kiskutyám, gyere csak, hadd simogassalak meg… jó kutya vagy, szép kutya, erős kutya…

- A dobberman vágtája közben hallotta meg a szót. Értelmét nem tudta, de hirtelen úgy érezte, hogy egy nála sokkal hatalmasabb erő áramába ugrik bele. Félelmetes erő volt ez, mégsem fenyegető. Hirtelen a kölyökkutyaként érzett erős kötődés, egy óriási érzelmi töltésű vágy és szeretet öntötte el és kisöpört belőle minden haragot és erőszakot. Lefékezni már nem tudott, de testét félredobta ugrás közben, nehogy bántsa azt a valakit, aki ilyen hatalmas szeretettel szólt hozzá. Oldalával esett a földre, s közben újra hallotta:

- Kiskutyám! Hát hová sietsz annyira? Simogassam a hasadat? Azt akarod?

A kutyában feltört a régi emlék: amikor még kölyök volt, egy meleg helyen élt, ahol szerették, kényeztették és játszottak vele. Felállt és nyüszíteni kezdett, farkcsonkját és egész farát csóválta, végül nem bírta tovább a heves érzelemhullámot, és maga alá eresztett.

Bakancs leguggolt és úgy simogatta a hatalmas hím állat fejét, hasát, oldalát. Nem értette, miről van szó, de érezte a Lélek hatalmas kiáradását és örömét és ezt megosztotta a kutyával.

Batu kán és Galamb döbbenten nézett egymásra.

- Mi a rohadt kurva élet történik itt? – A nagydarab férfi felállt és kiugrott a gátra. – Ezért most megöllek! Mit csináltál a kutyámmal? – Elöntötte a vér. Ez a csavargó először a nőjét hülyíti meg, most meg a kutyáját? Kizárt dolog, hogy ezt megússza!

Bakancs értetlenül állt a gáton. Először meg sem ismerte a férfit, aztán rájött, hogy Gyöngy barátja az, aki tegnap balhézott vele. Hirtelen megértette, hogy a férfi ráuszította a kutyáját és most jön, hogy megverje őt. Látta, mennyire ideges a férfi, megértette, hogy minden gát átszakadt benne, és mindenképpen verekedni fog. Lélekben felkészült az ütésekre - nem számolt azonban a kutyával. A dobberman ugyanis Bakancs lábához simult és ínyét felhúzva morogni kezdett. Batu kán lelassított és hirtelen megijedt. Nekitámadna a saját kutyája?

- Ne morogj, te dög – ordította, és rávágott a szíjjal. A kutya rögtön ugrott, és most is torokra ment. Volt gazdája életét csak az mentette meg, hogy ösztönösen maga elé kapta a másik kezét, így a kutya csak az alkarját érte el. Azt rázta, csontig tépve rajta a húst. Galamb bénultan állt. Mire mozdult volna, társát a saját kutyája rántotta a földre, karjából dőlt a vér.

- Engedd el! – kiáltotta Bakancs, s a két szóban olyan parancsoló erő rejlett, amit mindannyian éreztek. A kutya rögtön elengedte a kart. Reszketett, fülét hátrafeszítette és oldalát Bakancs lábához nyomta. A férfi levette a pólóját és elkötötte a könyék fölött a felkart, hogy így elszorítva az ereket, csökkentse a vérzést.

- Van mobilod? – kérdezte a másik nagydarab, kopasz ismeretlentől.

- Van – hebegte Galamb.

- Akkor hívd a mentőket! Hívd a parkolóhoz, oda tudnak állni autóval! Aztán ti is menjetek oda, ott le tud feküdni, mert sokkos állapotba került. A barátod?

- Úgy is lehet mondani. Ja. A haverom.

- Akkor te vigyázol rá. Én addig elviszem a kutyát valahová, mert ha itt marad, lelövik. Menjetek, aztán ha akarsz, a sátornál megtalálsz…

Amikor Bakancs a sátor maradványait meglátta, megértette, hogy a nagydarab lomha férfi és a másik, a lány barátja volt a tettes. Ők hasogatták szét a sátrát, ők szórták szét a ruháit – de a történtek után nem fognak visszajönni ide, egy darabig legalábbis biztos nem. Talán jobb is így. Összeszedett mindent – szerencsére csak szétrugdosták a holmijait de nem tették tönkre -, és bepakolt a hátizsákba. Magára húzott egy sportos nadrágot és felsőt, gondosan megborotválkozott, a haját pedig lezselézte. Egyik kezébe a kutya pórázát vette, a másikkal oldalánál megfogta a zsákot, mintha csak a szomszédba vinné. „Egy helyi lakos, aki leugrott megsétáltatni a kutyáját, s közben átviszi a szomszédnak a táskát.” Ha keresnek is valakit, semmiképpen sem egy kutyás embert, ennél jobb álcát most ki sem találhatna! De hová tegye a kutyát?

 Sípos (S) Gyula

(Megjegyzés: Némi aggodalommal teszem fel ezt a részt. A napokban ugyanis felhívtak az egyik keresztény könyvesboltból ahol bent vannak a könyveink, hogy már megint milyen könyvet vittem nekik, ugyanis valaki visszavitte a 33 rövid történetet és kérte, hogy vegyék vissza, mert káromkodás van benne. Nos, valóban, az egyik rövid novellában, két csöves beszélgetésében jelzésszerűen benne van egy "csúnya szó", csak jelzésszerűen, hogy értsük és érezzük, ezek az emberek így beszélnek. Ahhoz képest ez a szöveg maga a pokol sötétsége, legalábbis ahogy Batu kán és Galamb beszél. Talán én vagyok rossz író és nem tudom másképp megoldani, hogy bemutassam azokat a szereplőket. A valóságban az ilyen emberek sokkal káromkodósabban beszélnek, de annak leírására - vagy akár csak arra, amit hallok hétről hétre a nevelőotthonban a tizenévesektől - nem mernék vállalkozni. Az biztos, hogy senkit az érzékenységében megbántani nem akarok. Ha bárkinek bármilyen kellemetlenséget okoztam, elnézést kérek érte: gyula, a strucc a sivatagból.)