Böjte Csaba testvér imakilencede a békéért - 3. nap

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2015. október 18. vasárnap

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

III. állomás: Az élet szolgálata

Életrajzi adatok:

Véget ér a háború, a csapatokkal együtt Miklós is hazatér. Ezt a szabadságot, békét, családalapításra használja fel. Feleségül vesz egy kedves, fiatal lányt, Oberwilenből való Wyss Dorottyát, aki tíz gyermekkel, öt fiúcskával és öt lánnyal ajándékozza meg. Szép otthona melyet feleségével épített és melyben gyermekei születtek, ma is ott áll kis faluja plébániájától nem messze. Ez a takaros ház az utókor féltő tiszteletét élvezi szülőházával, remeteségének otthont adó kis cellájával, kápolnájával együtt! Flüei Szent Miklós faluja, remetesége ma Svájc virággal teli nemzeti szentélye, ahova nap mint nap imádságos szeretettel sok-sok zarándok elmegy megtisztulni, békével, szeretettel eltelni.

Elmélkedés:

Flüei Szent Miklós az élet mellett döntött. Életét Isten adta, és ő azt az élet szolgálatára szenteli. Sokan úgy tartják, hogy a római korban betörő barbárok pusztították el a civilizációt. A valóság az, hogy a 400-as években a Római Birodalomra egy hatalmas pestis járvány csapott le, és az akkor élt kétszázmillió embernek több, mint fele meghalt. Egész vidékek néptelenedtek el, összeomlott a közigazgatás, nagyon sok területet a Római Birodalom egyszerűen feladott. A biztonságot jelentő légiók ekkor hagyják el Észak-Európát, Angliát, Pannóniát. Ma az egykézés, az abortusz, az élettől való tudatos elfordulás pestise tizedeli le világunkat. A '90-es évek elején volt olyan év Romániában, mikor közel egymillió abortuszt hajtottak végre. Flüei Szent Miklós, a háborúból hazatérve az élet mellett dönt, mert tudja, hogy nem elég nem ölni, az életet tovább kell adni, nem elég a rossztól tartózkodni, a jót azt tenni, tenni kell.

Könyörögjünk:

Urunk Istenünk, a csillogó, villogó halott dolgok után lohol a világ, a holt tárgyak kultuszának civilizációjában élünk! Flüei Szent Miklós közbenjárásával segíts kitörni önzésünkből és családot, gyermeket vállalva, az élet mellett dönteni, az ajándékba kapott létünket szép családunkkal, utódainkkal nagylelkűen megosztani! Segíts, hogy akár Szent Miklós nyomdokait követve, gyermekseregtől pompázó szép családot vállaljunk, vagy akár Mária jegyesének, Szent József tisztaságos útját járva, fogadjuk be a Mennyei Atya által ránk bízott gyermekeket! Teremtő Istenünk ments meg bennünket a gyümölcstelen, meddő, értelmetlen élettől!

Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak így imádkozunk: Miatyánk..

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

Ámen

You have no rights to post comments