Talán-talán fordulat

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. május 07. szerda

2008 óta nem volt ilyen jó termékenységi rátánk, mint tavaly és 2012-ben. Megtörtént a demográfiai fordulat első lépése azzal, hogy a magyarországi termékenységi arány 1,34-re emelkedett 2012-ben, és ezen a szinten maradt tavaly is – írta Szalai Piroska, a Napi Gazdaság keddi számában megjelent cikkében.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak a nők munkaerő-piaci helyzete javításáért felelős volt miniszteri biztosa kiemelte, hogy az EU-ban 2012-ben Magyarországon volt a második legmagasabb a mutató növekedése, miközben 2009-ben és 2011-ben a legalacsonyabb rátát jegyezte Magyarország. Korábban ebben a mutatóban az utolsó helyen álltunk az EU-ban, de most megelőztük Portugáliát, Lengyelországot és Spanyolországot is.
A miniszteri biztos szerint a gyed extra bevezetésével minden esély megvan arra, hogy a termékenységi ráta az idén, de legkésőbb jövőre meghaladja az 1,4-es értéket.
A termékenységi arány azt mutatja, hogy egy anyának átlagosan hány gyereke születik. Ennél az 1,34-es rátánál Magyarország az elmúlt 15 évben csak egyszer, 2008-ben produkált jobb értéket (1,35).
Magyarországon a termékenységi ráta 1990-ben még 1,87 volt, a Bokros-csomag 1997-es bevezetésekor esett 1,4 alá, ahonnan azóta sem tudott kitörni.
(origo)

Ahhoz, hogy hazánk népessége ne csökkenjen, legalább 2,4-es arányra lenne szükség - szerk.