Érdekesség: már 3500 éve is lovagoltak

Kategória: Érdekességek Megjelent: 2020. július 15. szerda

"A lóhátról harcoló fegyveresek már Kr.e. 1600 körül megjelenhettek az eurázsiai sztyeppéken" - mondta  Igor Csecsuskov, a Dél-urali Állami Egyetem kutatója a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálnak, amely egy  orosz, kazah és amerikai tudósok által elvégzett kutatás eredményeit ismertette. Ez alapján jóval korábban lovagolni kezdett az emberiség, mint ahogyan azt eddig feltételezték.

A tudósok az i.e. 2. évezredben a mai Kazahsztán területén élt andronovói kultúra síremlékeit tanulmányozva jutottak a fenti a következtetésre. Liszakovszk város közelében, a Novoilinovszkij-2 elnevezésű bronzkori temetkezési helyen végzett újabb kutatásokat, ahol Emma Uszmanova, a Karagandai Állami Egyetem régésze több évtizede dolgozik.
Az andronovói kultúrára jellemző volt a pásztorkodó állattenyésztés, és a lovakat már nemcsak élelmezési célból tartották, hanem a temetkezési helyen megtalált maradványok alapján kocsik húzására és lovaglásra is felhasználták azokat.
A Journal of Archaeological Science: Reports című folyóiratban megjelent tanulmányban az áll, hogy az eltemetett állatok közül a csődör nagyjából 20, a kanca körülbelül 18 éves volt, és ősi kantármaradványokat is találtak a sírokban. A kutatók azt feltételezik, hogy az állatokat feláldozva temették el azon ember mellé, akit egész életében kísértek.
"A szénizotópos kormeghatározás által több évtizedes pontossággal állapíthattuk meg a síremlék lehetséges korát. Összevetve ezeket az adatokat az általunk már ismertekkel, arra a következtetésre jutottunk, hogy a lovaglást, azaz a lovak használatát katonai célokra, jóval korábban gyakorolták, mint azt számos kutató korábban vélte" - mondta Csecsuskov.
Lehetségesnek nevezte, hogy "a temetkezési helyen katonai elitet temettek el, amelynek hatalma a közösség tagjai és a szomszédok fölött a lovagláson és a harci tudáson alapult. A lovasnak jelentős előnye volt a gyalogharcossal szemben. De lehetséges egy másik magyarázat is, ez az elit a kollektívában közvetítő szerepet töltött be konfliktusokban, ezért volt hatalma és magas társadalmi rangja. Csecsuskov szerint metaforikusan ezen elit tagjai lehettek a bronzkor seriffjei.
(MTI)