Újabb uzsorásokat fogtak el

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2011. június 10. péntek

Talán megmozdult valami uzsorás-ügyben? Az MTI-hír szerint az ózdi rend?rök néhány hónapon belül 25 uzsorást fogtak el. A most Putnokon letartóztatott gyanúsítottak pár ezer forintot adtak kölcsön, de gyakran több mint egymilliót követeltek vissza. Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz azokkal a pénzintézetekkel, akik törvényesen adnak "rövid lejáratú személyi kölcsönt" 40-200%-os kamattal és még a tévében is hirdethetik magukat. De legyünk optimisták, valami talán elkezd?dött:

"Újabb uzsorásokat leplezett le az ózdi rendőrkapitányság, a Putnokon elfogott gyanúsítottakat - két férfit és két nőt - csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte egy hónapra a Miskolci Városi Bíróság.

Az ózdi rendőrkapitányság néhány hónap leforgása alatt hét akcióban már huszonöt olyan embert leplezett le és fogott el, akik haszonszerzés céljából többek rászorult helyzetét kihasználva a sértetteket és családjaikat súlyos nélkülözésnek tették ki.

A most elfogott négy uzsorással szemben jogosulatlan pénzügyi tevékenység, uzsora-bűncselekmény és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ózdi kapitányság. A gyanúsítottak egyik férfi tagja eddig tíz, míg társa két alkalommal volt büntetve, a két nő büntetlen előéletű.

Az eljárás eddigi adatai szerint a putnoki uzsorások 2009-től több sértettnek adtak kölcsön pénzt, az adósoknak az összeg többszörösét kellett visszafizetniük: egy 10 ezer forintos kölcsön néhány hónap alatt egymillió forintos követeléssé duzzadt.

Azokat a sértetteket, akik nem tudtak törleszteni, az uzsorások megfenyegették. Az is előfordult, hogy az egyik gyanúsított légfegyverrel lábon lőtte egyik adósát. Más esetben pedig a családi pótlék teljes összegét elvették áldozatuktól.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során többi között füzeteket, illetve feljegyzéseket foglaltak le, amelyekben a "kamatos pénzekhez" tartozó nevek, illetve a hozzájuk rendelt összegek szerepeltek." (MTI)

 

You have no rights to post comments