A pápa az erőszakot szenvedett gyermekekért imádkozott

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2011. április 28. csütörtök
Húsvéthétfőn délben a Szentatya Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján köszöntötte az apostoli palota előtt összegyűlt híveket, akikkel együtt elimádkozta a Regina Coelit. Húsvétvasárnaptól pünkösdig az egyház ezt a Mária-imát mondja el az Úrangyala helyett. A Szentatya hangsúlyozta, hogy az Úr feltámadása az emberi létezés megújulását jelzi és az egyház alapját jelenti: Krisztus legyőzte a halált, és visszavezet az örök életbe.

A Meter elnevezésű mozgalom kezdeményezésére ezt a napot az erőszaknak áldozatul esett gyermekek emléknapjának nyilvánították. A pápa arra buzdította a felnövekvő nemzedékek nevelésével foglalkozó egyházi szervezeteket, intézményeket, plébániákat, hogy segítsék ezt a kezdeményezést, amely a megelőzésért küzd, és érzékennyé akarja tenni a közvéleményt a gyermekek problémája iránt.

Felidézte a keresztények húsvéti üdvözletét: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt”. Hangsúlyozta, hogy ez a köszöntés hitvallás és életre szóló feladatvállalás is. Emlékeztetett rá, hogy Krisztus Máté evangéliumában az örömhír hirdetésére buzdítja az asszonyokat. Elődjét, VI. Pált idézte: az egész egyház küldetése az evangélizáció, és minden egyes ember hozzájárulása fontos része az egész küldetésnek.

XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy ha képesek vagyunk Istenhez fordulni, tudunk imádkozni hozzá, akkor meg tudjuk érteni életünk legmélyebb értelmét, és akkor a Feltámadott fénye világít utunkon a hétköznapokban.
Utalt rá, hogy ez a nap Szent Márk evangélista ünnepnapja is. Végül Mária segítségéért könyörgött a Szentatya, hogy mindannyian hűségesen és örömben tudjuk betölteni a küldetést, amelyet a feltámadt Úr ránk bízott.

Magyar Kurír

You have no rights to post comments