Iskolai előadások - 2011.évi ajánló

Kategória: Előadások Megjelent: 2010. október 20. szerda

Kedves Testvérek!

Általános és középiskoláknak ajánljuk, a tizenéves korosztálynak az alábbi levélben olvasható előadásokat (és a két kis füzetet). Kérlek benneteket, olvassátok el, és lehetőségek szerint segítsetek - adjátok oda a levelet a nálatok lévő iskolában az igazgatónak, vagy ifjúsági felelősnek, plébánosnak, biztassátok őket, imádkozzatok erre a célra -, hogy minél több helyre eljuthassunk ezekkel a fontos témákkal. (Évek óta tartom ezeket az előadásokat, és látom, hogy a gyerekek között mindig van, aki pozitívan reagál az elhangzottakra. Fontos, hogy megerősítsük őket és védjük a világ káros hatásaitól.)

Segítségeteket megköszönve, imával és szeretettel: Sipos Gyula

És a levél:

 

Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány

2045 Törökbálint, Templom u. 13.

Tel.: 06-23/330-585, 06-30/33-88-245

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., www.szeretetfoldje.hu                                                              


Tisztelt Igazgatónő, Igazgató Úr!


Alapítványunk évek szervez iskolákba tizenéveseknek szóló előadásokat, amelyek osztályfőnöki óra keretében, vagy külön szervezve, esetleg lelki nap keretében is szívesen előadunk. Célunk, hogy segítséget nyújtsunk a kamaszoknak, és az ő nyelvükön tudjuk beszélni az őket érintő fontos témákról Ilyen témáink például:

- A nemi érésről és a szexuális élet korai elkezdésének veszélyeiről

- A drogokról és függőségekről

- Magyar jelenség - hazánkról és nemzetünkről

- Evolúció és/vagy értelmes tervezettség (teremtés-hit)? Érvek mindkét oldalról...

- Isten atyai szeretete és az Örömhír


Tanároknak ajánljuk a „Jézus Krisztus az osztályban” című előadást és közös beszélgetést.


Előadó: Sipos Gyula (Sípos (S) Gyula)

Az előadások ára: 5.000 Ft + utazási költség


Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a fiataloknak szóló két kiadványunkat, amelyeket az iskoláknak kedvezményes, 300 Ft/db áron biztosítunk:


Engedélyezett gyilkosságok – hét levél tizenéveseknek

A kis füzetben olvasható hét levél:
- Korai öröm - a korai szexualitásról
- Előfizetsz a halálra? - a drogokról és egyéb függőségekről
- Engedélyezett gyilkosságok - az abortuszról
- Elátkozott hely
- Megrontás
- Sztárok-árok
- Út a Szeretet forrásához
 

A megelevenedő Írás – a Biblia olvasásáról

 Ez az olvasmányos kis könyv bevezet a Biblia világába és bemutatja, hogyan olvashatjuk, elmélkedhetünk a Szentírás igéi felett úgy, hogy azok valóban elevenné váljanak bennünk. Isten ma is vezet, tanácsol, buzdít az Igén keresztül - "hogy életünk legyen és bőségben legyen..." 
 
(A füzetek A/6-os méretűek és 64 oldalasak.)


Munkánkról tájékozódni lehet a honlapunkon (www.szeretetfoldje.hu). Érdeklődni, előadást, kiadványt kérni a fenti telefonszámokon vagy címeinken keresztül is lehet.


Önmagunkról röviden: Keresztény missziós szolgálat vagyunk. Célunk evangelizációs, missziós alkalmakon, felvilágosító előadásokon, kiadványokon keresztül segíteni az embereket a krisztusi igazságok megismerésében, a tájékozódásban és a helyes szemléletmód és értékrend kialakításában. Az iskolai előadások azonban nem elsősorban Jézus Krisztusról vagy a bibliai igazságokról szólnak, hanem arról a közös kincsről, ami mindannyiunkban bennünk van és a helyes cselekvésre vezet minket.

Közös munkánkban bízva, szeretettel:


2010.10.20.                                                    Sipos Gyula