Szörényi Levente: Elegem van

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. december 13. csütörtök

Szörényi Leventének elege van abból, hogy jobboldaliként nem kritizálhatja a jobboldali értékrendű művészeti alkotásokat anélkül, hogy ne tolják át a baloldalra, ezért dicsérte októberben nyílt levélben Alföldi Róbertet.

Elege van abból Szörényi Leventének, hogy a nemzeti oldalon mindent le kell nyelnie, ami nemzeti, ezért érezte szükségét annak, hogy néhány hete nyílt levélben méltassa Alföldi Róbert érdemeit, a zeneszerző erről a Heti Válasznak beszélt, az interjú a lap csütörtöki nyomtatott számában jelent meg.

Szörényi a lapnak azt mondta, hogy elege van abból is, hogy "egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. (...) Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert-filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni".
Szörényi szerint "a kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet". A zeneszerző úgy véli, nem bal- vagy jobboldali kérdés az, ami most a kultúrában történik - és szerinte a káosz felé tart, a kultúráért felelős államtitkárt, L. Simon Lászlót pedig kinyírják jobbról.

Hogy mindennek tükrében elege lett-e a Fideszből is, Szörényi közli: számára rendkívül fontos, amit Orbán Viktor véghezvisz, s nem is várja el a miniszterelnöktől, hogy belelásson a kultúra bugyraiba, ügyes-bajos dolgaiba.

Szörényi Levente október 23-án kelt nyílt levelében közös jövőbeli munkájuk, az István, a király 30. évfordulójára készülő jubileumi rendezés okán méltatta Alföldi Róbertet. Azt írta, "jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt." 
Szörényi levelének teljes szövege:
Kedves Robi!
Megszólíttatásom okán írom ezt a levelet. Mindenekelőtt szeretném leszögezni: semmi nem predesztinál arra, hogy valamely intézmény - legyen az bár kulturális területen - adminisztratív ügyeiben, így az első számú vezető megválasztásában véleményt nyilvánítsak.
Sokkal fontosabbnak tartom a művészi függetlenséget, az alkotás szabadságát különösen akkor, ha egy jelentős tehetségről van szó, aki nehezen tűri a béklyót.
Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt.
Számomra is mértékadó rendezéseidet láttam a Nemzeti Színházban, amelyek arról győztek meg, hogy Magad is érzed művészi küldetésed súlyát. Amikor felkértünk - szerzőtársammal egyetértésben - két eddigi legfontosabb és legsikeresebb művünk, az István, a király és a Kőműves Kelemen jubileumi előadásainak megrendezésére, ezek a tapasztalatok vezéreltek.
További munkáidhoz - talán érthetően kissé önző módon elsősorban a közös produkcióinkhoz - kívánok Neked további sok sikert.
Budapesten, 2012. október 23-án
Üdvözlettel: Szörényi Levente
(origo)

You have no rights to post comments