aki nem az Úrnak gyűjt az szétszór

Kategória: hsz Megjelent: -0001. november 30. kedd
kedves Gyula! Ha figyelmesen elolvastad volna a korábbi hozzászólásomat, akkor megsejthetted volna, hogy én senkin sem fogok kényszerítést gyakorolni. Te is, és minden kismama mindenkor cselekedhet a saját belátása szerint. Az első hozzászólásomban éppen azt fejtegettem (többek között), hogy senki sem kényszerítheti rá a saját akaratát az embertársaira. Mások döntéseinek az ódiumát nem én viselem, hanem aki a döntést meghozta. Így fogod kedves Gyula te is viselni a tanácsodnak és a kinyilvánított véleményednek az ódiumát, és persze én is. Ezúttal igen rossz tanáccsal rukkoltál elő, de nem kell, hogy egyetértsünk ebben a kérdésben. Ezért a figyelmeztetésedet nem tartom hasznosnak. Aki nem az Úrnak gyűjt, az szétszór. Hogy melyikünk mondandója való isten kegyelméből, azt majd az Úrjézus láttatni fogja mindenkivel, legkésőbb az ítéleten.