Ars Sacra Fesztivált 2018-ban is

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2018. március 20. kedd

A XII. Ars Sacra Fesztivált szeptember 15–23. között tartják, a Nyitott Templomok Napját szeptember 15-én rendezik meg; mindkettőhöz július 15-ig lehet csatlakozni programokkal, helyszínekkel.

A „Tekints az égre, és lásd meg!” (Jób 35,5) mottóval megrendezendő Ars Sacra Fesztiválra és a Nyitott Templomok Napjára egyaránt várják a jelentkezéseket.

A fesztivál az Ars Sacra Alapítvány által szervezett, minden év szeptember harmadik hétvégéjétől kilenc napon át tartó ingyenes rendezvénysorozat, amely a Kulturális Örökség Napjaihoz is kapcsolódik. Célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást, felmutatni a zsidó-keresztény kultúrában rejlő remény jeleit, rávilágítani a Szépre, Jóra, Igazra, a művészet minden ágának bevonásával.

Az Ars Sacra Fesztiválhoz az ország legnagyobb múzeumai, kiállítóhelyei, galériái, színházai, templomai, kulturális központjai, egyházművészeti gyűjteményei csatlakoztak. Az esemény 2017/18-ra is elnyerte a fesztiválokat rangsoroló nemzetközi zsűritől az EFFE (Europe for Festivals – Festivals for Europe)  minősítést, és logója egész Európában védett.

A fesztiválra várják minden olyan művész, együttes, intézmény, szervezet vagy magánszemély jelentkezését, aki/amely a Jóság, Szépség és Igazság felmutatásával törekszik láthatóvá tenni a láthatatlant, és felragyogtatni az Isten által teremtett világ csodálatos voltát.

A csatlakozás módja

A fesztiválra olyan új vagy már meglévő programmal lehet jelentkezni, amely a fesztivál idején (akár egy rövid ideig is) ingyenesen látogatható.

Regisztrálni a www.ars-sacra.hu oldalon lehet, ide lehet feltölteni a programot július 15-ig. A határidőn túl feltöltött programok technikai okok miatt már nem kerülhetnek be a nyomtatott programfüzetbe, csak a honlapon jelennek meg.

A csatlakozás lehetséges módjai

Múzeumok, kiállítóhelyek, galériák, műtermek – szakrális kiállítással, tárlatvezetéssel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal

Kulturális központok, művelődési házak – színházak, képző- és iparművészek, előadóművészek, mozgásművészek programjainak bemutatásával

Színházak – szakrális témájú színdarabbal, irodalmi esttel

Templomok – templom bemutatásával, kiállítások, előadások, koncertek befogadásával

Iskolák – irodalmi, színi előadásokkal, versmondó estekkel, kiállítással, zenei programokkal

Helytörténészek, művészettörténészek, építészek – szakrális épületek bemutatásával, szakrális útvonalak, séták szervezésével

Képző- és iparművészek – kiállítással, nyitott műteremmel

Zenészek – koncerttel

Nyitott Templomok Napja

A szeptember 15-i Nyitott Templomok Napja rendezvényhez szintén lehet csatlakozni helyszínekkel, programokkal.

A szervezők arra hívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuit, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Mutassák be a hit szemével a templom építészeti, művészeti értékeit, azok mai üzenetét. Ingyenes előadásokkal, beszélgetésekkel, gyerekprogramokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, koncertekkel hívják fel a figyelmet az örök értékekre.

A tematikus naphoz kiváló alapul szolgálhat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus második felkészülési évének témája: Az Eucharisztia az Egyház forrása.

További információ:

Ars Sacra Alapítvány, www.ars-sacra.hu

Telefon: +36 1 214 0858

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Levelezési cím: 1014 Budapest, Tárnok utca 5.

You have no rights to post comments