Egy jó példa: összefogás az egészséges ivóvízért Békésben

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. január 16. hétfő

Összefogott 67, többségükben Békés megyei települési önkormányzat, hogy közösen ivóvízvezetéket építsenek a magyar határ és a kevermesi, illetve csanádapácai ivóvízbázis között. A tulajdonközösséget létrehozó társulás képvisel?i megállapodtak abban is, hogy megbízzák az Aqua Trans Mures (ATM) S. A.-t a beruházás megvalósításával. Az ATM S. A.-t az idén áprilisában azért hozta létre a Békés Megyei Vízm?vek Zrt. és a romániai Arad megye vízm?vállalata, hogy a partiumi város térségében található kiváló min?ség? vizet Békésbe vezessék, s a Magyarországon kitermelt vízhez hozzákeverve csökkentsék az ivóvíz arzéntartalmát.

Csák Gyula, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója elmondta: a közös vállalat tőkéjét 165 ezer euró értékben a két cég adta össze fele-fele arányban. Ez a részvénytársaság fogja elvégezni a vízátvezetéshez szükséges engedélyes tervek és a beruházás előkészítését, majd a levezetését. A beruházás megvalósításához a két ország között kormányközi megállapodást is kell kötni, amelyre várhatóan októberben kerül sor. A tervek szerint Aradtól az országhatárig 15 kilométer hosszúságú vezeték épül, amelynek maximum kétmilliárd forintra becsült költségét a vízművek zrt. tagi kölcsön formájában biztosítja. A határtól a kevermesi, illetve a csanádapácai vízbázisig megépülő további 35 kilométeres, továbbá a fogadó berendezések megépítésének költségét az unió által is támogatott térségi ivóvízminőség-javító programtól várja a beruházó, s amelynek összege elérheti az 5 milliárd forintot.

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor Aradról naponta akár 36 ezer köbméter víz érkezhet a megyébe. Ezt a vizet pedig összekeverik a megyében kitermelt vízzel, és így literenként 10 mikrogramm alá csökkenhet a szolgáltatott víz arzéntartalma, ezzel a térség megfelelhet az uniós előírásoknak. Csák Gyula az ivóvízminőség-javító program teljes költségét egyébként 35 milliárd forintra becsülte, s ebbe már beletartozik több új csővezeték építése, valamint a meglévő létesítmények áteresztő kapacitásának az emelése is.
A vízművek vezetője aláírta azt a szerződést is, amely egyebek mellett tartalmazza az átvett víz minőségéről és mennyiségéről szóló garanciákat és az árképzés elveit.A vezérigazgató számításai szerint az aradi vízátvezetés lényegesen kevesebbe fog kerülni, mint ha úgynevezett technológiai módszerrel tisztítanák meg a Békésben kitermelt ivóvizet.
(MTI)

You have no rights to post comments