Továbbra is "Nem" a génmódosított növényekre

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. november 15. csütörtök

Magyarország els?ként mondott nemet a genetikailag módosított szervezetek (GMO) termelésbe vonására, és ez az álláspont nem változott: az országnak GMO-mentesnek kell lennie – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöll?n. Budai annak kapcsán tette a fenti kijelentését, hogy a VM Stratégiai F?osztálya a gazdálkodók és az érdekl?d?k tájékoztatására novemberben és decemberben GMO Roadshow-t szervez az ország nyolc helyszínén; ennek nyitóállomása a gödöll?i Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmeg?rzési Koordinációs Központ volt.

Nyitóbeszédében Budai Gyula hangsúlyozta: Magyarországon a mezőgazdaság stratégiai ágazat, melyen belül az élelmiszertermelés és a vízgazdálkodás szintén stratégiai kérdés. Az államtitkár szerint azok az országok, amelyek ezeken a területeken megőrzik az önállóságukat, versenyelőnyre tesznek szert. Budai úgy gondolja, Magyarország büszke lehet arra, hogy Európa közepén elsőként mondott nemet a GMO-ra, és ezt ötpárti támogatással elsőként rögzítette az országgyűlésben, 2006-ban.

Budai elmondta, hogy a magyar álláspont azóta sem változott, az alaptörvény pedig konkrétan meghatározta, hogy mindenkinek joga van az egészséges életmódhoz, az egészséges környezethez és az egészséges élelmiszerhez. Az államtitkár arra is kitért, hogy a GMO-pártiak ennek ellenére nem adták föl a küzdelmet, a parlamenti döntést folyamatosan támadások érik. „A dollármilliárdok továbbra is mozognak” – utalt a GMO-t alkalmazó óriáscégekre Budai.

(MTI)