A Szentatya megnyitotta az új evangelizációval foglalkozó püspöki szinódust

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. október 08. hétfő
Október 7-én, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődött a Szent Péter téren az az ünnepélyes szentmise, amellyel XVI. Benedek pápa megnyitotta az október 28-ig tartó püspöki szinódust.

Homíliájában emlékeztetett a ma mély válságot átélő házasság jelentőségére, valamint az életszentségre, amely főszerepet játszik az evangelizációban. A Szentatyával több, mint 400 bíboros, püspök és pap koncelebrált a virágokkal feldíszített Szent Péter téren, amelyet a világ minden részéről érkezett hívek töltöttek meg.

„Ezzel az ünnepélyes szentmisével megnyitjuk a XIII. rendes püspöki szinódus közgyűlését, amelynek témája: Az új evangelizáció a keresztény hit átadására. Ez a téma programszerű útmutatás az egyház élete számára; vonatkozik minden tagjára, a családokra, a közösségekre, intézményeire. Jelentőségét hangsúlyozza, hogy egybeesik a Hit évének megnyitásával, amelyre október 11-én, csütörtökön a II. vatikáni zsinat kezdetének 50. évfordulóján kerül sor” – kezdte homíliáját XVI. Benedek pápa.

A Szentatya a vasárnapi szentmise olvasmányaiból kiindulva két témát mélyített el szentbeszédében: az egyik a házasságra, a másik Jézus Krisztusra vonatkozott.

„Ennek a szinódusi összejövetelnek az elején fogadjuk be a Zsidókhoz írt levélnek azt a felszólítását, hogy szegezzük tekintetünket az Úr Jézusra, aki „a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját kapta” (Zsid 2,9). Isten Szava a dicsőséges megfeszített Krisztus elé állít bennünket, hogy egész életünk és különösen ennek a szinódusnak az elkötelezettsége Őelőtte és misztériumának fényében valósuljon meg.

Az evangelizációnak mindig és mindenütt Jézus Krisztus, Isten Fia a központja és végső pontja. A Keresztre feszített Jézus a megkülönböztető jele azoknak, akik hirdetik az evangéliumot: a szeretet és a béke jele, felhívás a megtérésre és a kiengesztelődésre – mondta homíliájában XVI. Benedek pápa.

Ezt követően az „új evangelizációról” elmélkedett. Az egyház azért létezik, hogy evangelizáljon. Jézus Krisztus parancsához hűen, tanítványai elmentek az egész világra, hogy hirdessék az evangéliumi Jó Hírt, mindenütt keresztény közösségeket alapítva. Idővel ezek jól szervezett helyi egyházakká váltak, számos hívő csatlakozott hozzájuk. Bizonyos történelmi korokban az isteni Gondviselés megújította az egyház evangelizáló tevékenységének dinamizmusát. A pápa utalt az angolszász és a szláv népek, továbbá az amerikai földrész evangelizálására, illetve az afrikai, ázsiai és óceániai népek közötti missziós tevékenység időszakaira.

A Szentatya ezután tekintetét Avilai Szent János spanyol áldozópapra és Bingeni Szent Hildegárd német misztikusra, apátnőre emelte, akiket előzőleg az egyetemes egyház doktorainak nyilvánított. A Szentlélek napjainkban is új lendületet ébresztett az evangéliumi Jó Hír hirdetésére. Ennek a spirituális és lelkipásztori dinamizmusnak egyetemes és legtekintélyesebb kifejeződése a II. vatikáni zsinat volt. Az evangelizálásnak ez a megújult dinamizmusa két speciális területen gyakorol kedvező hatást.

Egyrészt az „ad gentes” misszióban, amely azok felé irányul, akik még nem ismerik Jézus Krisztust és üdvözítő üzenetét. Másik ága pedig az új evangelizáció, amely főleg azok felé a megkeresztelt személyek felé irányul, akik eltávolodtak az egyháztól és nem gyakorolják keresztény hitüket. A ma megnyíló szinódus az új evangelizációval foglalkozik, hogy elősegítse ezeknek a személyeknek az Úrral való újbóli találkozását, hogy ismét felfedezzék a hit, vagyis az örömet és reményt hozó kegyelem forrását személyes, családi és közösségi életükben.

A házasság témája, amelyre az evangéliumi szakasz és az első olvasmány utalnak, sajátos figyelmet érdemel. Isten Szavának üzenete a Teremtés Könyvéből vett idézettel foglalható össze (Ter 2,24), amelyet maga Jézus is átvesz tanításában: „Az ember ezért elhagyta atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik s a kettő egy test lesz” (Mk 10,7-8). Isten Szava arra szólít fel bennünket, hogy még jobban tudatosítsuk ezt az ismert, de nem eléggé érvényre juttatott valóságot: a házasság önmagában véve egy Evangélium, azaz Jó Hír napjainkban, különös tekintettel az elkereszténytelenedett világ számára.

Egy férfi és egy nő egysége, „egyetlen testté válása” a termékeny és felbonthatatlan szeretetben olyan jel, amely erőteljesen szól Istenről. Olyan ékesszólással, amely napjainkban még fontosabb, mivel sajnos, különféle okok miatt a házasság, éppen az ősi evangéliumi hagyományokkal rendelkező térségekben mély válságon megy keresztül. Ez nem véletlen – állapította meg XVI. Benedek pápa. A házasság a hithez kapcsolódik; mint a hűséges és felbonthatatlan szeretet egysége, azon a kegyelmen alapul, amely a Szentháromságos Istentől származik, aki Krisztusban a keresztig való hűséges szeretettel szeretett bennünket.

Nyilvánvaló összefüggés áll fenn a hit és a házasság válsága között. Az egyház megállapítja és tanúsítja: a házasság nem pusztán tárgya, hanem egyben alanya az új evangelizálásnak. Jól bizonyította ezt a közelmúltban megrendezett Családok Világtalálkozója.

Az életszentségre szóló egyetemes meghívás az egyik fontos összetevője annak a megújult lendületnek, amelyet a II. vatikáni zsinat ébresztett az evangelizáció terén (vö. Lumen Gentium, 39-42). A szentek az evangelizáció valódi főszereplői, az új evangelizáció úttörői és vonzerői. Közbenjárásukkal és életpéldájukkal megmutatják a közömbös, vagy éppen ellenséges személyeknek az evangélium és a Krisztussal való szeretetközösség szépségét. Arra szólítják fel az úgymond „langyos” híveket, hogy örömmel éljük meg a hitet, reményt és szeretetet, fedezzék fel ismét Isten Szava és a szentségek ízét, különös tekintettel az Oltáriszentségre. Az életszentség nem ismer kulturális, társadalmi, politikai, vagy vallási korlátokat. Nyelvezete, amely nem más, mint a szeretet és az igazság, minden jóakaratú ember számára érthető és Jézus Krisztushoz, az új élet kimeríthetetlen forrásához vezet el.

A pápa ezután a két szentről elmélkedett, akik ma csatlakoztak az egyházdoktorok kiválasztott seregéhez.

Avilai Szent János a XVI. században élt, jól ismerte a Szentírást, buzgó missziós lélekkel rendelkezett. Sajátságos képessége volt arra, hogy mélyen behatoljon a Krisztus által az egész emberiség számára végbevitt Megváltás misztériumaiba. Isten embereként szüntelenül összekapcsolta az imát az apostoli cselekvéssel. Nagy gondot fordított a prédikációra, a szentségek gyakori vételére, a papjelöltek, szerzetesek és világi hívek képzésének fokozására, az egyház termékeny reformjának távlatában.

Bingeni Szent Hildegárd a XII. század fontos női alakja volt. Értékesen hozzájárult kora egyházának növekedéséhez, érvényre juttatta az Isten által kapott ajándékokat. Élénk értelemmel rendelkezett, aki képes volt felismerni az idők jeleit.

A szentek arra is tanítanak bennünket, hogy a keresztények csak akkor lehetnek jogosan büszkék istengyermeki méltóságukra, ha megtisztulnak. A személyes és közösségi bűnök nagy akadályt jelentenek az evangelizáció számára. Nem beszélhetünk új evangelizációról anélkül, hogy őszinte készséget mutatnánk a megtérésre. Az Istennel és testvéreinkkel való kiengesztelődés az új evangelizáció fő útja – utalt XVI. Benedek pápa Szent Pál Korinthusiakhoz írt második levelének soraira (2Kor 5,20).

Végül a nagy igehirdetők közbenjárásáért fohászkodott, kiemelve Boldog II. János Pált, akinek hosszú pápasága az új evangelizáció példaképe. A Szentatya Mária, az új evangelizáció Csillaga oltalmába ajánlotta a szinódust, kérve a Szentlélek különleges kiáradását: világítsa meg a szinódusi összejövetelt és tegye azt gyümölcsözővé az egyház előrehaladása számára.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír