Szavaink inflációja és az eskü
Ironikus dolog szavaink inflációjáról írni, hiszen ezt is szavakkal tesszük. (Ezt még Isten kimondott Szava, Jézus Krisztus sem tudta kikerülni.) Jézus nagyon komolyan figyelmeztetett a szavainkkal való visszaélés veszélyeire. Különösen aktuális ez a figyelmeztetés most, amikor szavaink „értékállósága” szinte a semmibe tűnt.
Nem is olyan régen még olyan idők jártak, amikor a kimondott szó szentnek számított és a megállapodásokat elég volt egy kézfogással megpecsételni. Most ugyanezt sokoldalas szerződésekbe írják és még így is mindenki az apró betűs részt figyeli, hol lehet a suskus. Voltak korok, amikor „kinézték a társaságból” azt, aki nem állta a szavát és nem tartotta meg ígéretét. Most azonban nem ilyen időket élünk, hanem „bibliai időket” – sajnos inkább csak a bűn megsokasodása és a lelkiismeret eltompulása, a szavakkal való visszaélés tekintetében.
Jézus Krisztus ezt mondja a Hegyi beszédben: „Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ‘Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amit esküvel ígértél!’ Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.” (Mt 5, 33-37)
Jézus első kemény állítása az Istenre hivatkozó eskü tilalma. Az evangéliumi történetekből tudjuk, hányféle módon tekergették szavaikat az emberek, hogy Istenre hivatkozva ne kelljen megtenniük valamit, amit egyébként a kötelesség és az emberszeretet diktálna. Ez a visszataszító szokás tulajdonképpen Istent állította tanúul e gonosz tettek mellé, cinkossá téve Őt a rosszban. Ez azonban gyökeresen ellenkezik Isten természetével, aki minden jónak forrása és akitől távol áll minden hamisság és gonoszság.
Tiltott az ilyen eskü azért is, mert az embernek nincs hatalma sem Isten, sem az ég, sem a föld, sem Jeruzsálem, de még a hajunk szálai fölött sem, azaz szavaink tartalmatlanok és számon kérhetetlenek, illetve behajthatatlanok. Éppen ezért az eltompult lelkiismeretű emberek könnyedén emlegethették, esküdözhettek, hiszen esküjük megszegése látszólag semmilyen következménnyel sem járt. Valójában azonban ahogy „minden hajunk szála számon van tartva” (lásd Mt 10, 20), úgy minden szavunkért is felelnünk kell Isten előtt. A tartalmatlan, hamis eskü a másik ember becsapása, ezért súlyos bűn nem csak Isten ellen, hanem a másik ember ellen is.
Aki azt hiszi, hogy fölösleges szószaporítással kimagyarázhatja magát, az tévúton jár. Isten a „szívek vizsgálója”, Ő ismeri valódi motivációinkat és nem lehet félrevezetni mellébeszéléssel. De az ilyen ember becsapja önmagát is. Egyre inkább híján lesz az önismeretnek (és emiatt az Isten-ismeretnek is), lelkiismeretét elfojtja, illetve rossz szokásai mögé zárja, így nyugtatgatva önmagát. Amikor azonban eljön az igazság pillanata, ezek a tartalmatlan szavak szélbe szórt pelyvaként tűnnek el…
A helyzetünk most annyival rosszabb, mint Jézus korában, hogy ma már a hazug beszéd nem magától értetődően rossz dolog. Újra egyetemeken tanítják a rábeszélés művészetét – mint egykor a görögöknél -, marketing-stratégiák nélkül elképzelhetetlen a cégek élete, a média világa pedig jelenlegi formájában nem is létezhetne a hazugságok tengere nélkül.
Megérthetjük, hogy milyen mélyre süllyedtünk, ha összehasonlítjuk Jézus Krisztus szavait a miénkkel. Az Ő szavai Isten bölcsességét, erejét és kegyelmét közvetítették az embereknek. Elég volt annyit mondania, hogy „akarom, gyógyulj meg” – és a leprás meggyógyult. „Talita kumi” – és a halott kislány feléledt. Tanítása bevilágított az emberi szívek mélyére, bűnbánatot, örömöt és életet hozva oda mindazoknak, akik hallgattak szavára. Ezzel szemben a mi szavaink? Vécépapírt árulunk velük…
Jézus Krisztus nem retorikai fogásként mondja, hogy „legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van”. A hamis esküdözés, a tartalmatlan beszéd a gonosz lélek fegyvere, amivel rövid ideig tartó valóságot hazudik, konstruál az embereknek. Ahogy az egyszeri divatdiktátor mondta: mi nem szépítő szereket árulunk, hanem reményt. Ez a féligazságokból és hazugságokból összeszőtt reménység-háló azonban előbb-utóbb mindenképp szétfoszlik, mint ahogy a halál pillanata sem kerülhető el. Ezért nem szabad visszaélnünk szavaink hatalmával! Jobb nekünk igaznak és őszintének lenni, jobb nekünk az „igen” és a „nem”, az „igen, de” és a „talán nem” helyett.
Nem könnyű a tisztulás útja. Megszoktuk, hogy szavaink fegyverével küzdjünk önmagunkért. Önmagunk igazolása azonban csak az önzést és önigazultságot mélyíti el bennünk.
A szavaink tisztaságáért folytatott küzdelmünk szenvedéssel jár, de őszinteséghez, alázatos lelkülethez és szeretethez vezet. Az ószövetségi iratok többszörösen is boldognak mondják azt az embert, aki megtartja a szavát, esküjét még akkor is, ha azzal kárt okoz magának. Ez volt az igaz ember útja akkor is, és ez most is.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
