Beszámoló a 2013. évi Nemzeti Imanapról

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2013. január 23. szerda

Hálát adok Istennek az idei Nemzeti Imanapért is, hiszem, hogy az imádkozó testvérek könyörgései sok kegyelmet kiesdtek hazánknak és nemzetünknek. Volt, ahol már csütörtökön este hazánkért imádkoztak, a Mária Rádióban pedig a péntek reggeli Napindítóban már szerepelt az Imanap híre.

Münchenből ezt a levelet kaptuk: "Hálásan köszönjük a Nemzeti Imanapról küldött tájékoztatókat és az imádságpkat. A nagy hó ellenére /közel fél méteres/ összegyűlünk mi is itt Münchenben, és erősen fohászkodunk Veletek együtt hazánkért és Európa erkölcsi megújulásáért. D.u. l5 órakor az Irgalmasság órájában kezdjük a rózsafűzért. Isten áldjon Benneteket! Szeretettel: Solti Katica és a Müncheni Engesztelő Csoport."

Telefonon vagy levélben több helyszínről is kaptam visszajelzést. Mint már beszámoltam róla, a budapesti Szent Margit Gimnáziumban tizenkét órás szentségimádást tartottak, Vácott egész éjszakás szentségimádást gyógyító misével, több városban volt egy-két órás szentségimádás, közös ima, szentmise, stb. Rita testvérünk például ezt írta: "Nagyon köszönjük a szervezést. Egyre többen vagyunk, akik a lelkünkben hordozzuk nap mint nap (!) Magyarország sorsát . Olyanok is, akik nem jeleznek ugyan vissza, de lélekben velünk vannak. Nekem nagyon sokat jelentenek a hírlevelek és a honlap is. A nemzetért való imádság egyre inkább az életem része lett és azt tapasztalaom, hogy minden rémisztő hírözön ellenére  egyre bizakodóbb vagyok a nemzet megújúlását illetően. Azért imádkozom rendszeresen, hogy megértsük ezt a hatalmas titkot, mit jelent Mária országának lenni. Az az érzésem, hogy nagyon keveset fogunk fel ebből a misztériumból. Egységben veletek! Rita"

Mohácsról kaptuk az alábbi levelet: " A Nemzeti Imanapon imaórát tartottunk Mohácson a Belvárosi Templomban 17-tő 18 óráig, utána szentmise volt. A Szeretetláng betéttel imádkozott rózsafüzér tizedei között a Szeretet Földje imafüzetből mondtunk el részleteket (az Imádságok Hazánkért minden első hétfői szentségimádáson és virrasztáson szerepel). A tükörjég utakon kevesen merészkedtek el, mindössze 30-an voltunk, de a széleskörű propaganda hatására reményeink szerint otthon sokan imádkoztak.... Győző"

De talán nem is kell, hogy nevesítsük a dolgokat, már anélkül is megtörténnek. A Magyar Kuriron az alábbi hírt lehetett olvasni: "Szent Margit ünnepe alkalmából, január 18. és 20. között triduumot rendeztek Veszprémben, az Árpád-házi Szent Margit-templomban. A szentmiséken Bíró László tábori püspök, a családpasztoráció országos vezetője lelkigyakorlatos beszédeket mondott. A búcsúi szentmisét vasárnap Márfi Gyula érsek mutatta be, a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek asszisztenciájával. Kulturális programok is kapcsolódtak a Szent Margit-ünnephez a Szaléziánumban." Talán emlékeztek rá, hogy Bíró László püspök úr volt az, aki választ küldött a minden egyházi vezetőnek elküldött tájékoztató levelünkre, amit ugyan a nevemre címzett, de mindannyiunknak szólt: "Kedves Gyula! Köszönöm a sok-sok munkát, amit a Nemzeti Imanapért, nemzetünk megújulásáért teszel. Kívánok Áldott Karácsonyt és Békés Boldog új Esztendőt!..." Úgy látszik, ő nem csak egy rövid levelet írt, hanem ennél sokkal többet is tett!

Bárcsak így terjedne mindenfelé ez az ügy és mindenki szívére venné a Nemzeti Imanap fontosságát! (Annál is inkább, mert egyre kevesebb anyagi eszköz áll rendelkezésünkre...)

Hálás szívvel köszönöm szervező munkátokat, imáitokat, segítségeteket, támogatásotokat!

Ha továbbra is van lehetőségetek segíteni munkánkat, adományt lehet küldeni címünkre, (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) vagy a Szeretet Földje Közhasznú  Alapítvány számlaszámára is: 10700268-04975106-51100005

Most van az adó1% felajánlásának ideje is, Az adatok, amit fel kell írni:

A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány

A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13

Minden segítséget köszönettel fogadunk, jótevőinkért minden nap imádkozunk!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula