Megépítette Noé bárkáját egy holland apuka, most a Szentföldre készül vele

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2018. november 30. péntek

Johan Huibers esti mesét olvasott gyermekeinek, majd a történettől felvillanyozva úgy döntött, valóra váltja azt. 25 év kellett hozzá, de sikerült.

Johan Huibersnek jó negyedszázada támadt az őrült ötlete, hogy elkészíti a bibliai bárka pontos mását. Felesége kinevette, azt mondta, hogy ha majd befejezi, valamennyien mehetnek együtt vakációzni a Holdra. Johant azonban nem lehetett eltántorítani. 2006-ra befejezte az Özönvíz hajójának első változatát, de elégedetlen volt vele, mert rájött, hogy csak fele akkora, mint amekkorának az Ószövetségben leírják. Így aztán folytatta a munkát – írja a BoredPanda .
2008-ban csatlakozott hozzá néhány hasonlóan megszállott ács, és négy év múlva már a nagyközönség is láthatta Dordrecht városában Noé bárkájának mását, amelynek építése 1,6 millió dollárba (kb. 450 millió forint) került. Huibers elismerte, hogy vélhetően „csaltak” egy kicsit, hiszen egyikük sem volt hajóépítő.
Mindazonáltal az építmény lenyűgöző, méreteiben és részleteiben. A bárkát ugyanis telerajták mindenféle állatok fából faragott modelljeivel, gorillákkal, elefántokkal és orrszarvúkkal, mint a Bibliában. A hajót egy acélvázra építették meg amerikai cédrusból is fenyőfából. Sajnos jelenleg nem látogatható az építő és a helyi illetékesek nézeteltérése miatt.
A bárka 32 méter széles, 130 méter hosszú, súlya 2500 tonna, és egyszerre 5000 ember fér el benne. Huibers eredetileg azt tervezte, hogy elhajózik vele a riói olimpiára, de végül biztonsági okokból lemondtak az útról. Most viszont azt tervezni, hogy elindul vele Izraelbe, elvégre mondta „ez Isten bárkájának másolata, tehát el kell vinni Isten földjére”. Ehhez gyűjt most adományokat, mivel a bárkának nincsen motorja, ezért vontatóhajókat kell bérelnie.
(szeretlekmagyarorszag.hu)

You have no rights to post comments