A csádi katolikus diákok kiállnak a dobai püspök mellett

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. november 10. szombat
A csádi Keresztény Ifjúsági Egyesület állást foglalt a kormány által kiutasított dobai püspök, az olasz Russo atya mellett, akit azzal vádolnak, hogy szentbeszédében kritizálta a kormány politikáját a kőolaj bevételek elosztása terén.

A keresztény fiatalok úgy vélik, hogy a püspök nagyon is helyesen cselekedett, amikor egy, a rádió által is közvetített szentbeszédében megkérdőjelezte az ország kőolaj bevételeinek elosztási módját, és felhívta a figyelmet, hogy a lakosság nagyon kis mértékben részesül a javakból. A szeptember 30-án elhangzott beszéd tartalmával egyetértve az ifjúsági egyesület arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a Russo püspököt kiutasító határozatát. Az atya 36 éve él Csádban, és 23 éve teljesít szolgálatot a 400.000 lakost számláló Dobában, melynek 20%-a katolikus.

Grégoire Djimsangar, a Keresztény Ifjúsági Egyesület munkatársa rádiófelhívást intézett a vallási szervezetekhez felekezettől és nemzetiségtől függetlenül, hogy álljanak ki az olasz püspök mellett. „Minden, amit mondott, igaz – jelentette ki Djimsangar. – Aki ellátogat Csád déli részébe, maga is láthatja a kőolaj-kitermelés negatív környezeti hatásainak jeleit. Az emberek nagyon szegényen élnek. A kormány épített ugyan iskolaépületeket, de nem működik bennük semmi. A megvalósított akciók messze nincsenek hatással a nyomorgó lakosság mindennapi életére. Mi pedig nem kívánjuk, hogy emiatt a kormány nyílt sebet ejtsen Csád katolikus közösségén.” A felhívás jól mutatja, hogy a Keresztény Ifjúsági Egyesület tagjai igyekeznek a saját kezükbe venni a sorsukat, hangot adni a véleményüknek, és küzdeni a társadalmi problémák ellen.

Ami a kőolaj-kérdést illeti, a 2011-es hivatalos adatok szerint Csád, ahol 2003 óta zajlik kőolaj-kitermelés, átlagosan napi 120 ezer gallont termel. Az ebből származó bevételekből az ország modernizálta hadseregét, bővítette úthálózatát és számos új középületet húzott fel. Csád azonban jelentős támogatást kapott több nemzetközi szervezettől egy kőolajvezeték kiépítésére, melyen keresztül a Dobában kitermelt olaj a Guineai-öbölig jut, és a támogatásért cserébe vállalta, hogy kőolaj-bevételeinek 70%-át az országot sújtó szegénység enyhítésére fordítja, ám ezt a megegyezést nem tartotta be. Russo atya a civil szervezetek véleményével egybecsengően nyilatkozott, amikor elítélően szólt a fennálló helyzetről, a kormány azonban úgy véli, hogy ezzel „megosztja a lakosságot, és viszályt szít a csádi polgárok között”.

La Croix/Magyar Kurír