Telt ház háromszor a Reménység Fesztiválon

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. június 05. kedd

36. 175 résztvevője volt a budapesti Reménység Fesztiválnak június 1-3. között, a Papp László Sportarénában és a Syma B csarnokban. A felekezetközi rendezvényt támogatták történelmi felekezetek és kisegyházak egyaránt, egyik fővédnöke Erdő Péter bíboros volt.

A Fesztivál célkitűzése az volt, hogy "a keresztény értékeken alapuló Reménység üzenetét osszuk meg a jelenlévőkkel  – vallási, politikai hovatartozástól függetlenül, minden korosztállyal  – koncerteken és a jótékonysági akción keresztül."

Minden napon hazai és külföldi keresztény zenekarok dicsőítették az Urat, de volt ezer tagú kórus is. Tanúságtételek, rövid igehirdetések és megtérésre való meghívások is elhangzottak pénteken, szombaton és vasárnap egyaránt.
Kis statisztika: a háromnapos esemény szervezésében több mint 300 magyarországi keresztény gyülekezet vállalt részt, több ezer önkéntessel, és a Billy Graham Evangelizációs Társaság közreműködésével. 278 busszal érkeztek vidékről és a határainkon túlról a vendégek. (A Sportaréna mellett ki kellett nyitni a SYMA-csarnokot is, hogy befogadhassák az érkezőket.)

 

You have no rights to post comments