Visszakapták helyüket a karácsony jelképei Franciaországban

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. december 23. vasárnap
Múlt decemberben Franciaországban a köztéri betlehemek és a karácsonyi vásárok a vallási semlegesség nevében több településen is vitát kavartak. A hagyományokhoz ragaszkodó lakosok fellépése azonban idénre meghozta gyümölcsét.

2010-ben és 2011-ben több karácsonyi jelkép is vitát kavart Franciaországban, mert a vallási semlegesség hívei több településen is tiltakoztak ezek köztéri elhelyezése ellen. Idén azonban úgy tűnik, hogy a tiltakozásokat szervezők többsége mérsékeltebb álláspontra tért.

Egy évvel ezelőtt a párizsi polgármesteri hivatal nem akart engedélyt adni, hogy betlehemet állítsanak fel a Champs-Élysées-n megrendezett karácsonyi vásárban. A betlehem „túlságosan erős vallási szimbólum” – védekezett az önkormányzat. A tiltakozás mértékére tekintettel azonban a hatóságok végül engedélyezték a Saint-Pierre de Chaillot plébániának egy betlehem felállítását, azzal a feltétellel, hogy hittérítési tevékenység nem kapcsolódhat hozzá. Idén a kezdeményezés vezetője, Dominique de Causans már felállíthatta a Betlehemi Nővérektől kölcsönkapott figurákat anélkül, hogy bárki is kifogást emelt volna ellenük.

Az észak-franciaországi Leers község polgármesteri hivatalának jelentése szerint „az egyik lakos által festett és a faluháznak ajándékozott betlehemet a szokásoknak megfelelően felállították”. Sőt, karácsonyi várást is szerveztek, és élő betlehemet rendeztek be a Saint-Vaast templom bejárata előtt. Mindezt anélkül, hogy az ellenzéki képviselő a tavalyihoz hasonló tiltakozásba kezdett volna. „A Jézust, Máriát és Józsefet ábrázoló nagy, festett háromszögeket a szokásos helyükre állítottuk” – mondta el az önkormányzat szóvivője, aki hozzátette: örömmel látja, hogy ez a hagyomány immár „megszokottá vált”.

Montiers-ben, egy szintén észak-franciaországi faluban tavaly – az akkori polgármester kezdeményezésére – a képviselőtestület megtiltotta a betlehem felállítását a falu főterén. A jelenlegi polgármester, a Saint-Sulpice templom védegyletének támogatásával idén állított betlehemet és karácsonyfát, igaz nem a főtéren, hanem a templom mellett. Ez ellen senki nem élt kifogással, pláne, hogy a volt polgármester azóta elköltözött a faluból.

Azért idén is keringtek hírek egy-egy településsel kapcsolatban arról, hogy nem engedélyeznek betlehemet vagy karácsonyfát állítani, de ezek a hírek végül mind alaptalannak bizonyultak. A Párizs melletti Le Chesnay-ben található, Parly 2 nevű, hatalmas kereskedelmi központ vezetősége is álhírnek minősítette a felröppent pletykát, miszerint idén nem állítják fel a hagyományos betlehemüket. Sőt, a betlehem mellett a helyi plébánia egy egész karácsonyi stand felállítására is lehetőséget kapott.

Innen nem túl messze, Clamart-ban is visszaváltozott karácsonyi vásárrá a szocialista képviselőtestület által tavaly „avAnt”-nak átnevezett vásár. Az „avant” szó azt jelenti „előtt”, és kiejtése azonos az „advent” jelentésű „avent” szóval. A képviselők azonban szándékosan el akartak térni az advent szótól, és ennek nyomatékosítására nagybetűvel írták a szóközi „A”-t, így lett a vásár neve „avAnt”. A változtatás azonban a helyi katolikusok erős ellenállásába ütközött, akik tömegével írtak tiltakozó leveleket a polgármesternek. A képviselőtestület így jónak látta visszavonni a döntését, és idénre visszaállította a karácsonyi vásár elnevezést.

La Croix/Magyar Kurír