Lantosi Nóra: A varázspálca
Néhány hete egy napsütéses napon a szegedi Dóm terénél jártam. Advent első vasárnapján sétáltam a karácsonyi vásárban a lányommal, az unokámmal és a kedvenc férjemmel. A kolbászos-fahéjas füst már ismerős volt, szólt a zene, még körhinta is volt. Annácska boldogan nézelődött, kereste a kincseket. Angyalkák, hó gömbök, amerre csak néztünk. Kézműves portékák, gyönyörű kerámia virágok mellett a játékárusok.
- Egy varázspálcát szeretnék!
- Van otthon Anna legalább kettő is!
Anya és lánya között percekig tartott a vita. Álltunk a férjemmel, vártunk, igyekeztünk láthatatlanná válni. Ismerős volt a helyzet, Szilvásváradon egy sellő-barby története is így kezdődött.
Ha most megvesszük a varázspálcát, nem veszünk vattacukrot, szóltam közbe. Jó, rendben, szipogta a kicsi. Csillogó szemmel nyomogatta a villogó, karácsonyi zenét játszó csodapálcát. Most mindjárt királyfivá varázsollak Nagypapi, Nóra mama királylány lesz! A Széchenyi térig béka, boszorkány, tündér alakban vidáman folytattuk a sétát. Megálltunk egy kicsit, még nézelődtünk. Egyszer csak megszólalt az egyik toronyból egy gyönyörű harangjáték, éppen egy térképdomborműnél álldogáltunk. Hallgasd csak kicsim, milyen szép a zene! Anna kikapcsolta a varázspálcát,fülelt, aztán énekelni kezdett a kis csengő hangján. A vásározók megálltak, mosolyogtak, néhány másodperc, mentünk tovább. Amíg a lányom vásárolt, a szalmalabirintusban futkározott a kislány, a férjem próbálta szemmel tartani, szóval volt izgalom!
A varázspálca ekkor már nálam volt, már kimerült alig nyikkant. Nézelődtem, mellettem főzték a piros nedűt, az illata mámorító volt a forralt bornak, sőt krampampulit is ihattam volna! Na de ilyet! Még villamosozni is kell, ha szólít a szükség nincs hol, inni kell a kávézóban minimum egy kávét ahhoz, hogy megkönnyebbülj! Csak szaglásztam, nyeltem az illatokat, a finom kemencés kenyér lángost, amikor megláttam a fiunk jutott az eszembe, biztosan már a sorban állna. Aztán hamarosan a villamoshoz siettünk, hiszen a délutáni alvásidő szent dolog, no persze csak mi vágytunk rá felnőttek. Csacsogott a megállóknál folyamatosan, nézd Mama, itt az Anna –kút, tudod rólam nevezték el, még gyógyfürdőm is van!
Természetesen a pihenésidőben mindenki kidőlt, Annácskát kivéve. Nyekeregve, de szólt a szobájából a varázspálcája hangja, csiribu-csiribá, legyél… még most is hallom.