A stigmatizált Galgóczy Erzsébet versei, magyarázatokkal - 2. rész
Galgóczy Erzsébet költeményeit nézhetjük időrend szerint, témájuk alapján, illetve megformáltságuk szerint. Erzsébet verseinek többségét dátummal látta el. Ezek közül egyetlen egy van (Lemondás, 1924.), ami 1929, azaz a stigmák megjelenése előtti időből származik.
A következő vers már vélhetőleg édesanyja halála után, íródott (Árva vagyok, 1932), majd a ’30-as években ezt még követi néhány évente egy-egy vers (A kereszt 1932, A nagy titok 1935, Jézuska kis kalitkája, 1937.)
Az 1945-16-os év termése már sokkal gazdagabb. Először jön az Oltár foglya - ezt, mint írja, Máriácska diktálja 1945 március 8-án, majd követi még tavasszal a Szíveden pihenni, a Milyen vagyok és a Fehér szent-ostyában, augusztus 15-én pedig, „Máriácska első látogatásának 16. évfordulóján” a Jóságos anyai kéz.
1946-ban újabb négy vers: Az éjjel álmodtam, 26 év (Betegségem 26. évfor-dulóján), Ki vagyok én, Vállalok mindent.
Ezek után hosszú csend. Az utolsó, még dátumozott költemény 1959. november 30. „A Szűzanya Máriaremetén, 1959 nov. 30-án: Mi a legszebb testvérkém”. (Máriaremete az utolsó lakhelyük, menedékük lelki vezetőjével és ápolójával, Doroszlai Kálmán atyával együtt.) A többi vers keletkezési idejét nem tudjuk, az összeállítás végén helyezték el őket, bár ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy azok íródtak legkésőbb.
A versek alaptémája legtöbbször – érthető módon -, a szenvedés. Ez azonban nem jelent egyhangúságot, vagy egysíkú, önismétlő tartalmat – épp ellenkezőleg!
Az első versnél (Lemondás) még Erzsébet áll a vers középpontjában. „Kezdtem én is valamikor napsugárral, dallal…” – írja 19 évesen a kórházban – „Nekem is voltak virágos álmaim…” Aztán:
„Utamra szállt vad, fekete árnyék,
A lábaim nyomában már lázrózsák fakadtak,
az ajkaimon a nóták lassan… zokogásra váltak.”
A változást és a megértést a Szűzanyával és Istennel való találkozás hozza el:
„Van már miért élnem! - Szívesen szenvedek!
Nincs többé panaszom, felveszem keresztem!”
Bár a vers személyes hangú, mégis inkább programversnek tűnik, amit a belső megértés szül. Verselésére jellemző, hogy képeit, kifejezéseit inkább a magyar nóta világából és kora elkoptatott népies költészetéből meríti: „kacagó ajakkal”, „hulló levéllel száll tova a nóta”, megtört reményem végső sóhaját”…
Messze van ez a XX. század első évtizedeinek modern költészetétől. (Hasonló képeket talál-hatunk az édesanyját sirató önvallomásában is - Árva vagyok, 1932.)
Édesanyja halála után azonban valami változik. Megjelennek a teológiai programversek, „A kereszt”, „A nagy titok”. Ez utóbbi költemény első versszakát olvasva rögtön feltűnik, hogy minőségi ugrás következett be az eddigi versekhez képest.
Pontos, fegyelmezett mondatok, mégis nagy erejű szavak:
„A beteg arcán béke, nyugalom,
És feje felett a falon
Selyemre hímzett, különös szavak.
Középütt nagy betűkkel ez: „Szenvedni",
És körötte virágok közé rejtve:
„Kell ... tudok … szabad”.
(Ez utóbbi hármas tagolása a szenvedés elfogadásáról - „Kell… tudok… szabad” -, visszatükrözi mindazt, amit a Szűzanya tanít neki, s amit a Galgóczy Erzsébet életét bemutató könyvemben a Szűzanya „négylépéses miszti-kájának” neveztem. A négy lépés:
1. „Aki igazán szereti a Jézuskát, mindig azt akarja, amit a Jézuska akar.” - Arra is oktatott: „Sohasem szabad a magunk akaratát keresni, hanem azét, akit szeretünk. Ha igaz a szeretetünk, akkor az „én” szinte már nem is számít. A szenvedés is sokkal könnyebb, ha a Jézuska akaratából szenvedünk.”
2. „Aki igazán szereti a Jézuskát, annál szívesebben hozza meg érte az áldozatot, minél nagyobb az.
3. „Aki igazán szereti a Jézuskát, az határt nem ismer a szenvedésekben, sem az áldozatokban.”
4. Aki igazán szereti a Jézuskát, az mindig és mindenben a legtöbbet akarja Érette.”)
Visszatérve a vershez: Bár itt egy új minőség jelenik meg, ez a költemény is egyenetlen, a végére visszacsúszik a közhelyes megfogalmazásba. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek az érzelmek nem hitelesek, dehogynem! Csak Erzsébet ezt még nem tudja – talán épp az érzelmei intenzitása miatt -, versélményként megfogalmazni. Marad az egyszerű, őszinte vallomás:
„Szeretlek Jézusom, szeretlek Tégedet,
Szeretni nem szűnöm jóságos Szívedet,
Soha nem múlik el egyetlen percem,
Melyben feledném, hogy szeretlek Téged.
Hajnal hasadtakor, szemem ha felnyitom,.
Szám első sóhaja, Szeretlek Jézusom!”
Részlet Sípos (S) Gyula: A stigmatizált Galgóczy Erzsébet versei, magyarázatokkal című füzetéből. (Lásd: (http://szeretetfoldje.hu/
megrendelhető elérhetőségeinken. Kapható Budapesten a Ferenciek terén lévő katolikus könyvesboltokban.