Jótékony célra árverezték a pápa autóját

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2018. május 14. hétfő

715 ezer eurót fizettek Ferenc pápa ajándékba kapott Lamborghinijéért a Sotheby's monacói árverésén. A bevételt többek között arra fordítják, hogy újjáépítsék belőle az iraki keresztény lakosság otthonait, templomait és középületeit, miután az Iszlám Állam lerombolta őket. Az egyházfő régóta ellenzi, hogy az emberek megvegyék a legújabb autó- és telefonmodelleket. Pápaként egy kék Ford Focust használ a Vatikánban, és van egy 1984-es Renault R4 gépkocsija is.

A Lamborghini eladásából befolyó összeget három részre osztják:
- az egyikből azon keresztények otthonainak, templomainak és középületeinek újjáépítését fogják támogatni, akiket az Iszlám Állam harcosai űztek el Irakból;
- egy másik része az emberkereskedelem áldozatává vált és prostitúcióra kényszerített nőket segítő szervezetekhez kerül;
- a harmadik részét az afrikai országokban orvosi ellátást biztosító szervezetek munkájának támogatására költik.

A Lamborghini Hurracán 580-PS sportautó a becsült ár több mint kétszereséért kelt el. A gépkocsi kikiáltási ára 150 ezer euró volt. Ferenc pápa a gyártótól kapta tavaly ősszel a fehér színű, arany-sárga részletekkel gazdagított autót, ami kereskedelmi forgalomban 183 ezer euróba kerül.
(MTI)

You have no rights to post comments