Az asszony, aki harminc szemétre vetett csecsemőt mentett meg

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. augusztus 03. péntek

A 88 éves Lou Xiaoyng története az elmúlt napokban került napvilágra, azóta kínaiak millió szentként emlegetik.

A ma már halálos beteg asszony 1972 óta harminc gyermeket talált Jinhua városában az útszéleken, a szeméttelepeken, akik a nyomor és a kínai kormány 1978-ban bevezetett egykepolitkájának következményeként kerültek a hulladék közé. Egyetlen adat csupán a kormány erőszakos egykepolitikájának illusztrálásaként: 2010-ben 400 millió gyermek nem születhetett meg Kínában.

Lou az újrahasznosítható hulladékokból élt. A hulladék között találta a szegény családok elhagyott, síró csecsemőit: „ezeknek a törékeny kis gyermekeknek szeretetre, gondoskodásra volt szükségük. Nem is értem, a szüleik hogy dobhatták őket a szemét közé. Minden élet értékes” – mondta a 88 éves asszony a Daily Mailnek. Négy csecsemőt ő maga nevelt fel férjével együtt, aki azonban 17 évvel ezelőtt meghalt. Van egy saját lánya is, aki ma 49 éves. Az összes többi csecsemőt sikerült baráti családokra, ismerősökre bíznia. Egy ismerőse így nyilatkozott róla: „Lou egy szent. A kormányunk szégyellhetné magát: neki nem volt hatalma, pénze, egy egyszerű kis házban élt, és nézzétek, mire volt képes!”

Ő maga mindig azt gondolta: „ha van erőm ahhoz, hogy újrahasznosítsam a hulladékot, hogyan vonhatnám ki magam az alól, hogy „újrahasznosítsak” valami sokkal fontosabbat, az emberi életet” – számol be az esetről a Vatican Insider.

Magyar Kurír

(tzs)