A római stadionban imádkozott Ferenc pápa s nemzetközi karizmatikus találkozón

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. június 02. hétfő

Az egyházhoz, a papsághoz, a fiatalokhoz, a családokhoz és a fogyatékkal élőkhöz is szólt Ferenc pápa vasárnap a Szentlélekben való megújulás elnevezésű nemzetközi karizmatikus közösségnek a római olimpiai stadionban tartott találkozóján - tudósít az MTI és a Vatikáni Rádió.

 

A mozgalom tagjai - közöttük papok és hívők is - a világ félszáz országából érkeztek Rómába a Szentlélekben való megújulás 37. találkozójára. A karizmatikus közösséget az olasz Salvatore Martinez vezeti, aki a mozgalom első laikus elnöke.

A római olimpiai stadionban összegyűlt ötvenezres tömeg állva tapsolva fogadta az egyházfőt, aki gyalog ment el a sportpálya szélén neki fenntartott helyig. A találkozón a Szentatya beszéde mellett dicsőítő énekek, imádságok, tanúságtevések hangzottak el.


“Köztudott, hogy Buenos Aires érsekeként kezdetben nem helyeseltem azt, ahogyan imádkoztatok, inkább szambaiskolára emlékeztetett mint imára. Azóta jobban megismertem a mozgalmatokat, és megértettem szolgálatotokat. Pápává választásom előtt a mozgalom lelki referense is voltam Argentínában” - mondta Ferenc pápa.
A Szentatya kiemelte, hogy a mozgalom által az Egyház "nagy ajándékot kapott az Úrtól". Amikor rájuk gondol, egy egyedi kép jelenik meg előtte: egy nagy zenekaré, "ahol minden hangszer és a hangok is különböznek egymástól; de a zene harmóniájához mindegyik szükséges". Ezt követően Ferenc pápa emlékeztetett, mint a zenekarban, ugyanúgy a Megújulásban, senki sem tekinthet magára fontosabbként, vagy a másiknál kiválóbbként, vezetőként. "Csak egy vezetőtök van, egy uratok: Jézus Krisztus" - hangsúlyozta a pápa.
Mint Isten kegyelmének terjesztői a Szentatya arra kérte a jelenlévőket, hogy menjenek ki az utcákra és hirdessék az evangéliumot, Isten örömhírét.
Az ünnepségen ahol maga Ferenc pápa is dicsőítő imával fordult az Úrhoz, négy tanúságtétel hangzott el, melyek a papság, a fiatalság, a szenvedők és fogyatékkal élők, illetve a családokból érkeztek.

Ferenc pápa a papsághoz szólva egy szót kötött a lelkükre: közelség. Legyenek minél közelebb Istenhez, és az emberekhez.
A fiataloknak azt üzente, hogy ne zárják el magukat, mert akkor használhatatlanok lesznek. A fiatalság arra való, hogy segítségükkel mások is megismerjék Istent.

A Szentatya a családokhoz is szólt: figyelmeztette őket a sátán cselszövésére, melynek célja a család szétrombolása. Imájában kérte az Urat, hogy áldja meg, és adjon erőt a családoknak az ördög támadásai ellen.

Végezetül a Szentatya a szenvedőkhöz és fogyatékkal élőkhöz fordult, akiket tanúságtételével egy vak képviselt. Hangsúlyozta, hogy mindenki szenvedése Krisztus szenvedésével egyesül. Ezt követően a pápa megköszönte mindenkinek, aki csatlakozik Krisztus szenvedéséhez.

 

Ferenc pápa a találkozó végén a katolikus közösség tagjaival együtt imádkozott, majd letérdelt a tömeg előtt és azt kérte, imádkozzanak érte. Ugyanezt tette tavalyi pápává választása estéjén a Szent Péter bazilika lodzsáján.
Az egyházfő a nemzetközi karizmatikus közösségeket közös találkozóra hívta a római Szent Péter térre 2017 pünkösdjére.

Fotó: Europress/AFP, Vatican Radio

Magyar Kurír

You have no rights to post comments