Egyházi vihar Szlovákiában - miért váltották le az érseket?

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. július 18. szerda

Róbert Bezákot, Nagyszombat érsekét július 2-án váltotta le XVI. Benedek pápa. A döntést akkor hivatalosan egy év eleji látogatás eredményével indokolták. Szlovákiában a híveknek körében több tiltakozóakció indult a váratlan népszerű egyházi vezető lefokozása miatt. Miért váltoták le az érseket? Pro és kontra:

Az 52 éves Bezák 2009-ben került az érseki székbe, és hamar a szlovák katolikus egyház egyik legnépszerűbb figurája lett.

A hírek szerint először Mario Giordano apostoli nuncius szólította fel lemondásra, de Bezák ennek nem tett eleget. Ezután érkezett egy újabb levél a Vatikánból a leváltásának hírével.

A döntés valódi hátterét sokáig csak találgatták, a TA3 szlovák hírtévé azonban a napokban közzétette, hogy a vatikáni levélben az érsek állítólagos homoszexuális kapcsolataira hivatkoztak.

A szlovák hírtévé birtokába jutott vatikáni vizsgálati anyag a pápa és a reverenda iránti tiszteletlen viselkedéssel, valamint túl gyakori farmervislettel vádolta a szlovák katolikus egyházi reformszárnyához tartozó érseket, továbbá azzal, hogy „homoszexuális hajlamú, törvénytelen gyermekkel rendelkező papokkal és más, kétes hírű munkatársakkal" vette körül magát. A dokumentum összesen 11 pontban sorolta az érsek magatartásával kapcsolatos kifogásokat.

A dokumentumok szerint Marc Quellett, a római püspöki kongregáció prefektusa előzetesen arra volt kíváncsi, vajon igaz-e, hogy kétes hírű – homoszexuális hajlamú, továbbá gyermekes – papokkal lakik együtt, akikkel rendszeren tornaterembe jár, és nyilvános helyeken együtt zuhanyozik. A jelek szerint Bezák hiába küldött választ: „Senki sem tájékoztatott arról, kik azok a kétes hírű személyek. A Szent Miklós téri érseki épületben lakom, az egyik szomszédom Ján Sokol emeritusz érsek, aki az elődöm, a másik oldalon pedig öt szerzetes nővér lakik. Tornászni azért járok, mert a gyakorlatok enyhítik a gerincbántalmaimat. Nyilvános fürdőket, szaunát sosem látogatok, az edzések végén pedig elvből egyedül zuhanyozom.”

A Bezák által emlegetett Sokollal, a korábbi nagyszombati érsekkel egyébként a szomszédság ellenére hamar összerúgták a port. Szlovákiában közismert volt, hogy Bezák kinevezése után egy évvel meglehetősen éles hangú levélben tette helyre elődjét, aki miután kora miatt le kellett mondania, továbbra is bejárt az érseki hivatalba, és megpróbált Bezák helyett intézkedni. Bezák ezért kicseréltette az érseki hivatal zárait. Sokolt utasította, hogy ezentúl a többi vendéghez hasonlóan a portán keresztül járjon be a hivatal épületébe, valamint megtiltotta neki, hogy a 2010-es eukarisztikus ünnepek alkalmával a nagyszombati székesegyházban és a bazilikában miséket celebráljon.

A haladó szellemű egyházi vezető mellett vastapssal fejezték ki szolidaritásukat a hívek, amikor vasárnapi miséjén bejelentette menesztését, később pedig neves szlovák művészek tartottak szabadtéri „szeretethangversenyt" az érsek erkölcsi támogatására. Több esperes lemondásával tiltakozott a döntés ellen.

(spirk - index.hu)