Városmesék 19. - Török Bálint
Sípos (S) Gyula: Török Bálint
"Hej, a Terek Bálint, az volt ám a vitéz ember!" - mondta Tinódi Lantos Sebestyén. Igaz, ő a nagyúr udvari dalnoka volt, de ettől még komolyan gondolta, mert annak halála után is így énekelte. Hanem mások nem egészen így emlékeznek rá. Mondták őt erőszakosnak, haszonlesőnek, kétszínűnek. Hanem ha tudni akarjátok, hogy mi az igazság, és hogyan lett Magyarország egy kis faluja erről a nevezetes Török Bálintról elnevezve, itt most elolvashatjátok.
Mert azt tudni kell, hogy bár török Bálint uraskodása alatt rengeteg birtokot szerzett, ez a föld sohasem volt övé. Legközelebbi tulajdona a nem messzi Örs faluban volt, ahol majorságot birtokolt. Na nem mintha olyan nagy szüksége lett volna erre a kis földdarabra, és valljuk meg őszintén, nem is szükségből gyűjtött ő földeket, egyiket a másik után. Hanem szerzésből.
Mert akkoron úgy volt, hogy az élelmes ember nagyon megtalálhatta a számítását. Márpedig a Terek család élelmes család volt. Bálint édesapja már belgrádi bán, őt követi fia, még kiskorúként. Aztán feladja a várat, mire száműzik és vagyonát veszti. Hanem a háborúnál nagyobb dolog a szerelem! Addig udvarol a királyné asszony kedvenc udvarhölgyének, míg a király áldását adja a frigyre, s vele szabad utat a Török-családnak vissza a hatalomba. Így aztán Bálint, mint a király hűséges vitéze, az elsők között jelenik meg Mohácson, hogy az országot védje, s lesz a király személyes testőre. A csata elveszett, a király meghalt, de Bálint vitéz életben maradt, hogy aztán a két új király közül elsőként Szapolyai János király pártjára álljon.
Az volt ám a szép világ a magyari uraknak! Hamar rájöttek, hogy eljött rájuk a nagy osztogatás és fosztogatás ideje. Hiszen mindkét király magánál akarta tudni a főurakat! És hogy azok hozzá is hajoljanak, kérésüket adománylevelekkel súlyosbították. Meg minden tartozásuk eltörlésével és a rablott javak jogosításával. És még hozzá egyéb kószáló pénzmarhákkal is, hogy teljék a jó urak zsebe. De volt is az urakban jó szándék, három Országgyűlést is összehívtak, csak hogy rendezzék a helyzetet. Igaz, el nem mentek, egyezség nem született - hanem a jó szándék, az tényleg megvolt.
Török Bálint uram hamar felismerte az idők jelét, s derekasan meg is dolgozott szerencséjéért. Akár János király, akár Ferdinánd király oldalán állt éppen, az ellenséges oldalon álló urakat űzte, hajtotta, vagyonukból kiforgatta, jószágukat elrabolta. Nagytermészetű ember volt, na. Ha nekihevült, még a mezőn dolgozó asszonyokat is elragadta egy fertályórára - aztán ki merte volna őt ezért kérdőre vonni?
Ferdinánd király oldalán állt éppen, amikor a Zrínyiekkel került viszályba, merthogy elfoglalta az azoknak ítélt birtokot, s azt visszaadni nem akarta. Habsburg Ferdinánd hitegette egy darabig, de aztán - különös módon, épp joggal -, mégiscsak a Zrínyiek pártjára állt. Így aztán újra János király hű katonája lett. Mindezen közben roppant hatalomra tett szert. Független úr lett a Duna mentén, Budától a Dráváig. Hatalma elért a Duna-Tisza közére, de a Tiszántúlra és Erdélybe is. Bírta Szegedet, Debrecent, Hunyad várát. Több püspökséget is magához ragadott, jövedelmüket megtartva, s mind-ezt a háborús helyzettel igazolva. Temesi gróf lett és az orániai perjelség kormányzója - és akkor még csak belekezdtünk javai és címei felsorolásába. Nem csoda hát, hogy sokáig mindkét király maga mellett akarta tudni.
Csak a szultánnak nem kellett. Pedig János király halálakor Török Bálint ott volt a hívei között, s tagja lett a négyfős kormányzótanácsnak. Behívta, és huszáraival - mert vitézlő ember volt, aki beállt a harcba is, ha kellett -, tevékenyen segítette a török seregeket, pusztítva a Ferdinánd-hívek éléstárait, falvait, elmaradozó sereg-részeit. Így érkezett a török Buda alá, s így ment ki elé a díszes küldöttség, a kis királyfival és az anyakirálynéval együtt.
Hej Török Bálint, még akkor sem csapta be a szimata. Tudta, hogy hiába segítette ő a török hadat, azok nem szívelik őt, nem bíznak a nagy köpönyegforgatóban. Meg aztán az ő birtokai jó része épp a török hódoltsági területre esett. Hogyan is hagyhatták volna őt szabadon - hogy ellenük forduljon? De nem volt menekvés, egyedül maradt. Ellene volt már akkor György barát - a kis király nevelője -, Werbőczy és az özvegy királyné is. Tolták maguk előtt, ment hát velük a szultán sátrába. Ki se jött onnan többet, csak láncban, útban Sztambul felé.
Nagy úr volt Bálint, kényúr volt, magyari úr. Cifra ruhájú, erőszakos és indulatos, de ha kellett, lovagias, máskor meg büszke - de a maga érdekét mindig szeme előtt tartó. Így emelkedett a legmagasabbra, hogy aztán onnan a mélybe essen. Na persze nem a Héttoronyig, ahogy Gárdonyi Géza olyan szépen megénekelte, az előkelő foglyoknak kis ház jutott, személyzettel. Levelezhetett és vendéget is fogadhatott, s fogadott is, haláláig fel nem adva a szabadulás reményét.
Nem siratták az országban, inkább intő példa lett. Hanem ketten tovább is őrizték emlékét. Ezek egyike a már említett Lantos Sebestyén deák, aki katonája volt neki és énekmondója. Ő rajongta benne a vitézeivel együtt élő, lovagló, bátor katonát, és haláláig ezt énekelte. (Gárdonyi Géza ezt a jellemrajzot ültette át aztán az Egri Csillagokba.) A másik pedig a felesége volt, aki haláláig siratta, szabadításán munkálkodott és hazavárta urát.
Hát így esett. Ki is törölték ez ostoros ember emlékét a fejükből is a megmaradottak. Azt mondták, ne is emlékezzünk erre az országrontóra, jószágaink elrablójára, ne őrizze őt az emlékezet. Hanem azt mégsem tudták megtagadni, hogy ketten mégiscsak szerették. Nem tagadhatták időnkénti vitézségét sem, szorgalmatos futásai között. Így aztán jelöltek egy kis helyet, dombok közé rejtve, de közel a városhoz - legyen az őróla elnevezve. Ennyi maradjon neki, ha már egyszer a fél országot birtokolhatta. Hát ezért, a két ember szerelméért lett a falu neve Török Bálint. S hogy a szeretet erősebb mindennél, jól mutatja, hogy régi kalandorsága teljesen feledésbe merült, de neve, s alakja máig fennmaradt a legnépszerűbb magyar regényben és a legszebb magyar faluban...