Egy bátor kiállás a bibliai értékek mellett

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. augusztus 06. hétfő

Hosszú sorok kacskaringóznak az egyik legnagyobb amerikai gyorsétteremlánc üzletei előtt, amióta a cég tulajdonosa kiállt a "bibliai értelemben vett" családok mellett. A melegjogi aktivisták csókokkal tiltakoztak, de a csirkeszendvics eladása így is rekordokat döntött.

Egészen hangos hírverést kapott az Egyesült Államok második legnagyobb csirkegyorsétterme, amely a melegházasságról folytatott társadalmi vita egyik legismertebb fórumává vált az utóbbi napokban. A Chick-fil-A étteremlánc tulajdonosa, Dan Cathy több interjúban is kifejtette nézeteit a témában azok után, hogy Barack Obama júniusban rájött: támogatja a melegházasságot.

Cathy először egy rádiós interjúban beszélt arról, hogy szerinte a nép az úr haragját hívja ki maga ellen azzal, hogy azt állítja: Istennél jobban tudja, hogy mi a házasság. Később egy baptista újságnak mondta el, hogy a cége a bibliai értelemben vett családok pártján áll. Márpedig Cathy és a baptista egyház értelmezése szerint a család férfiból, nőből és a gyerekeikből áll. "Mi családi vállalkozás vagyunk, a cégünk családi tulajdonban van, és még mindig az első feleségünkkel élünk házasságban. Mindezért Istennek mondunk köszönetet" - fejtette ki a The Baptist Press című lapnak.

Az interjú után melegjogi aktivisták bírálták az étteremtulajdonost a kijelentéseiért, és a nagy felháborodást látva Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó, egykori lelkész úgy érezte, hogy Dan Cathy védelmében tenni kell valamit. A legkézenfekvőbb az volt, hogy felszólította az embereket: vegyenek csirkeszendvicset a Chick-fil-A éttermeiben. A kezdeményezés hatására sok százan álltak sorba, egyesek a gyorsétterem műfajához méltatlanul harminc-negyven percet is vártak a menüjükre.

Volt, aki azért vette meg a csirkeszendvicset, hogy így álljon ki a szólásszabadság mellett, mások a családi értékek védelmében ebédeltek a Chick-fil-A éttermeiben, megint mások azt értékelték a vásárlásukkal, hogy Dan Cathy kiállt amellett, amiben hisz. Az egyik nő a CNN-nek azt mondta: 12 és 14 éves lányait is elvitte a tömeges étkezésre, hogy lássák, mit jelent amerikainak lenni, hogy az Egyesült Államokban él a szólásszabadság, és ha valaki ki akar állni a meggyőződéséért, megteheti.

A cég azt állítja, hogy semmi köze nem volt a szervezéshez, de a marketingigazgató elárulta, hogy a szerdai napon rekordot döntöttek az eladásokkal. A melegjogi aktivisták ekkor még csak azt kérték a támogatóiktól, hogy egy Chick-fil-A menü árát (6,50 dollárt) utalják át a homoszexuálisok és leszbikusok jogait védő szervezeteknek. Péntekre azonban már ennél látványosabb akciót hirdettek, és azt kérték a meleg pároktól, hogy tömegesen keressék fel a Chick-fil-A éttermeit, és nyilvánosan csókolózzanak.

Mike Huckabee a Facebook-oldalán tovább görgette a vitát, amikor azt írta: miközben a baloldalon a vállalatok gyakran nyíltan támogatják a melegházasságot vagy az abortuszt, addig azokat a keresztényeket, akik a hagyományos értékek védelmében állnak ki, homofóbnak, fundamentalistának, gyűlölködőnek és intoleránsnak kiáltják ki.

A Chick-fil-A elnökének szavai nemcsak a melegjogi aktivistákat, hanem a politikusokat is felháborították. A bostoni polgármester, Thomas Menino egészen addig ment, hogy kijelentette: a városában nem fog Chick-fil-A étterem nyílni. Chicago polgármestere, Rahm Emanuel - aki Barack Obama kabinetfőnöke volt - pedig azt mondta, hogy a Chick-fil-A értékei nem képviselik Chicago értékeit.

Ezek után a legnagyobb amerikai evangélikus egyházak is értékelték a helyzetet, és úgy látták, hogy a polgármesterek a vallásszabadságot veszélyeztették azzal, hogy a városaikból ki akarták tiltani az éttermet, csak azért, mert a tulajdonosa nem ért egyet a melegházassággal.

A Chick-fil-A alapítója, S. Truett Cathy 1964-ben nyitotta meg az első éttermét Atlanta egyik elővárosában, Hapeville-ben. Az első vendégei a Ford és a Delta Air Lines közelben lévő irodáinak a dolgozói voltak. A hely egészen kicsi volt, mindössze négy asztal fért el benne. Cathy később rájött, hogy a plázákban a vásárlókat nem kényeztették el étkezési lehetőségekkel, ezért elkezdett a bevásárlóközpontokban terjeszkedni. Ma már mintegy ezer különálló étterme van, és több száz további helyen szolgálja ki a vendégeket a bevásárlóközpontban és a repülőtereken.

A cég egyértelműen felvállalja, hogy Isten dicsőítése a küldetése - ez a kinyilatkoztatás szerepel egy, az atlantai központjukban lévő plaketten is. Eddig ezt főként azzal képviselték, hogy vasárnaponként zárva tartottak, és több millió dollárt adományoztak olyan szervezeteknek, amelyek a konzervatív családmodell mellett és a melegházasság ellen kampányoltak. Az étteremlánc olyan rajongókat tudhat magáénak, mint a republikánus elnökjelöltségért induló Rick Santorum és Sarah Palin, vagy az ismert evangélista, Billy Graham és fia, Franklin.

A templomba járó vendégek különleges elbánásban részesülnek: ha hétfőn felmutatják az előző vasárnapi templomi újságot, ingyen kapják a csirkés szendvicset. A vasárnapi zárva tartás bevételkiesést jelent ugyan, de az étteremlánc hűséges vendégei pont ezt a fajta áldozatot értékelik. "Egy csodálatos keresztény család, amelyek elkötelezetten, a bibliai elvek mentén irányítja a céget, és amelynek a története igazi amerikai sikertörténet" - dicsérte a Cathy családot Mike Huckabee a Facebookon.

A cég egyelőre elzárkózott a kialakult helyzet kommentálásától, de egy közleményben hangsúlyozta, hogy vallástól, fajtól, nemtől és nemi orientációtól függetlenül mindenkihez tisztelettel viszonyulnak.

Az Egyesült Államokban jelenleg hat államban - Connecticutban, Massachusettsben, Iowában, New Hampshire-ben, New Yorkban és District of Columbiában - legális a melegházasság. Washington és Maryland államban az idén népszavazáson támogatták a melegházasságokat, de a törvény egyelőre még nem lépett életbe.

(origo)

You have no rights to post comments