Jótékony célra ajánlotta fel kártérítését az Őcsényben megtámadt panziós

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2018. szeptember 02. vasárnap

A Tolna megyei Őcsény tavaly robbant be a köztudatba, amikor egy panziós ellen fordultak a település lakosai, aki Magyarországon legálisan tartózkodó menekült családoknak biztosított pár napos nyaralásra lehetőséget. A panzióst akkor életveszélyesen megfenyegették, majd a botrány másnapjára kiszúrták az autójának minden kerekét. A kialakult hangulat miatt a falut 11 éve vezető polgármester is lemondott. 

Orbán Viktor akkor úgy nyilatkozott, hogy az Őcsényen történtek teljesen rendben voltak, hiszen a falu határozottan, hangosan és érthetően fejezte ki a véleményét. A rendőrség, és a bíróság azonban nem osztotta a történések ilyen olvasatát, ugyanis a kerekeket szurkáló férfit elkapták, és a bíróság jogerősen is kártérítés megfizetésére kötelezte.
Az események idején a Migration Aid szervezett gyűjtést a panziós számára, amin pár nap alatt összejött a kerekek pótlására szükséges 120 ezer forint, és pótolni tudta a kerekeit. A panziós, aki most megkapta a kártérítés összegét, besétált a szervezethez, és felajánlotta a kapott összeget, menekült családok megsegítésére.
(index.hu)