A Katolikus Karitász felhívása a téli fagyok idejére

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2011. november 17. csütörtök

Senki sem tehet meg mindent, de mindenki megtehet valamit. A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent. A téli fagyokkal szemben nemcsak a hajléktalanok védtelenek. Az elmúlt évek keserű tapasztalata az, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, segítséggel.

A szociális- és a hajléktalan-ellátórendszer szakemberei, falu- és tanyagondnokok, polgárőrök, rendőrök, a katasztrófavédelem és a települési önkormányzatok munkatársai ilyenkor fokozottan figyelnek a segítségre szoruló emberekre, de nem állhatnak mindenki mellett. Szükség van mindannyiunk nagyobb felelősségvállalására, odafigyelésére. Minden aprónak tűnő figyelmesség  – egy csésze tea, egy tál meleg étel, egy takaró – óriási segítség lehet. Életet menthetünk, ha megkérdezzük segíthetünk-e valamiben, amikor az idős szomszéd kéménye nem füstöl, vagy az egyébként tevékeny embert nem láttuk egész nap az udvaron, ha segítséget hívunk, amikor az utcán fekvő embert látunk.

A Katolikus Karitász lehetőségeihez mérten mindent megtesz a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében, egyúttal kérünk mindenkit, hogy figyeljen a környezetében élő segítségre szoruló emberekre.

Ha olyan emberről tudunk, akit bármilyen okból kihűlés fenyeget, kérjünk segítséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es telefonszámon vagy az alább felsorolt, a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen. A rászorulók, bajbajutottak megsegítése közös felelősségünk!

Diszpécserszolgálatok telefonszámai:

Budapest (Budapest, Pest megye)
Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálat, Budapest ,

Tatabánya (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye)
Utcai Szociális Segítők Egyesülete
Közép-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 34/511-028

Zalaegerszeg (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye)
Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete
Regionális Diszpécserszolgálat, 92/323-000

Pécs (Baranya, Somogy, Tolna megye)
Támasz Alapítvány
Dél-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 72/233-169

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye)
Magyar Vöröskereszt
Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat, 46/323-260

Nyíregyháza (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Periféria Egyesület
Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 42/504-618,

Kecskemét (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Dél-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 76/485-582

A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu oldalon, valamint a www.hajlektalan.info weblapon.

Katolikus Karitász/Magyar Kurír