Tovább dagad a BBC-s pedofilbotrány

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. október 29. hétfő

Tovább dagad a botrány a BBC tavaly elhunyt sztárműsorvezetője, Jimmy Savile körül. A negyven éven át a brit közszolgálati tévé legnépszerűbb arcának számító Saville-t mostanra már háromszáznál is több fiatalkorú megrontásával gyanúsítják. Az ügyben nyomozó hatóságok most egy volt popsztárt, a Gary Glitter néven ismert Paul Gaddet is letartóztatták, írja a BBC.

Gadd ismert pedofil, 2006-ban Vietnamban börtönre is ítélték gyermekek molesztálása miatt.

A rendőrség hivatalosan csak annyit erősített meg, hogy valóban letartóztattak egy hatvanas éveiben lévő férfit Londonban abban a nyomozásban, amit maguk közt csak "Saville és társai" néven emlegetnek.

A rendőrség azt is közölte, hogy összesen négyszáz esetet vizsgálnak a nyomozásban, és Saville, akit "szexuális ragadozóként" jellemeztek, több száz lányt és néhány fiút ronthatott meg.

Gaddre egy egykori duncrofti leánygimnáziumi diák vallomása alapján terelődött a gyanú. Az immár felnőtt nő, Karin Ward a BBC-nek mondta el, hogy látta Gadet, amint Saville öltözőjében közösül egy iskoláslánnyal.

A BBC amúgy sokáig inkább eltussolni próbálta a botrányt. Egyik legismertebb tényfeltáró műsora, a Newsnight már januárban anyagot akart közölni a nem sokkal korábban elhunyt Saville pedofil múltjáról, de a műsor nem kerülhetett adásba. A botrányt végül az ITV független televíziós csatorna robbantotta ki.

(index)

You have no rights to post comments