Lantosi Nóra: Kaparás
A szerda volt a kedvenc napja. Nem kelt korán, amíg kotyogott a kávé elővette a listát. Mi legyen az első, a húsos, aztán a zöldséges, mikor legyen a kaparás? Ha a végére hagyja, elfárad, nem tud majd jól koncentrálni, hiszen a múltkor azért volt szerencséje, mert először kapart, aztán vásárolt. Nem mindegy melyik jegyet választja, hitt a horoszkópjának, minden jelzésre figyelt. Ha átérek a villamosig a zöld jelzésnél, nyerek, ha nem, akkor buktam háromszáz forintot.
Aznap amikor először sikerült a számsorokat eltalálni, különös bizsergés fogta el. Egyiptom jelképét mindig egzotikusnak találta. Egy ötvenforintossal kapirgált, hiába ajánlotta az elárusító lány a műanyag célszerszámot. Aztán hazament, elolvasta a szabályrendszert, leült a nappaliban a foteljába. Már korgott a gyomra ,de nem evett .A déli gyógyszerét bevette, aztán kapart és nyert, ezerötszáz forintot. A következő héten már hármat vett, sorozatban sikerrel járt. A kedvenc szerelmes teleregénye nézése közben azon kapta magát, hogy nem képes koncentrálni, izgatott, nyugtalan volt. Ha megütném a főnyereményt, akkor elmehetnék repülővel a piramisokhoz, de jó lenne! Legutóbb egy buszos utazáson úgy bedagadt a lába, hogy megfogadta nem kalandozik sehova. Vásárolni viszont muszáj, néha vasárnap ebédre meghívta a fiát a menyével. Beosztotta a tennivalókat, megpucolta a leveshez a zöldségeket, bekeverte a fasírtot. Volt, hogy csak keddre lett minden elmosogatva. Amióta meghalt a férje, senki nem morgott, hogy büdös van a konyhában. Hét közepéig ette a vasárnapi ebéd maradékát. Néha megkívánt egy kis édességet, befalt egyszerre két tábla csokoládét is. Ha telefonált a barátnője, akkor beültek egy kávéra a kedvenc kávézójukba, nem szívesen ment, fáradt volt, alig várta, hogy hazaérjen. Az éjjeliszekrénye fiókjában gyűjtötte a sorsjegyeket. Mielőtt lekapcsolta a lámpát, mindig megnézte, megvannak-e a kincsei. A betétkönyvei, az ékszerei a fehérneműs fiókban, készpénzt csak keveset tartott otthon.
Hosszú hónapokig játszott, egyre több pénzt költött, de csak néha sikerült néhány száz forintot visszanyernie. Egyre levertebb lett, nem főzött, nem evett. Aztán egy este rosszul érezte magát, becsöngetett a szomszédjához, aki mentőt hívott. Már a kiszáradás határán volt, értesítették a fiát. Hálóinget, fogkefét, fehérneműt kért, olvasnivalót, hozzon neki otthonról. Hetekig nem mehetett haza, de amikor már sétálgathatott lement az újságoshoz, hátha lehet itt is kaparni. Sajnos csak magazinok voltak.
A fia vitte haza, amint belépett az ajtón már rosszat sejtett. Ragyogott minden, az ablakok csillogtak, sehol egy porcica. Anyuka, kicsit selejteztünk, kitakarítottunk, nézze milyen rend lett! A jegyeit is kidobtam, ennyi pénzt elpazarolni, nem gondoltam volna. Köszönöm, fiam, szégyellem is magam, megígérem, nem játszom többet.
Amikor egyedül maradt megnézte a fehérneműit, a régi fehér melltartóját kereste , ugyan már feslett, de ezt viselte otthon. Azt is kidobták, a tejfölös dobozait sem találta. Másnap szerencsére szerda volt, az első útja a lottózóba vezetett.