Százötezer keresztény halt meg 2012-ben vallása miatt

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. december 28. péntek

2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei. Továbbá a kommunista diktatúrák, élükön Észak-Koreával és az etnikai nacionalizmus uralta államok, ahol a nem az államvallást gyakorlók a nemzet ellenségeinek számítanak, mint az indiai Oriszában” – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Massimo Introvigne, a vallásszabadságot vizsgáló olasz megfigyel?központ koordinátora, az Európai Biztonsági és Együttm?ködési Szervezet (EBESZ) képvisel?je. 

Adatait a David Barett amerikai vallásszociológus által alapított kutatóközpont tanulmányaira alapozta. Introvigne hozzátette, hogy a 105 ezer áldozatból nem mindegyik halt mártírhalált, vagyis hitéért nem önként vállalta élete feláldozását, „de mindegyikük vallása miatt veszítette életét”.

 – Van, ahol a keresztényeket fizikailag semmisítik meg, máshol az intolerancia, a jogi vagy a kulturális diszkrimináció célpontjai – tette hozzá. Az utolsó áldozat szerdán a pakisztáni Beludzsisztánban halt meg. Egy fiatal keresztény lányt otthonában lőttek le a kutatóközpont adatai szerint.

 – Az eset körülményei tisztázásra várnak, de Pakisztán, a  szélsőséges iszlamisták fokozatos erősödésével párhuzamosan egyre veszélyesebb a nők számára, főleg ha keresztények is – nyilatkozta a csütörtöki olasz sajtónak Riccardo Cervellera atya, az Asia News katolikus hírügynökség igazgatója.

Cervellera emlékeztetett, hogy az utóbbi napokban Pakisztánban egy keresztényt élve megégettek a Korán feltételezett meggyalázása miatt, és lemészárolták egy gyermekbénulás elleni oltási kampány aktivistáit.

MTI/Magyar Kurír

You have no rights to post comments