Egy mondat a szeretetről

Kategória: Irodalom Megjelent: 2011. október 21. péntek

Batta György testvérünk Illyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról" cím? ismert verse egy változatát írta meg - ihletetten -, "Egy mondat a szeretetr?l" címmel, amit most, (egy nappal a váci kiengesztel?dési találkozó el?tt) örömmel teszünk fel a honlapunkra:

 

Batta György: Egy mondat a szeretetről (Illyés Gyula emlékére)

 

Hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak a Bibliában
rögzült Isten szavában,

 

nemcsak jó anyák mosolyában,
megannyi mozdulatában,
lelkük minden zugában;
ott szeretet van

 

nemcsak bölcs vének
tanácsában: „az évek
ne a keserűséget
teremjék benned, a mérget”;

 

hol szeretet van,
ott szeretet van
és nemcsak abban,
ahogy mindegyik gondolatban

 

másokért dobban a költő-
szív szakadatlan,
ahogy az anya is
ott lüktet végig a magzatban -;

 

hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak mikor az ujjak
mell-kupolákra simulnak,

 

s forró szerelmi vágyban
tüzesedve a lázban
hevülnek vörösre gyúlva,
akár az űrhajó burka;

 

hol szeretet van,
ott szeretet van,
s fönnmarad holtodiglan;

 

nem számít, hogy a vágytól
feszülő kupolából
maradt csak roskadt sátor
az idő viharától,

 

s már nem az ujjak:
dermedt pillantások simulnak
enyésző testmezőkre,
mik eltűnnek örökre;

 

hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak az estben
aláhulló pehelyben,

 

e máris tökéletesben,
mert arányaiban
-  jövendő világunk váza? -
Is remekben,

 

mert simulásában,
arcodra hullásában,
ahogyan gyöngéden
megérint az éjben,

 

abban szeretet van,
s hol szeretet van,

 

puska nem dörren,
vér nem fröccsen,
nem sújt tudatlan
ököl sem váratlan,

 

edényeit a vér
nem hagyja el a testben,
kering erekben,
nem buzog sebekben;

 

torkolattüzek ibolyákban
égnek csak,
szelíd lángban;

 

hol szeretet van,
ott szeretet van,
szamócafej a vércsepp,
igézve nézed:

 

láthatsz fűszálat,
áldott, sörényes fákat,
tornyokat, kupolákat,
de sehol katonákat;

 

hol szeretet van,
nem baj, hogy más vagy,
más a honod,
a templomod,

 

s nyelvedben,
lélek-emelte versedben
másként zendülnek
az igék, csendülnek

 

rím-harangok;
hogy mongolos az arcod;
szabad, hogy a szavak
hozzád vonuljanak,

 

mint hegyről a nyáj,
és senkinek sem fáj,
hogy bennük még véreid rakta,
Szent István látta

 

tüzek  parázslanak,
Mátyás felhői gomolyganak,
budai paripák fújnak,
holtakért gyertyák gyúlnak;

 

ott nem félsz,
élsz
csillagfénnyel a szemedben,
nem gyűlöletben,

 

hisz tudják, tüdő halványlik,
szív-moraj hallik,
oxigén-tüzek égnek
benned is, - piroskékek -,

 

s lám, arcodon is  közös a bélyeg:
a halál sütötte enyészet –
nézheted,
mint állat bőrén a jelet -;

 

hol szeretet van,
-elpusztíthatatlan-,
űri áradatból,
az időfolyamból

 

aranyszemcséid kimoshatod,
s a világot belőlük összerakod;
mint ködből a tornyok,
felhőkből az ormok

 

ember s táj előragyog,
megláthatod
minden keservek könnyét,
fájdalmak fekete gyöngyét,

 

mert minden, mi kín,
a lélek fényútjain
hozzád  is átszáll,
veled is munkál:

 

fáj, bárhol  a zsarnok,
égetnek szenvedő arcok,
szemükből a kiáltás
roncsoló sugárzás;

 

fenyőtű hördül törten
füst fojtva a völgyben,
zengő kövekből hallik
vizeken halál iramlik,

 

rémülten hordod
kozmikus sorsod,
mint a bogár, ahogyan
löki-viszi a folyam,

 

sodorja hullt falevélen:
-nincs menekvés
földön-égen? –

 

kérded esetten,
félelem-sebzetten,
idő-szegekkel verten
a lét-kereszten,

 

már-már abban
a végső pillanatban,
ahonnan  tovább nincsen –
s ekkor fénylik fel Isten

 

szívedben,
minden sejtedben;
általa emberré épülsz,
már csak a jóra készülsz,

 

röpít a kegyelem gyorsan
aranyló hit-burokban,
virágzol,
békét sugárzol,

 

s mint betlehemi fényözön,
elönti bensőd az öröm,
hogy benned szeretet van,
kiapadhatatlan;

 

látod,
hogy növi be a világot
mint fénylő moha
arcok s virágok mosolya;

 

halál nem rettent;
serkent,
a jóra törekedhetsz,
másokért cselekedhetsz,

 

nyújtod a kezed
s tenyeredre veszed
akár egy cinegemadárkát
a Földet, ezt az árvát,

 

ezt a vergődőt, vérzőt,
lángokban égőt,
csapzottat,
meggyalázottat;

 

simítod, ne remegjen,
gyógyuljon, ne ernyedjen,
világfán fényesedjen,
csak arról énekeljen:

 

„ahol szeretet van,
remény és jövő van;
hit ez a dal is, ez a hű,
ez az érted is szóló mű,

 

mely majd ott áll
a sírodnál,
megmondja, ki voltál,
porod is neki szolgál”.

You have no rights to post comments