Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 5. levél

Kategória: Evangelizációs levelek Megjelent: 2012. február 26. vasárnap

Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Kés?bb aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk ?ket. Ha jónak látjátok ?ket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok. Az ötödik levél:

Szeretett testvérem!

Talán túl sok, amit én írok a levelekben, és túl kevés az, amit az Isten igéje üzen. Pedig rá kell figyelnünk, mert szavai életet adnak. Az különböztet meg minket a farizeustól és a világ fiaitól egyaránt, hogy nem egymás fecsegésére figyelünk, hanem Jézus tanítására.

"A farizeusok erre kimentek, s a Heródes pártlakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét. Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából, Judeából, Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túlról, Tirusz és Szidon környékéről szintén nagy tömeg gyűlt köréje, mert oda is eljutott a híre, hogy milyen nagy dolgokat visz végbe. " (Márk 3. 6-8)

Aki Jézusra figyel, elmélkedik az Igén, az a Szentháromság ölelésébe kerül. Közvetlen kapcsolatba kenül vele, szerelemre lobban iránta - mert találkozott, valóban találkozott az élő Istennel. És ebből senki nincs kizárva! "Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által És a Lélek tesz tanúságot nála, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak.' a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. " (lJános 5. 6-7)

A bűnbánat egyben a gyógyító és szabadító vér, Krisztus drága vérének vétele is. Ő szabadulást hozott nekünk a keresztfán, mert vére hullásáig ellenállt a gonosznak, legyőzte őt és haláláig engedelmes maradt az Atya akaratához. Ezért aki benne van, az vele együtt győztes az életben és az örök életben. Isten szeretete Krisztusban újra szabadon kiáradhatott ránk, mert nincs senki és semmi, aki ellenállhatott volna a mindent legyőzőnek. Ó, milyen jó a Szentlélekben, az élő Szeretetben lenni!

"(A Szentlélek eljövetele) Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikűkre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólás­ra indította őket.

Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: "Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindannyiunk a saját anyanyelvén ? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciáuak, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit. " Ámultak-bámultak, és ezt kérdezgették egymástól?"Mi lehet ez? "Mások gúnyosan megjegyezték: "Teleitták magukat édes borral. "

A Szentlélek kigyógyít minden félelemhól, visszaadja a személyiség épségét, a Szentlélek erővel és öröm­mel tölt el, a Szentlélek képessé tesz minden szenvedés elhordozására Krisztusért.

"(Péter beszéde) Péter a többi tizenegy kíséretében előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: "Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat! Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amiről Joel próféta szólt:

Az utolsó napokban - mondja Isten - kiárasztom lelkemet minden emberre, Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az bak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: Vért, tüzet és gomolygó füstöt. A nap árnyékba, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja.

Aki segítségül hívja az Úrnevét, üdvözül.

Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat. A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket - amint tudjátok - általa vitt végbe köztetek. Ezt az embert az Isten elbatározott terve szerint kiszolgáltattátok és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta. Lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa, hisz Dávid így jövendölt róla:

Szemem előtt az Úr minden időben, ő áll jobbomon, meg nem inoghatok. Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugoszik el.

Mert nem hagyod a lelkem a holtak honában, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Az élet útját mutatod nekem, és örömmel töltesz el színed előtt.

Testvérek, férfak! Hadd mondjam el Dávid pátriárkáról nyíltan, hogy meghalt és eltemették, sírja mind a mai napig itt van köztünk. Mivel azonban próféta volt és tudta, hogy az Isten esküvel is megerősítve ígéretet tett: az ő utódai közül ültet majd valakit trónjára latrokként Krisztus feltámadására utalva mondta, hogy nem marad az alvilágban, s testét nem éri rothadás. Ezt a Jézust támasztotta fel Isten, ennek mi mind tanúi vagyunk. Azután, hogy az Isten jobbja fölemelte, kiárasztotza az Atyától megígéri Szentlelket, ahogy látjá­tok és halljátok. Mert Dávid nem ment fel az égbe, mégis mondja:

Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra,

s ellenségeidet

lábad alá teszem zsámolyul.

Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítet­tetek, Úrrá és Messiássá tette!"

Milyen egyszerű szavak! Nincs benne tudomány, nincs benne a világ okossága - csak a Szentlélek ereje.

"(A beszéd hatása) E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: "Mit tegyünk hát emberek, testvérek?" "Tartsatok bűnbánatot - felelte Péter és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Így megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket - bár távol vannak - meghívott a mi Urunk, Istenünk. "Még más szavakkal is biztatta és buzdította őket. "Engedjétek, hogy kimentsünk benneteket ebből a romlott nemzedékből. Akik befogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.

/A jeruzsálemi egyház élete/ Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, és az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket. "(Apcsel. 2. fejezet.)

Valljuk be, nincs meg bennünk ez az erő, ez a bátorság az új életre. Valahogyan azért sántikálunk Jézus után, botra támaszkodva, ahelyett, hogy hittel és bizalommal az igére támaszkodnánk. Pedig Jézus meghalt azért, hogy mi higgyünk szavainak! Nekünk szól panasza:

"Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogyan fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek?"(János 3.12)

Igen, a a megtisztulás és megújulás fürdője, elmerülés Isten szeretetében valóban újjá tesz, meggyógyít és megelevenít. Jézusnak egy szava több, mint az összes egészségbiztosító vegyszer és intézmény, amelyet az emberi értelem valaha is létrehozhatott Isten teremtett világából.

"Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák (várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként s tóra, és felkavarta a vizei Aki felkavarása után előszőr lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegség ben szenvedett is.) De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle; Meg akarsz gyógyulni?" "Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem; aki bevinne a tóba; amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem. " Erre Jézus azt mondta neki: "Kelj föl, fogd az agyadat, és menj!" Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette az ágyát, és elindult.

Aznap épp szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: "Szombat van, sem szabad vinned az ágyadat" Így felelt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta: Fogd az ágyadat, és menj!" Erre megkérdezték tőle.' "Ki volt az az ember, aki azt mondta neked.' Fogd (ágyadat) és menj!?"(János 5.1-12)

Nem kérdezem, hogy kinek hiszel, nem kérdezem, hogy milyen terveket dédelgetsz magadban, csak arra kérlek: kérdd az Urat, hogy segítsen, és bízz abban, amit Ő tanácsol!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)