Zsebméretű Újszövetséget ajándékoz Ferenc pápa a híveknek

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. április 05. szombat

A vasárnap déli Mária-imádságok és más programok alkalmával Ferenc pápa többször is buzdította a híveket, hogy mindig hordjanak magukkal evangéliumot.  A Szentatya kérte, hogy a hívek vegyék gyakran kézbe az Újszövetséget, és olvassák újra, elmélkedjenek el Jézus szavain és cselekedetein, különös tekintettel a napi evangéliumi szakaszokra és azokra, amelyekről a pápa homíliáiban szól.

Annak érdekében, hogy elősegítsék ezt, április 6-án, vasárnap a Szent Péter téren az Úrangyala alkalmával a pápa kérésére a jelenlevő hívek számára ingyenesen szétosztanak több ezer zsebméretű evangéliumot, mint a Szentatya ajándékát.

A kezdeményezés a néhány hónappal ezelőtti „Misericordina” rózsafüzér szétosztásához hasonlóan, szintén az Apostoli Alamizsnahivatalon keresztül valósul meg számos önkéntes közreműködésével: 150 cserkész, a Római Szeminárium hallgatói, Teréz anya nővérei és más szerzetesnők, illetve magánszemélyek vesznek részt a szétosztásában. Az alamizsnahivatal nem csak a karitatív tevékenység anyagi vonatkozásainak terén a pápa jobb keze, hanem spirituális szempontból is.

A zsebméretű könyv, amelyet a Vatikáni Nyomda adott ki (különleges kiadás erre az alkalomra, nem eladás céljára), tartalmazza a négy evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit. Ferenc pápa Evangelii gaudium k. apostoli buzdításának egy idézetével kezdődik: „Az evangélium öröme megtölti a szívet és azoknak az életét, akik találkoznak Jézussal”. A fedőlap belső oldalán az Isteni Irgalmasság Rózsafüzére elimádkozásához nyújt útmutatást, és a fedőlap harmadik oldalán Boldog John H. Newman bíboros imájával zárul: „Kedves Jézus…”, amelyet Boldog Teréz anya ajánlott nővéreinek, hogy mindennap imádkozzák.

Magyar Kurír

Hozzászólások   

#1 Marika 2014-04-08 04:24
Nem teljes ez a kis Biblia, pl. a Jelenések Könyve nincs benne, ez nagyon fontos lenne, hiszen ezeket az időket éljük!

You have no rights to post comments