Püspöki válasz a szolidaritási aláírásgyűjtési akcióra

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2010. szeptember 07. kedd

Talán emlékeztek még rá, hogy a tavasszal, amikor a világi sajtóban több támadás is elindult az egyházunk, papjaink és két püspökünk ellen is, meghirdettünk egy aláírás-gyűjtési akciót, és a kezdeményezésbe bevontuk a Zarándok-honlapot is. Az összegyűlt többszáz aláírást elküldtük Spányi Antal székesfehérvári püspök úrnak is, aki levelélben így mondott köszönetet mindannyiunknak:

"Köszönettel és meghatottsággal vettem levelét, amelyben az egyházmegyénk híveinek aláírásait tartalmazó gyűjtőíveket eljuttatta hozzánk.

Hálás szívvel köszönöm, hogy kitartó imádságuk és tanúságtételük mellett ilyen formában is kiállnak az Egyház mellett. Jó érzés magunkénak tudnunk a hívek szeretetét és bizalmát, amely Isten kegyelméből megerősít bennünket a támadásokkal és alaptalan rágalmazásokkal szemben.

Imádságban fordulok Urunkhoz, hogy erőt adjon mindannyiunknak a megpróbáltatásokban. Isten bőséges áldása kísérje szolgálatukat."

www.szeretetfoldje.hu